Április közepéig kell megvizsgálnia Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszternek, hogyan fizethető ki pénzbeli ellátás helyett utalványban több szociális juttatás.
Sólyom is lehetne Schmitt utódja Mesterházy szerint Ismét válaszolt a kormány Brüsszelnek Még másfél hónapig éla kormány szuperpályázataHajnali kettő körül engedték ki az első, még pénteken este a Szabadság hídról előállított tüntetőt a IX. kerületi kapitányságról. Tálos Lőrinc megerősítette: az illetőt négy társával együtt...
Kiengedték a Schmitt ellen tüntetőket Hajnalig tartották fogva a Schmitt ellen tüntetőket Schmitt-ügy: kiengedték az első tüntetőt a IX. kerületi kapitányságrólRegisztrációs adó bevezetését tervezi a luxus és a felső közép kategóriába tartozó személygépkocsikra a leendő szlovák kormány - adta hírül a pénzügyminiszteri poszt várományosa, Peter Kazimír...
A tavalyi negyedik negyedévben a várakozásoktól kissé elmaradó, 149 millió euró többlet keletkezett a folyó fizetési mérlegben. Ugyanakkor az előző negyedévek többletének felfelé módosításával a...

Már nem keresik az eltűnt Erőss Zsoltot és Kiss Pétert, tudta meg az Index az expedícióhoz közeli forrástól. Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek - írja a Sportgeza.hu.Erőss és mász

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.
konkrétan ahol a mindennapi megélhetés részét képzi ez a pótlék, akkor teljesen mindegy, úgyis kajára megy Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 10:36 Jelentem
Ne ők szabják már meg hol költsem el, élelmiszerre a pénzt. Az utalványt nem lehet bárhol beváltani. Válasz erre Tetszik6 2012. április 1., 10:42 Jelentem
@deviance: Meg a kocsmába.Két nap alatt megissza apuka meg anyuka.A gyerek ebből annyit profitál,hogy amíg kellőképpen lerészegednek,addig megihat 2 l kólát kocsmai áron,ha elég hangosan ordítva rángatja a nadrágjukat,szoknyájukat. Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 10:42 Jelentem
@darwin: Aki kocsmába jár így is úgy is elmegy. Legfeljebb majd elüzleteli az utalványt. Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 10:45 Jelentem
@varrólány: Akkor meg nem mindegy? Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 10:50 Jelentem
@darwin: Nekem nem! Nem szeretem az utalványokat, nem adnak vissza belőle macerásabb vásárolni vele.
Inkább valakiknek jó üzlet az utalványozás. Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 10:53 Jelentem
Erzsébet Pub & Inn beváltja 80 %-on piára... Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 10:54 Jelentem
@varrólány: Bizony nagyon jó üzlet.Főleg állam bácsihoz közelállóknak. Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 10:55 Jelentem
@darwin: Nem néztem utána ,csak gondoltam . Elsősorban a saját zsebüket nézik utána jön a nép már ha marad valami nekünk. Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 10:57 Jelentem
Ugyan már!Aki piára akarja költeni az úgyis eladja valakinek akár még veszteséggel is.A falusiak meg pl: hogy mennek be a városokba vásárolni?Mindig kuncsorogjon az ember egy szomszédot,vagy ismerőst,hogy váltson már egy ezrest pénzre,vagy mi? remélem csak egy feldobott hülyeség és nem lesz belőle semmi,mert több a hátránya,mint előnye. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 11:19 Jelentem
Olyan demokráciában élünk ahol a kormány akar megszabni mindent , a polgár meg engedelmeskedik. Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 11:40 Jelentem
szerintem mindegy, a cigányokkal jó kibaszás, ha másért nem már ezért is tetszik. Ha bevezetik ezt , nem kell aggódni, a legkisebb bolt is el fogja fogadni Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 11:44 Jelentem
Az "örzsi" utalvánnyal nem lehet a víz, villany, gáz, stb számlát kifizetni. Aki máról holnapra él, annak nem ez a megoldás. Válasz erre Tetszik5 2012. április 1., 11:53 Jelentem
aki csak családi pótlékból él az nyilvánvalóan megélhetési gyermekvállaló (itt most nem azokra gondolok akik rövidebb hosszabb időre ebbe a helyzetbe kerülnek, hanem akik folyamatosan ebből élnek, mellékesen 3 gyerek után főállású anyaként is kapnak valamennyit) Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 11:58 Jelentem
Kis doktorit is lehet belőle venni?
