Mint már mindannyian értesültünk róla, a hazai és a külföldi sajtók is folyamatosan közvetítik a Magyarországon történt, iszapkatasztrófával kapcsolatos fejleményeket és aktuális híreket. Ám ezúttal egy olyan további katasztrófa előrejelzést és figyelmeztetést szeretnénk ismét a magunk módján közzé tenni önöknek, mely napokon belül bekövetkezhet. Megállapításaink és következtetéseink szerint a kialakult környezetszennyezés, nagy hatással lesz a környéken működő élelmiszeriparra és szintén a környéken található, húsfeldolgozó iparra, ezért súlyos és különös ételmérgezésekre lehet majd számítani (Oka ismeretlen, származtatás: tárolási, raktározási hiba, emberi mulasztással összefüggésben), több településen 25-30 km-es körzetben. A környéken továbbá még, több veszélyeztetett mezőgazdasági és ipari zóna is található, ahol barnakőszén bányászattal, bauxit kitermeléssel és azok különböző környékbeli helyeken történő tárolásával foglalkoznak, ezért sok, nem nyilvános tároló és további tűzveszélyes földalatti tárlóhelység és földfelszíni, szintén tűz és robbanás veszélyes raktárhelységek találhatóak meg. Az igazi környezeti katasztrófa, még csak mindezek után várható, mikor is 2010. 10. 07 – 2010. 10. 15.- között, valószínűleg, közepes erejű (2. 5 – 4-es), földrengés várható és egyes helyeken kisebb földcsuszamlás lehet, az érintett területen és attól, számításaink és meghatározásaink szerint, kb., 25-45 km-es zónatávolságban (Káld, Jánosháza, Celldömölk), észak-nyugati irányfekvésben. Ez a földrengés, szintén válságos, rendkívüli állapotot idézhet elő és hozzásegítheti a mérgező szennyeződést, hogy eljusson a környező nagy folyókba (Marcal, Rába, Duna), és ez által még jobban beszennyezze azokat. Kérjük, tekintsék ezt egy komoly előrejelzésnek és jó szándékkal történő figyelmeztetésnek. A napokban az időjárási tényezők sem fognak kedvezni a történteknek. Legyenek nagyon óvatosak, fektessenek hangsúlyt az erre vonatkozó biztonsági előírásokra ebben az ügyben és tegyék meg az erre vonatkozó, esetleges óvintézkedéseket és hivatalos értesítéseket az érintett településeken.

Forrás: reuters.com
Feltöltő: garyhalfton
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

