Obersovszky is mozgássérült helyen parkolt
Pszichiátrián kezelik Oláh Ibolyát
Félmilliós ruhákban jár Ördög Nóri és Lilu

Negyedórát úszott Vácnál Schirilla

Az időjárási előrejelzéseknek megfelelően a szokásosnál is nagyobb erőpróba, kemény fagy, jeges víz és erős havazás várt szombaton Vácon a Duna átúszására vállalkozó Schirilla Györgyre.

A sportember 15 percet töltött a Dunában jégtáblákat kerülgetve, miközben szakadt a hó, és rendkívül hideg volt.

"Sikerült, de meg kell mondjam, nagyon sokat kivett belőlem ez az erőpróba. Ritkán fordul elő, hogy ennyire megvisel az úszás. Nagyon nehéz dolgom volt, mert kegyetlenül hideg volt, s ugyan a jégtáblák között el lehetett úszni, a part közelében így is kicsit összevágott a jég. A kezeimen és lábaimon is teljesen elgémberedtek az ujjaim, de most már 45 perces forró fürdő után teljesen rendben vagyok" - mondta az MTI-nek Schirilla, aki jövő héten Szarvason folytatja sorozatát.

Schirilla célja továbbra is a hagyományőrzés - édesapja 1957-től 37 éven keresztül rendszeresen átúszta télen a Dunát -, de fontos számára az egészséges életmód népszerűsítése, illetve a közönség szórakoztatása is.

Add meg egy ismerősöd e-mail címét és elküldjük neki ezt a témát:

7 hozzászólás iWiW Facebook

feketeözvegy
Az apja átúszta, nem csak bevizezte magát... Válasz erre Tetszik1 2012. február 4., 17:13 Jelentem
zsolti
lapátolná le inkább a havat fürdőgatyában, ha szerinte a fázás az az egészséges életmód, és akkor a kezét sem vágja össze a jég, meg még valakivel jót is tesz. Válasz erre Tetszik2 2012. február 4., 17:16 Jelentem
taglo
És ebböl él ??? A moszkvai ,,rozmárok,, vannak vagy ötszázan, de van munkahelyük ,és abbol élnek !! Válasz erre Tetszik1 2012. február 4., 17:39 Jelentem
kkalman
Schirilla = jegesmedve! Legalább ne panaszkodna utána! Senki nem fogott pisztolyt a homlokához, hogy bemenjen a jeges vízbe. Akkor pedig tessék a szájat kizárólag evésre használni! Válasz erre Tetszik 2012. február 6., 01:01 Jelentem
profon
Jómagam csak 1 percet bírtam a kb 2 fokos vízben ! Nektek kedves barátaim azt ajánlom ,hogy legalább egyszer zuhanyozzatok le a kellemes 10-12 fokos otthoni vizetekben és akkor majd másként látjátok a dolgokat !!! Ja az orosz rozmárok kb fél percre merészkednek egy jól kiválasztott helyen a vízbe ,hogy kicsit "benedvesítsék "magukat. Előtte általában a szaunában felfűtik magukat mint egy kazánt ! Hajrá Schirilla :)) Előbb megísmerni aztán bírálni , úgy mint a Viktornál ! :)) Válasz erre Tetszik 2012. február 6., 06:26 Jelentem
Az_Ember_fia
Én egy Leningrádi kiránduláson rá lettem beszélve egy téli förödőre.
Túl lehetett élni, mert amiről nincs hírverés az a kijövet utáni vizecske dömping :)
(Vodka = vizecske)
Érdekes módon nem lettem sem megfázva sem náthás! Válasz erre Tetszik 2012. február 6., 07:29 Jelentem

Új hozzászólás: Negyedórát úszott Vácnál Schirilla


Még karakter írhatsz
A hozzászóláshoz regisztráció szükséges, regisztrálj vagy irány a belépés!

Csatlakozz a Propeller Facebook-oldalához, és értesülj elsőként a legfrissebb hírekről!