A Fidesz veszélyezteti a Jobbik kétharmados győzelmét - jelentette ki Vona Gábor, a Jobbik Magyarországért Mozgalom elnöke szombaton este egy veszprémi nagygyűlésen. Azt hallani ugyanis, hogy a Jobbik veszélyezteti a Fidesz kétharmados győzelmét, holott ez éppen fordítva van - tette hozzá. A Veszprém Arénában csaknem ezer ember tapsviharral fogadta a Jobbik-elnök közlését, miként azt is, hogy ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Klub televíziókat. Vona Gábor szerint az országot csak tudatosan, készakarva lehetett ennyire szétverni, s ezt nem a magyar emberek tették, hanem a politikusok. Mint mondta: a politikusok azért "reszketnek tőlünk ennyire", mert tudják jól, hogy a radikális változás rajtuk fog kezdődni. Ha van párt, amelynek nem fog megremegni a térde, ha "Draskovicsot, Szilvássyt, meg a többieket be kell zárni a börtönbe, azok mi vagyunk" - jelentette ki a Jobbik elnöke.

Forrás: hetivalasz.hu
Feltöltő: Sakura
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

62 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
vukkocska
Tényleg elszállt. És ha mégsem úgy lesz, ahogy elképzelte, ő is megy Grazba?
bigyibogyo
Idéznék a Morvai 12 pontjából:
"Cenzúra eltörlése"
"Jobbik-elnök közlését, miként azt is, hogy ha megnyerik a választást, megszüntetik a TV2 és az RTL Klub televíziókat"

Nem csak a Fidesz lát ellenséget a Jobbikban, mindenki más is aki nem rájuk szavaz. A magyaroktól sikeresen elhatárolódtak (a szélsőségesektől bezzeg nem). A Jobbik saját magát vette körbe ellenségekkel, aztán csodálkozik, hoyg mindenki ellenük van...

Számonkérés bekezdés jó, csak mellé kellene tenni a Seres Mária féle kezdeményezést is.

Multit "rostál" ezzel beduplázza a munkanélkülieket. Látszik, hogy szereti a kihívást, nem leég neki a mostani 300 000 munkanélküli akinek állást kell teremtenie, ,még szerez hozzá 300 000et :P
Remélem a nagyon éljenzők multinál dolgoznak, elvesztik az állásukat és majd szembe találkoznak a magyar vállalkozóval. nagyon gyorsan sírnák vissza a multit :)

Cigány kérdés 20 éve lett elrontva, nem a drasztikus megoldás fog sikerhez vezetni.

