Az egykori boszniai szerb hadsereg népirtásért felelős főparancsnoka a Jugoszláv Néphadseregben leszolgált szolgálati évei után járó nyugdíjat kap, még az elmaradt juttatásait is megkapja hat évre visszamenőlegesen. A belgrádi nyugdíjbiztosító 47 ezer eurót érő lemaradást utal ki neki. Ezután pedig havi 900 eurós szolgálati nyugdíjra jogosult. Az a fránya diktatúra… Mi a három jugoszláv polgárháború okán, a dél-vidéki magyar határt őrzők, védelmezők, demokratikus keretek között álltunk fegyverben és néztünk szemben a több nagy és kisebb Ratko Mladic-szerű csapatokkal…két háborúban. Varsói Szerződés nélkül és NATO tagság hiányában két háborús alkalommal is, de évekig… ha valaki most azt mondja, hogy a Seselj szabadcsapatok és a palicsi-gyakorlótéren felsorakozott 2300 páncélos nem azért nem jött át Ceglédig első felvonulási ütemben, mert még volt Magyar Honvédségünk (ha rongyos is, …és egy magyar páncéltörő dandár is volt a határ mellett, 36-szoros páncéltörő javadalmazással állandó készenlétben!) és Határőrségünk volt, …akkor ő semmit sem tud, bebutított, és majd a dédunokája kutassa meg a 80 évre titkosított magyar aktákat… kő kövön nem maradt volna másnap Budapesten… és a tatárjárás meg a török hódoltság egy virágzó-békés valami volt a még mindig szolgálati nyugdíjban részesülő Ratko Mladic és társai által jól megalapozott és kidolgozott tervhez képest, amelyet nem mertek végrehajtani, mert valakik álltak a magyar határon is…fegyverben, hidegben, sokat… ja, ezek most a naplopók és ingyenélő Kádár-huszárok, kommunisták, munkakerülők… így jártak! (Így jártunk!) Szégyen és gyalázat! SZB mozgalom

(Forrás: szoli.eu, dragonita által)

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.