13 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
pikírt02
Nagyon remélem, hogy ez csak egy "kacsa", mert én pont az egyik említett település egyikén lakom!!Nem kellene pánikot kelteni, ha pedig van valóság alapja, akkor pedig cselekedni kellene, vagy valami "komoly" emberfélének kellene igazolni, vagy cáfolni!
Errefelé is vannak olyan létesítmények, amik ha földrengés lenne, nagyon nagy katasztrófát tudnának okozni, mert nagyon közel vannak.
Gabcy
Garyéknek bármennyire is bézi a csőrötöket, de lehet, hogy sajnos igaza lesz!! Én már elég régóta ismerem az írásaikat és a figyelmeztetéseiket. Amit tesznek, tényleg jó szándékkal teszik, bármennyire is kirívó, vagy kellemetlen lehet. Ő nekik valóban ez a ténykedésük és feladatuk. Valahogy az emberek, mindig is utálták azokat, akik beszóltak, vagy intelemre utasították akár csúnyán, akár szépen a másik embertársaikat. Utálták mindig is az emberek a kutatókat, a jósokat, jövendőmondó egyéniségeket. Mégis, ha pedig történik akármilyen súlyos esemény, vagy globális katasztrófa, terrortámadás, miegymás, akkor állandóan azt nézegetik, hogy megírták e már korábban, vagy tettek e rá utalást a régmúltban, vagy a közelmúltban (Lásd pl: Nostradamus esetét) Ők jósok, katasztrófakutatók és rendkívüli esemény előrejelzők, nincs is ebben a dologban szerintem, semmi különös. Mindent nem tudhatnak, de @garyhalton: -ék már korábban is tettek utalásokat, súlyos és közelgő események és katasztrófákra, amik hellyel közel, de itt-ott a világban be is igazolódtak későbben, lehet, hogy nem éppen ugyanott, lehet hogy éppen máshol, de megtörténtek sajnos. Mivel mindennaposak ezek az események, senki sem látja benne a lényeget, hogy miért kell mégis felhívni az emberek figyelmét erre. Ha szólnak az a baj, ha nem szólnak, akkor meg az. Ez arra hasonlít, ha süt a nap az a baj, ha nem süt, az is baj. El kell fogadni őket, ilyennek, amilyenek. Ártani senkinek sohasem ártottak ezzel, csupán tudatni akarják velünk azt, hogy ezek az események, nem ok és okozat nélkül és véletlenszerűen történnek meg. A másik az, hogyha megnézitek a weboldalukat, akkor az ott lévő hivatalos riasztási térképen www.garyhalfton.tvn.hu a környező országokban, körülbelül, 150 és 500 kilométeres körzetben, folyamatos, kisebb-nagyobb földrengések történtek az elmúlt napokban és hetekben. Higgyétek el végre, hogy ezek az emberek bármennyire is furcsa, de jót akarnak nekünk, még akkor is, ha mi nem vesszük jó néven a megnyilvánulásaikat, vagy nem tudunk nekik abban segíteni, hogy ezek az információk, eljussanak mindenkihez, akiket a legjobban érinthet, vagy érinthetne.
Thamás
Ja!Talán dumcsizzunk róla és hátha nem következik be :)). Két eshetőség van, vagy bekövetkezik, vagy nem, vagy lesz hasonló esemény, csak máshol. Mindig is voltak ilyen dolgok és mindig is lesznek. De ebben az eészben, csak az a furcsa, hogy mostanában valóban gombamódra szaporodtak el a rendkívüli események, amelyeknek fő okozói általában ez emberek és ebből adodóan, mindig "magunknak" köszönhetjük a katasztrófákat. A felelősök mindig is elbújdonsak és tagadnak és a másikra mutogatnak. Én @Karola: ával osztom a szót, hogy idézem, "szarnak-bajnak, sohasem volt gazdája!" majd ezt is valahogy kimagyarázzák és rákenik a természetre, vagy a szomszéd telep őrére, hogy miért nem vette észre, hogy már hetekkel ezelőtt nem stimmelt ott valami ezzel az iszaptárolóval. Mi sem egyszerűbb annál, hogy újjal mutogatni a másikra. Ebben az országban, már ez megy mióta demokratikus állam lettünk. Persze a természet is nagyban rásegit, de miért is??? azért, mert abba is csúnyán beavatkoztunk. Minden létező hibát, katasztrófát, rendkívüli eseményt, mind magunknak köszönhetjük. Annyira nem birunk már magunkkal, hogy hamarosan bekövetkezik a III világháború is, minden jóslás és jövendőmondás nélkül, csupán egyszerű következtetéssel. Genetikailag belénk van kódolva a gyülölet a gyalázatosság, gyarlóság szélhámosság és minden más, ami pont elég ahhoz, hogy elpusztítsuk saját magunkat. Sohasem elégszünk meg mindazzal, amink van, mindig többet és többet akarunk magunktól és másoktól is. Egy dolgot nem veszünk észre és figyelemebe, méghozzá azt, hogy olyan kis senkiháziak vagyunk ebben az óriási univerzumban, hogy minden percünk, egy ajándék ezen a földön, amit a természetnek és más élővilágnak köszönhetünk még. Hm, és tudják miért élünk még ezen a bolygón, azért mert nemcsak "mi" a "NAAGY" kiskirályok a szemétdombon vannak rajta, hanem itt van még az állat és a növényvilág is. Bármelyiknek többet köszönhetünk az eddigi fennmaradásunkhoz és létezésünkhöz, mint bármelyik "NAAGY" tudós embert, okostojást, akit bálványunknak tartunk. Nincs az a pénz és nincs az a hatalom, amivel a természet pusztítő erejét leküzdhetnénk, vagy megvásárolhatnánk. Mire számítunk, azt gondolják túléljük a megpróbáltatásokat??? Soha, nincs magyarázat gyarló, ostoba és gyalázatos tetteinkért. Ezért pedig keményen és életünk hátralévő percéig, kőkeményen megfogunk fizetni, ha hiszünk benne, ha nem. Ez egy visszafordíthatatlan folyamat!!! Kapkodásnak se helye nincs, sem értelme. Előkészítheti minden egyes ember, aki erre a földre született hamarosan, az "ásd el magad felszerelést".

pikírt02
@Gabcy: Komolyan vettem, meg is osztottam. Mindenkinek az ítélőképességére bízom.
De én inkább annak örülnék, ha nem következne be.
luciferi
Ez a garyhablaty kényszerbeteg.....kényszeresen kívánja katasztrófákat. Irány a doki!
csutak
@luciferi: Talán nem egészen úgy van ahogy Te gondolod:)
csutak.fw.hu/public/Nagyvezir.pdf
Én is virtuálisan végeztem ki azt, aki megírásakor felmérgelt!
Van valóságtartalma a sztorinak!
Amióta bevertem a gépembe, érdektelen Orbán személye számomra.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.