Még mindig LOL párt a Jobbik...
pacsirta
Most már az én agyam is kezd elszállni!!
kir
Ha pedig én nyerem meg a választást, akkor mindenkinek mannát adok ingyen.
Január
Ez a retorika csak a választási küzdelem része. "Nem eszik olyan forrón a kását, ahogy főzik". Bejutva a parlamentbe, már ott a többi párt kontrollja.
Majd megegyeznek, és talán a parlament el kezd az ország érdekében is dolgozni, mert eddig valahogy ez elmaradt - csak látszatcselekvés, vagy az sem volt -, 20 év is kevés volt az igazi munka elkezdéséhez.....
zsolti
Ezt a TV2, RTL Klub fixálódást már az elejétől nem értem, valaki elmagyarázná, hogy mit vétett ez a két csatorna?
bigyibogyo
@zsolti: Divat fikázni (és nézni) a Mónika show szintű műsorokat, szavazatot hoz.
Mert azt hiszi a paraszt, hogy hasra ütésre belehet záratni bármit (kommunizmusban lehetett). Mennyivel egyszerűbb lenne ha inkább nem kapcsolna oda... De ehhez már IQ is kellene.. Aki nem nézi ezeket azt nem is zavarja...
fred00
Észrevehetően a Jobbik egyre többet beszél a választás megnyeréséről és a Fidesz egyre kevesebbet. Talán ők tudnak valamit amit mi nem. Egyébként igen érdekes ez a helyzet. Én 98-óta Fidesz szavazó voltam egészen mostanáig. A Fidesz pár hét alatt rengeteg szavazót veszített,veszít,és veszíteni fog aminek a nagy része megy szépen át a Jobbikhoz ( többek között pl én és az egész családom,jó pár barátom ). Aki azt hiszi, hogy sima Fidesz győzelem lesz az szerintem óriásit téved. Óriási meglepetések lesznek itt. Egyre többet olvasok olyanokat, hogy a Jobbik már most 30-40% között mozog. Ahogy nézem a lakossági fórumokat a Jobbikén még a csilláron is lógnak a Fideszén meg elég szerényen vannak. Egyre többet foglalkozik Bayer,Kövér,Orbán,Pokorni,Hegedűs...stb a Jobbikkal, csak nem azért mert kezdik érezni a vesztüket??
21 nap múlva lesznek a választások...nagyon kíváncsi leszek. Én mint volt Fidesz szavazó kívánok mindenkinek egy Szebb Jövőt a Jobbik Magyarországért Mozgalommal.
fred00
Egy kicsit had példálózóak Lengyelországgal. Lengyelországba az ottani Jobbik nyerte meg a választásokat. Senki sem hitte...a közvélemény kutatók 10%-ra mérték az ottani Jobbikot. Megnyerte az ottani Jobbik a választásokat azóta szárnyal a gazdaság Lengyelországba.
Dr.luigilongo60
Tegyük fel, megnyeri a Jobbik a választást.Kap úgy 46%-ot.Hogyan fog kormányt alakítani?
Vagy kisebbségi kormányzás lesz?
magyarszív
Mindent megfognak tenni, hogy csaljanak, de még az is kevés lesz!
magyarszív
Itt tényleg a Jobbiknak nincs félnivalója! A többi pártocska azért visít, mert érzi a vesztét!
Már mindegyik a vagyonkimentésen munkálkodik! Hagyó, csak a jéghegy csúcsa!
mandiner
Hát a mai rablásnál rosszabb csak a jobbik lenne! Az egyik tolvajbanda a másik köztörvényes pszichopaták gyülekezete !
Tamás1984
Nem tudnak már mit csinálni a Jobbikkal. A Jobbik olyan erős lett, hogy az elképzelhetetlen. Szerintem simán megnyeri a választást!
szaboria
@Tamás1984: Azért az még egy kicsit odébb lesz bejutni befognak de nem kormányozhatnak még. Nefeled a szavazók 70 %-ában a nyugdijasok szavaznak, mert bennük még mindig az él elkell menni szavazni.Ez a korosztály viszont nem a jobbikra szavaz.
marlin
@mandiner: Hogy ne csak én mondjam!!
"Mezei József Csak a Jobbik tud elszámoltatni. A Fidesz hol számoltatna el? A Fidesz is benne volt majdnem minden mutyiban. Nem hiába folyik eljárás 29 Fideszes ellen a BKV botrányba. Mit csinált a Fidesz az elmúlt 8 évbe, de főleg 2006-óta? SEMMIT! SZÉTLOPTA AZ mszp-vel AZ ORSZÁGOT! A Fidesz ellenzék lett volna? Nekem nem úgy tűnt. Nekem ne jöjjön senki azzal, hogy 98-2002 között volt a legjobb ( ez részben igaz ) de ez nem dicsőség, hogy Gyurcsánynál,Bajnainál, Antallnál jobbak voltak. Azt se feledjük el, hogy a Fidesz írta alá 2001-be a föld moratóriumot...jövőre bárki vehet földet Magyarországon. SZÉGYEN! "
Ha érted, mit akar Mezei úr mondani?? :)))
mandiner
@marlin: Sorold már azt a 29 fideszest!
mandiner
Mármint azt írta alá, hogy ne tudjanak földet venni!
szaboria
@mandiner: Megint nem figyeltél azért kellet a törvényen módositani mert tényleg 2011-ben lejárt volna a moratorium a föld vásárlásról .
mandiner
@szaboria: Szerintem meg te nem figyeltél!
mandiner
@szaboria: Én mindíg figyelek! Mertr nem tehetem meg hogy ne figyeljek!
szaboria
@mandiner: De csak 2011-ig kötelezte elmagát . Addig meg a 12 állami gazdaságot szépen el is tüntették.
Dr.luigilongo60
szaboria!
És az eltüntetés körülményeit titkosították, mert azt nincs joga tudni a zembereknek.
szaboria
@luigilongo60: Ezt már lassan egy féléve nemérti meg a mandiner számára a Fidesz egy tszta kezűpárt. Budai is most támadja a Bábolnai polgármestert mert tudvalevő ott még mindig van értékes föld úterület amire nem tudták a kezüket rátenni.A lejáratással akarják elérni, hogy ha máskor nem de összel ott is ök legyenek az urak.
bigyibogyo
@fred00: Ha ennyire képen vagy mesélj nekünk az ottani Jobbik intézkedéseiről az első 1 évben.
Jah és egy apróság. Attól, hogy valaki beszél valamiről még nem válik valósággá.
Kakastoll
@bigyibogyo: "Attól, hogy valaki beszél valamiről még nem válik valósággá. "
ez így igaz, és tapasztaltuk is az utolsó években....
inkvi
MSZP repült, Vona agya elszállt! Izrael röpcsijei berepkednek! Nagy itt a káosz! Szekeres meg hallgat, mint Bokros a fűben!
magyarszív
@szaboria: Még jó, hogy egy rakás nyugdíjast ismerek, aki eddig tényleg a szocikra szavazott. "Sajna" ezt is bukják lassan a szegfű imádók! Ez már csak propaganda, hogy a nyugdíjasok mind-mind a vörösökre fog szavazni! Elég tág az ismeretségi köröm ahhoz, hogy aránylag jó mintát tudjak venni. És még "messze" a választás!
Az elbizonytalanodott emberek is jobban húznak az új felé! És ezt a Jobbik fogja besöpörni...
polgár béla
Hajrá Jobbik! Mutassátok meg hogy ha nyertek a választáson igen is demokrata módon viselkedtek: Börtönbe aki lopott! Börtön aki vissza él a mentelmi joggal! Fegyház ha vissza él a választók bizalmával,lop,csal,hazudik! Aki nem dolgozik segélyböl él aki nyugdijas ne szavazzon a jövöröl mert nem fizet adót , ezeknek jár minden aki dolgozik harcolja ki magának!
Don Quijote
"aki nyugdijas ne szavazzon a jövöröl mert nem fizet adó"

