Obersovszky is mozgássérült helyen parkolt
Pszichiátrián kezelik Oláh Ibolyát
Félmilliós ruhákban jár Ördög Nóri és Lilu

Ki fog minket meggyógyítani 2012-ben?

Messze a legkisebb prioritást kapott legfontosabb kérdés idén. Nézzük leegyszerűsítve: Az állam súlyos pénzekből kitaníttat minden évben x számú embert orvosnak, majd utána ad nekik nettó 82 ezer forintos fizetést. Állam bácsi, normálisnak tetszik lenni? A diplomához kötelező a nyelvvizsga, így minden végzős beszél legalább egy idegen nyelven, Európán belül már nincsenek távolságok, nem úgy, mint Magyarországon belül: Nyíregyháza-Budapest IC-vel 3 óra, Budapest-London repülővel pedig csak másfél óra. Én azon csodálkozom, hogy állam azon csodálkozik, hogy a fiatal, sőt most már a középkorú orvosok is kimennek külföldre dolgozni. Péntek este hamarabb hazaér Londonból, mintha Budapesten dolgozna, de Nyíregyházán lakna. Nem Szócska államtitkárt bántom, mert ő tényleg mindenféle sunyi húzás nélkül próbálkozik, de szarból nem lehet várat építeni, és ő abból főz, amit a költségvetésből neki kiutaltak. Megkérdezném viszont Orbán és Matolcsy urakat, kasszafelelősöket, ha nekik 6 évig kellett volna tanulni kőkeményen, hogy utána miniszterek lehessenek, majd kiszúrják a szemüket nettó 80 ezer forinttal, viszont azt látják, hogy Európa minden országában várják őket tárt karokkal ugyanerre a munkára, csak nettó 800 ezer forintért, Orbán és Matolcsy úr vajon mit választana? Haza vagy haladás?
Add meg egy ismerősöd e-mail címét és elküldjük neki ezt a témát:

Ezt a témát barew7 küldte be a Propellerre. Kövesd a profilját ha tetszett vagy küldj Te is valamit!

17 hozzászólás iWiW Facebook

Kádár Miklós#Facebook
Lehet hogy nem is lesz rá szükség, mert éhen pusztulink addig !!! Jön a további két év nettócsökkentő családbarát adórendszer, az majd lerendezi a néptömeget !!!
Semmi szükség nem lesz orvosra !!! Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 14:05 Jelentem
Hókuszpók
Majd beindul a javasasszonyok boltja! Némi élelemért "meggyógyítják" a hiszékenyeket. Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 14:21 Jelentem
marlin
@Csizmás Kond: Téged ez nem érint!!
Neked, a te képességeiddel nem kell külföldre menned!!
Rád itt van szüksége a Fidesznek!! :))) Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 14:43 Jelentem
nyanya001
Majd a Gyurcsok.
A Budapest TV-n keresztül gyógyító Gyurcsok jurtával és bespájzolt élelmiszerrel várja a világvégét, ami szerinte 2012 októberében fog bekövetkezni: egy égitest fél évre a Nap és Hold közé ékelődik majd. "Pár hónapja arról tájékoztattak, hogy készüljek, mert 2012 második felében hatalmas természeti csapás éri a Földet. Négy óra leforgása alatt mínusz 40-60 fokra lehűl a hőmérséklet, és ez a helyzet 2013 májusáig áll majd fenn" – mondta a spiritiszta a Borsnak.
Tehát nemigen lesz szükség orvosokra sem:) Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 14:47 Jelentem
Csizmás Kond
@nyanya001:
Akkor rá kell szokni a fagyállóra...:) Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 14:54 Jelentem
silber13
@Hókuszpók : lesznek javasasszonyok, némely füvesasszonyok, igazlátók, rovásírást és más dolgokat értő sámánok, ráolvasók, stb. Lesznek még továbbá Egyházak és egyházfik, plébánosok és egyebek., vajákosok tömege, akik malasztot, áldást, szent szöveget zúdítanak ránk!!!! ALLELUJA!!!!!... Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 15:25 Jelentem
Csocsó bá
Nem az a cél hogy meggyógyítsanak! Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 15:51 Jelentem
adrenalink
Hát a Jóisten, bár lehet, hogy Viki Őt is übereli... Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 16:06 Jelentem
DR Eric CARTMEN
Ahogy itt mennek a dolgok lehet hogy nem is akarnak majd meggyógyulni. Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 16:27 Jelentem
Horizont
Nem is akarnak meggyógyítani. Kevesebb nyugdíjat kell fizetni majd! Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 17:19 Jelentem
silber13
@pofátan : ha Viki az úristent akarná űberelni, akkor ez az ország megérett arra, hogy az Úr a kataklizmát bocsássa erre a nemzetre. A figyelmeztetés már megtörtént:! Amokfutó sokaság szabadult országunkra, gátlástalan sokaság tobzódik rajtunk. Kell még több???.. Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 17:35 Jelentem
csapnivalo
Mindkét oldal hibás. Igenis béreket KELLene emelni a egészségügyben, mert ez nonszensz, de ha azután elmegy valaki az oszágból külföldi gyógyítónak az iskola elvégzése után 10 éven belül, akkor igenis fizesse vissza a ráköltött állami milliókat. Másrészt meg már 30 éve az orvosnak tanulók 60-65%-át a pénz motiválja a pályára lépésben (lehet, hogy keveset is írtam), de míg régen benne volt a pakliban, hogy 10 év is eltelhet, míg valaki nevet, klientúrát és megfelelő tapasztalatot szerez, ma már a felgyorsult életmódunknak köszönhetően türelmetlenné váltak a medikusok és azonnal akarnak ők is mindent. Válasz erre Tetszik 2011. június 29., 22:46 Jelentem
51kacsa
@csapnivalo: Az oktatás költségeinek visszafizetésével max. egyetértek.
A tapasztalatok alapján amilyen az orvosok, nővérek jelenlegi hozzáállása a betegekhez és tőlem mind elmehet. Egy egyszerű röntgen sugárzásért júniusban, SZEPTEMBERI időpontot adnak. Közben felhívom a röntgeneseket és azt mondják még aznap fogadnak 1 órán belül!!!!! Akkor miről is van szó?????????? Tudomásul vehetjük, hogy az orvos felelőségteljes mu kát végez, de így van ezzel Mindenki a maga területén,aki dolgozik! Senki sem lehet kivétel, mindenkinek jár a megbecsülés, a tisztesységes fizetés, a normális élet. DE EHHEZ EL KELLELE A POLITIKUSAINKAT ZAVARNI A FRANCBA!! éRDEMES LENNE AZT MEGVIZSGÁLNI, HOGY AZ A 386 EMBER MILYLEN SOKBA IS VAN AZ ORSZÁGNAK!! Válasz erre Tetszik 2011. június 30., 11:51 Jelentem
palika
@nyanya001: Világvége? a halál már itt van, osztja az észt, hullanak utána az emberek,illetve előtte is, ö irányit, csak még nem mondta azt hogy én vagyok az! Válasz erre Tetszik 2011. június 30., 13:28 Jelentem

Új hozzászólás: Ki fog minket meggyógyítani 2012-ben?


Még karakter írhatsz
A hozzászóláshoz regisztráció szükséges, regisztrálj vagy irány a belépés!

Csatlakozz a Propeller Facebook-oldalához, és értesülj elsőként a legfrissebb hírekről!