Az most nagyon jól, jönne, új állást keresek. Válasz erre Tetszik4 2012. április 1., 12:02 Jelentem
@varrólány: 10:42-re
A családi pótlék a GYERMEK PÉNZE,nem a szülőé. Olyan formában kellene odaadni,hogy abból csak a gyermeknek legyen haszna. Én jónak tartanám,ha pl. tankönyvben,egyéb tanszerek formájában,iskolai étkeztetésben adnák oda,az iskolás korúaknak. Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 12:13 Jelentem
@moiszikf:
most az okostelefon meg a hasonlók a menők a gyerekek körében...:) Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 12:16 Jelentem
@deviance: Igen de a kormánynak nem mindegy,hogy a CBÁ-ban a havernál vagy a TESCO-ban költik el a pénzt. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 14:36 Jelentem
@Csizmás Kond:
Neked biztos van okostelefonod, mert a szerkesztőség megveszi.
Nekem, meg a gyerekemnek miből lenne? Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 14:41 Jelentem
Akinek meg nincs - mert nem kap - Erzsébet utalványt annak
jenbe fizetik ? vagy vatikáni valutával ? Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 14:46 Jelentem
az utalványt is valami "jóbarát" cége kapta meg és még mindig nem jön be neki annyi,mint amire számított,így szólt azorbánnak és ő intézkedik!!legközelebb a felcsúti pengő fog megjelenni!! Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 15:06 Jelentem
@Bugajakab:
Na erről nem is tudtam, de kérdőre fogom vonni őket... de melyik szerkesztőséget is kell megkérdezzek, hogy miért nem vettek , Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 15:08 Jelentem
Ha a gyermekek segítése a cél,akkor is azt mondom,hogy felesleges.Aki nem akarja a gyerekére költeni,az úgysem fogja még ha pelenka-utalványban adják sem. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 15:15 Jelentem
Mindenféle-fajta segélyt azért adnak mert szegény az ember. Annak felhasználása pedig mint Hibiszkusz is írta csak az embertől függ.
Van aki mindent megtesz és van aki mindent megesz ...a gyerekéért vagy előle. Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 15:52 Jelentem
Bocs, dolgozunk mindketten, sem a fizut, sem a családi pótlékot nem hordjuk kocsmába, nem is bagózunk, nem vagyunk megélhetési gyermekvállalók, De lakáshitelt fizetünk, senki nem fogja helyettünk kifizetni, mint ahogyan a rezsit sem, és gondoltatok már arra, hogy a gyereket nem csak etetni, de ruházni, taníttatni, néhanapján szórakoztatni is kell? Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 16:06 Jelentem
Igen,a ruházást már oda sem írtam,pedig nekem is az villant be.Konkrétan a cipő. :) Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 16:09 Jelentem
majd lesz erzsébet cipőgyár és ottan bé lehet váltanyi Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 16:28 Jelentem
@nahát:
Ha csak velük lenne kibasz... akkor én is örülnék:( Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 16:38 Jelentem
Az utalványosdi egy hatalmas korrupciós lehetőség. Sorban jönnek létre a 15-20%-ért utalványt készpénzre váltó alakulatok. Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 18:04 Jelentem
@moiszikf: Igen, de ez a pénz nem elég a gyereknek, még pótolni kell. Nem is tudom mennyi éve nem emelték.
Lehet majd az iskolába is vihetem Erzsikét? Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 18:55 Jelentem
Menni kell dolgozni és akkor nem kell megélni a családi pótlékból meg a szociális segélyből és igaza van szerintem jól teszik hogy bevezetik mert tuti kevesebben viszik majd a segélyt a kocsmába és játék gépbe se lehet dobni és ha nem tudják beosztani a pénzt akkor igenis szóljon bele az állam mert a családi pótlékot nem a kocsmárosnak adja hanem a családnak és a gyerekekre meg az élelmiszerekre kell költeni!!! Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 19:17 Jelentem
Szerintem ez már az országcsőd első jele. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 19:23 Jelentem
Sokan úgy csinálnak itt,mintha még sosem lettek volna megszorulva és a családit csak és kizárólag a gyerekre költötték volna.Lehet itten cigányozni,meg megélhetési gyermek vállalásozni össze-vissza,de tény,hogy tök mindegy,hogy milyen formában adják a családit,az akkor sem fog a gyerekre "költődni",ha nem akarják a gyerekre költeni.Van itt a hírben olyan is,hogy lakásfenntartási támogatás.Akkor azt meg csak a villany-víz-gáz számlára lehessen költeni?És hogy ne legyen csalás,ezért legyen villanyszámla-kupon?Igaz a lakásfenntartási nem egy eget verő összeg,főleg elosztva villany-víz-gázra. És attól,hogy az ember nem akar kuponokkal,meg utalványokkal szarakodni,attól még nem lesz megélhetési szülő. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 19:36 Jelentem
@rokker33: Ennyi erővel a fizetéssket is adhatnák utalványban, mert ugye abből is megy a kocsmába. pedig az is a családra költendő. Vagy külön adnának mindenkinek kocsmában beváltható Erzsébetet. Józanul már amúgy sem igazán lehet elviselni ami itt van az országban. Válasz erre Tetszik5 2012. április 1., 19:38 Jelentem
Aki eddig sem a gyermekeire költötte a családit, elkocsmázta, nyerőgépekbe dobálta.
