Ha akarja az eurót, pénzt kell adnia, ha nem, ki kell lépnie.
Soros: Németországnak többet kell tennie az euróövezetért Zacskóvita robbant ki Németországban Nem érdemes adót csökkenteniMeghalt egy férfi egy Jász-Nagykun-Szolnok megyei gázmezőn. Egy gépet szerelt amikor arról egy alkatrész leszakadt és eltalálta, pont a fején. A rendőrség most vizsgálja, hogy ki vagy kik a baleset...
Szerencsétlen nap Szörnyethalt a motoros Mégis vonulhatnak a melegekAz év eleji forinterősödést követően mára 300 Ft/Euró környékére csorgott vissza az árfolyam. Ez nem jó hír. Kérdés, hogy a szakértő miképp látja a fizetőeszközünk jövőjét.
Csaba László szerint 2016-tól be lehetne vezetni az eurót. Az IMF-tárgyalások csúszása kapcsán a köztévé műsorában megjegyezte: a Valutaalap maga elé tolja az Európai Bizottságot, az pedig olyan...

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.
Hogy milyen igaza van..., de nem fog ráhallgatni senki, mert a kormányban túl okos emberek ülnek. Válasz erre Tetszik 2012. április 17., 16:00 Jelentem
Már évek óta károg. Válasz erre Tetszik1 2012. április 17., 16:01 Jelentem
Szerintem ezt a veszélyt mindenki a saját bőrén érzi..Vidéken - de szerintem városon is - borzasztó a szegénység, a reményvesztettség, kilátástalanság. Mi valahogy nem az világ naposabbik oldalán élünk - mindennapos küzdelmeinket a kormány képtelen felmérni.(Mondjuk olyan fizetéseket zsebre téve az én szemüvegem is rózsaszínbe váltana) Válasz erre Tetszik 2012. április 17., 16:28 Jelentem
Engem az is érdekelne, hogy az EU és benne a csúcspolitikusok mi a francnak vannak? Azért, hogy eszük ágában sem legyen megoldást találni a válságra, amit ők robbantottak ki és már megint a kis emberekkel takaríttatják el? Tényleg ennyire nehéz valami JÓT csinálni? Ha egyszer mindenki bajban van, akkor nem lehet rá megoldást találni, hogy legalább a 2009 előtti szintre vissza lehessen állítani a mérhetetlenül elcseszett és eladósodott országokat?
(Persze hogy nem, mert az örökös rabszolgaság itt a lényeg...) Válasz erre Tetszik 2012. április 17., 16:49 Jelentem