@polgár béla: Mire te nyugdíjas leszel ,úgy lesz:D
vukkocska
@polgár béla: Okos tojás. Anyádnak, apádnak, nagyszüleidenek is ezt mondod? Vagy már megvetted a sírhelyüket is?
bigyibogyo
@polgár béla: Még szerencse, hoyg minden társadalomban megbecsülik az öregeket bölcsességük, élettapasztalatuk miatt. Amúgy tudod miért nem szavaznak a Jobbikra nyugdíjasok? Mert a legnagyobb részük tudja mit műveltek a nyilasok..

@magyarszív: Képzeld, kiderült már 3 ismerősöm is van aki a Jobbikra szavaz majd. És 30-40 aki az LMP -re. Szűrjek le Én is buta tanulságokat a közvetlen környezetemből ahogy Te is tetted?
angyalok
Lesz itt még meglepetés azok után amit Gyurcsány apánk mondott. Ébred már az ország éjen az MSZP. Hajrá!!!!!!!!!!
zsolti
@polgár béla: Az megvolt, hogy épp a Jobbik szerette volna Budaházyt a mentelmi jogra hivatkozva kiszabadítani, és eközben meg ugyanaz a Jobbik a kampányban azt ígéri, hogy majd jól eltörlik a mentelmi jogot, ha hatalomra kerülnek? Vicces nem: szűnjön meg, de azért utoljára még egyszer kihasználnánk, ha nem baj. Kettős mérce, így ni.
Major Betty
Miért bántják a Vona Gábort nagyon sokan rá fognak szavazni meglepi Betty
Major Betty
Miért bántják a Vona Gábort nagyon sokan rá fognak szavazni meglepi Betty
henky111

@polgár béla: Te direkt szítod itt az embereket a Jobbik ellen?
Hogy képzeled, hogy a nyugdíjas ne szavazzon? Egy életet végigdolgoztak.
bigyibogyo
@Betty53: Sokan, de nem elegen, még akkor sem ha mindenki visz magával még egy embert. A Fidesznél mindenki 4 másik embert fog vinni ;)
magyarszív
@polgár béla: Béla, szavazzanak csak a nyugdíjasok is! Ilyet nem szabad mondani, hogy ne! Tényleg végig dolgozták az életüket!
magyarszív
@bigyibogyo: Az a probléma bogyóka (a te problémád), hogy nem csak a szűk környezetemről van szó :).

Nem is ismersz, hogy hány embert ismerek, akkor mit játszod itt az "okoska" szerepét!

"Még szerencse, hoyg minden társadalomban megbecsülik az öregeket bölcsességük, élettapasztalatuk miatt."