Az ezután sem fogja a gyerekeire költeni, meg foga találni a módját, hogy pénzé tegye.
Viszont a normális családokat rendesen korlátok közé szorítják.
A piacon, zöldségesnél stb. nem fogadják el. Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 20:33 Jelentem
na most.
ha bejön, akkor lehet legközelebb a közmunkásokat is ebből fizetni, és a sok hülye ötlettel folyót lehet rekeszteni.
mondjuk iskolában az ebédet és a napközit lehet erzsébet utalvánnyal fizetni kedves rokker?
esetleg ha a gyerek fejlesztésre szorul, akkor a fejlesztőtornát?
vagy mondjuk a korrepetálást, ha nyelvből bukásra áll?
osztálypénz?
tappancs?
mert ugye azt is meg kell venni órára.
osztálykirándulásokat ?
rokker van egyáltalán gyereked? vagy csak olyan irodai patkány vagy, aki az asztal mögül ossza az észt munkaidőben, amíg a főnök nem néz oda?
vagy rosszabb esetben a főnök jóváhagyásával, egy kis júdáspénzért.
remélem most beletapostam a nagy egódba, de kicsit felidegesít az olyan nagyeszűek okoskodása, akik mindig tudják kapásból a tutit, csak ha később gond van akkor mossák kezeiket, hogy ők nem is így akarták, meg erre nem is gondoltak.
egyébként a sárga csekkeket már nem is hoztam szóba, mert ugye a gyerek érdeke az is, hogy fűtés és víz is legyen a házban. Válasz erre Tetszik2 2012. április 1., 20:38 Jelentem
@rokker33: gondolod, hogy a kocsmáros nem veszi át az érték 60-70%-ért? Hol élsz te??? De még a feléért is odafogják adni, ha nagyon szomjasak, vagy játszani akarnak. Válasz erre Tetszik5 2012. április 1., 20:47 Jelentem
@rokker33: Dugják fel maguknak, akkor ha uniós bért adnak a szakmunkáért nem a német segély 1/4 részét.
Addig meg fizessék rendesen, vagy húzzanak a "picsába".
Ketten dolgozunk nem keresünk tisztán 150 ezret és nem segéd munkások vagyunk. Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 20:51 Jelentem
A mi városunkban idei tanév kezdet óta katolikus iskolává váltunk, a rászorulok akik ingyen ebédet kapnak eddig hazavihették, de egy hónapja megtiltotta az igazgató mert nem a rászoruló gyerek ette meg, hanem a kis család zabálta fel a gyerekek elől. Ezért mindennap az igazgatóiban lehet felvenni a kajajegyet, és a napközi konyhán kel elfogyasztani az ételt. Nagy felháborodás követte az intézkedést, de két hét alatt lecsenget, mivel az igazgató nem tágított, és azóta mindenki csak ott fogyaszthatja el az ebédet. Egy erős kitartatás, mindent megváltozik. Talán ennek a bevezetendő intézkedésnek is meg kellene várni a hatását, mielőtt véleményt alkotnánk. Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 20:55 Jelentem
Orbánéknál annyi a puja, hogy ha erzsébet-utalvány kapnak, fel fogják vásárolni a felcsuti CBA-t. Válasz erre Tetszik3 2012. április 1., 20:56 Jelentem
@kiscserkész: Gyerek napi étele, nem egyezik a családi pótlék kényszer utalványos formával. Ha az étel megvan, de a számla nincs fizetve, akkor mit ér az étel utalvány.
Alkeszoknak meg tejesen mindegy eladják, boltosok meg aratnak.
