Kuncze Gábor, az SZDSZ volt elnöke a Szabadelvű Polgári Egyesület új elnökeként visszatér a politikába a Heti Válasz értesülése szerint. A lap internetes oldalán azt írja, információik szerint a szervezet szoros kapcsolatra törekszik a Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalícióval (DK).

A Heti Válasz a szervezet honlapjára hivatkozva azt közli, hogy "az SZDSZ egykori elitjét tömörítő", "eddig tetszhalott" Szabadelvű Polgári Egyesület (SZPE) elnöke Kuncze Gábor. Az elnökség tagja rajta kívül a Szabad Demokraták Szövetségéből 2009-ben kilépő Sándor Klára, Wittinghoff Tamás budaörsi polgármester, a Kuncze Gábor egykori belügyminiszteri államtitkáraként ismert Világosi Gábor, valamint egy 22 éves jogászhallgató, Turi Tamás.

A hetilap információi szerint a Gyurcsány Ferenc vezette DK vezetői többször tárgyaltak Kunczéék "hasznosításáról", de végül az a megoldás született, hogy a liberálisok szervezetileg nem csatlakoznak a DK-hoz. A különállás ugyanis lehetőséget teremt arra, hogy az SZPE saját jogon jelenjen meg az ellenzéki kerekasztal-kezdeményezéseken - így eggyel több Gyurcsányhoz lojális szervezet lehet majd tagja a "balliberális véleményvezérek által szorgalmazott Orbán-ellenes olajfa-koalíciónak" - írja az újság. A szervezet honlapján egyebek mellett az áll, hogy Kuncze Gábor 2010-ben az SZPE alapító tagja, 2012 januárjától pedig annak elnöke.

Az egyesület alapszabályában az áll, céljuk a szabadelvű polgári értékrend társadalmi és közéleti képviselete, továbbá hogy "az egyesület nem pártként kíván működni, nem pártként folytatja a tevékenységét".

33 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
keresztapa
"2009 februárjában Kuncze botránykeltő kijelentést tett. A klubrádióban Gyurcsány miniszterelnök tanácsadójával beszélgetett műsorban nagyon sok embert ismerek, akik összehasonlíthatatlanul jobban élnek, mint tíz - tizenöt évvel ezelőtt és olyan mély latergiában vannak ettől a rettenetes országtól meg helyzettől, hogy legszívesebben az ember tényleg ciántablettát osztogatna nekik, hogy jussanak már túl a problémájukon. "
asim
Nekem nem hiányzik.Hordószónknak tartom,nem szakembernek.
labos
én már nem is emlékszem ki ez,de nem is akarok újra emlékezni erre a izére - ráadásul nem is magyar
kamazuka
Hm hőőőő,aham,hát igaz ami igaz,hogy 2x fejünket nyaktilóba hajtottuk ,és hagytuk hogy meg vezessen minket az a párt,mellyel karöltve vittűk hádész házába az országot.
S most,hogy új köpönyegem mellé itt farsang idején egy új arcot is kölcsönöztem önmagamnak,hát hogyis mondjam ha tükörbe nézek minden kétséget felűlmúl a dizájnerem tökéletes munkája,hogy önmagamat,mint a becsület megtestesítőjét láthatja a választópolgár.
másvirág
Gabicának a politika szintere helyett, a gőzfürdö langyos vizét javallanán elfoglalni.
Melegebb fogadtatásban részesülne , a többi másként gondolkozóval egyetemben.
keresztapa
@másvirág: Ezen az emberen a színjátszó kör sem tud segíteni, esetleg egy kis jóindulattal, az ő általa elhíresedett cián tabletta fejtheti ki élettani hatását eredményesen.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.