Sajnos őket most a legkönnyebb megvezetni! Mint ahogy azt teszik a szocik, meg Te, a sületlen dumáiddal!
nyanya001
@polgár béla: Nagy "demokrata" vagy annyi szent.
szaboria
@magyarszív: Sokkal nehezebb mint gondolnád Ök már tudják, hogy verték át öket és van annyi bölcseség még bennük, hogy tudják kire kell szavazni.
bigyibogyo
@magyarszív: Akkor téged utálhatnak rendesen. Gyak, arról írsz, hogy kifaggattál mindenkit aki él és mozog arról merre húz a szíve... Mondjuk nem csak ezért utálhatnak, de hát neked kell ezzel együtt élni. Legyen a Te bajod :)
bigyibogyo
@magyarszív: Jah és a fiatalokat sokkal könnyebb átverni amint ezt a Jobbik példája is mutatja. Se tapasztalat, se tudás nincs mögöttük. Persze, hoyg benyalnak minden hülyeséget ha ügyesen tálalják
Atomqkac azaz EbUraFakó
Történetesen meglehetősen sok nyugdíjast ismerek, nem csak a közvetlen környezetemben. Eddig is ezt mondtam és ezután ezt mondom, mert ezt látom, Kelet-Magyarországon a Jobbik elsöprő sikert fog aratni. A vidéki nyugdíjasok pontosan tudják, mit "köszönhetnek" a komcsi MSZP-nek és bizony-bizony a Jobbikre fognak szavazni. Ez van.
bigyibogyo
@Atomqkac: Vagy a komcsi Jobbikra fognak szavazni. Fogadjunk, hogy nem hasonlítottad össze a kommunista érát a Jobbik terveivel...
És nem mellesleg az MSZP inkább vad kapitalista
Kakastoll
@bigyibogyo: Ne vedd sértésnek, de azt kétlem, hogy a nyugdíjasok okossága mentené meg az országot.
Egy ismerős nyugdíjas a kettős állampolgársági szavazáskor azt mondta, azért szavazott nemmel, mert nem akarja, hogy a nyugdíját meg kelljen ossza egy románnal....hát ennyit az okosságról.
bigyibogyo
@Kakastoll: Tapasztalat, élet bölcsesség. Nem pedig okosság.
De ha ez érv volt amellett, hogy ne szavazhassanak (tudom, hogy nem) akkor a "3 igen2-es miatt az ország nagy részének nem lenne szabad szavazni
Kakastoll
@bigyibogyo: Szavazás ide vagy oda, azért a kedvenc pártod is a fiatalítás mellett érvel....vajon tapasztalatból ?.....:)
bigyibogyo
@Kakastoll: :)
azt tartom valószínűnek,hogy nem akartak levitézlett politikusokat maguk közt. Meg, hát kevés 35 felettit foglalkoztat pl a szerzői jogvédelem reformja (amivel jelenleg kriminalizálják az ország 70%-át)
Kakastoll
@bigyibogyo: vagyis az életbölcsesség és a tapasztalat káros is lehet....?
vukkocska
Eredeti címre visszatérve: reggel néztem Kósa képviselő urat a Mokkában. Vonával, a 2/3-os esélyeivel kapcsolatban feltett kérdésre azt válaszolta, hogy: "orvost, elgurult a gyógyszere". Hát a Fidesz tényleg meg van ijedve, hogy nagyobb százalékban kap esélyt a parlamentbe jutásra a Jobbik, amint ők azt gondolták. Csak azt nem tudom, hogy lehet ebből visszatáncolni, amikor a parlamentben szükségük lesz a Jobbik szavazataira.
bigyibogyo
@Kakastoll: a víz és a levegő is lehet
magyarszív
@bigyibogyo: Bogyóka, a faggatás és a beszélgetés 2 különböző dolog!
Tudod vannak fiatalos felfogású nyugdíjasok is, nem kis számban, akik bizony elég régóta élnek ahhoz, hogy tényleg bölcs döntést hozzanak.
Valamit megsúgok neked: elegük van a többi párt mocskolódásából! Elegük van abból, hogy a parlamentet olyan emberek töltsék meg, akik nem dolgozni járnak, hanem csak a szájukat jártatni.

Azért nem kell lebecsülni a fiatalokat!!

magyarszív
@bigyibogyo: ma 8:00
Látom a sárga irigységet ezért az "utálatért" :)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.