Meg, hogy veszel belőle a termelőtől burgonyát, paprikát vagy napos csirkét amit felnevelnél, vetőmagról nem is beszélve. Válasz erre Tetszik 2012. április 1., 22:18 Jelentem
Megnehezítik a családok helyzetét,főleg a kisebb jövedelműekét. Válasz erre Tetszik1 2012. április 1., 22:47 Jelentem
Nálunk a családi pótlékból vesszük meg a gyereknek a buszbérletet, hogy iskolába tudjon járni. Bözsit elfogadják majd a volánnál? Megint egy agyament ötlet, amivel a normális, de nem milliomos családokat hozzák lehetetlen helyzetbe. Válasz erre Tetszik1 2012. április 2., 01:08 Jelentem
na. gyerek vagyok még sokat nem értek hozzá de épp eleget! elmondom a saját példámat. 15 éves vagyok. tovább kell tanulnom, hogy legyen belőlem valami. Anyának előre láthatóan több, mint 40 ezer Forintot kell leraknia az asztalra a beíratkozásomnál. Egyedül élünk anyával, én és még 2 kisebb testvérem. Apám gyerektartást nem fizet és anya 65 ezer Ft-os keresetéből biztosan nem futná semmi, tegyük hozzá, hogy tartósan beteg vagyok. Számlák, 3 gyerek ruháztatása, beiskolázás ( jövőre mind a 3-an iskolába fogunk járni), tankönyvek, buszbérlet, iskolai étkeztetés. Ezt majd ki fogja vizetni? Mert ha ez lesz anya, ha megszakad akkor sem tud többet dolgozni. Most egy boltban eladó, nyaranként pedig kénytelen elmenni a fóliába és ő is beteg. Magas vérnyomás, epilepszia. Mi lesz ha majd nem bírja? És mi lesz télen?? Fűtés, tüzelő... Gondolkodni kellene mielőtt emberek életét vágják tönkre! Szeretnék úgy felnőni, hogy van valamim és szeretnék majd valaki lenni. Válasz erre Tetszik1 2012. április 2., 07:32 Jelentem
meg kéne szavazni,hogy azorbánnak a fizetése is utalványban legyen!!majd akkor utalványozzon ha lesz rendesen munkája mindenkinek rendes fizetésért,és valóban csak pótlék lesz a családi.tudja ő jól,hogyha valaki elissza stb. ezt is megoldja csak nem teljes árban de lesz aki megvegye.nem azért akarja,mert ő olyan jó ember!! Válasz erre Tetszik 2012. április 2., 07:44 Jelentem
Hülyeségnek tartom ezt az Erzsébet Utalványt!!
ha alkohol kell azt úgyis meg oldják hogy fele annyi pénzé oda adják a kocsmárosnak!
ha az ember jól bele gondol ami családi pótlékot kap az ember a gyerekre az nagyon kevés ebből még a gyerek nem lak jól de nem is öltözködik !!
ruházati boltba itt ott nem fogják elfogadni !
nem ezen kéne agyalni a kormánynak hogy mennyit húzzon le még a népből hanem azon kéne agyalnia hogy amit az Orbán kormány és Gyurcsány kormány elsíkasztot azt valahogyan a saját fizetésükböl kéne vissza rakni és akkor nem lenne ennyi állam hiány!!és akkor nem kell a népet sanyargatni !!! Válasz erre Tetszik 2012. április 2., 08:40 Jelentem
Akkó ezs most Spéter Erzsébet emlékére lett... ?! Válasz erre Tetszik 2012. április 2., 09:03 Jelentem
Van esze ennek a Réthelyinek? Válasz erre Tetszik 2012. április 2., 10:10 Jelentem
A,mikor a Monoki Polgármester adta jegyben a segélyt, fitymaszék nagyon fel voltak háborodva. Válasz erre Tetszik 2012. április 2., 12:34 Jelentem
azért Réthelyi Miklós tól meg kérdezném hogy a áram szolgáltató is így gondolja meg a ruha üzletek? mert ők biztos nem fogják elfogadni az utalványt na meg húst nem is vehetsz belőle Válasz erre Tetszik1 2012. április 3., 12:23 Jelentem
Figyeljetek egy kicsit miért is családi pótléknak nevezték el anno. Azon egyszerű oknál fogva, hogy ezzel is a családokat segítség nem csak kaja kell a gyerekeknek hanem ruha és cipő is. Sok családnak ma a rezsi kifizetésére is kell. Válasz erre Tetszik2 2012. április 3., 12:36 Jelentem
"CSAK A FIDESZ" Válasz erre Tetszik 2012. április 4., 06:22 Jelentem