A kormányváltást követően megváltozott Horvátországban az INA-val és legnagyobb tulajdonosával, a MOL-lal kapcsolatos hozzáállás, s úgy tűnik, az új kabinet az olajcéghez hasonlóan a befektetések...
Barátkozik a Mollal a horvát kormány Háziorvosok ultimátuma a kormánynak Magyarország csatlakozik a nyílt kormányzásról szóló nyilatkozathozMegszavazta tegnap az 50 forintos törzsrészvényenkénti osztalékot a Magyar Telekom Nyrt. éves rendes közgyűlése a 2011. évi eredmény után. A társaság az 52 117 milliárd forintnyi osztalékot a 3...
Szavazatok az aranyért? Megszavazta az 50 forintos osztalékot a Magyar Telekom közgyűlése Megvadult kutyák – Tények riportA hét végén leállt a tóvárosi Sportmax sportközpont. A Sportmax Kft.-t 2006-ban alapították, bár árbevétele szépen növekszik, nyereséget még nem tudott produkálni.
Ledózerolták egy iskola természetvédelmi kertjét Nagykanizsán. Kivágták a fákat, mert új futballpálya kerül a helyére. A tanárok, a szülők és a diákok 20 éve gondozzák a kertet. Tiltakoztak, de...

Összefogás, szakértelem és szervezettség - szerinte erre a három dologra volt szükség ahhoz, hogy nagyobb katasztrófa nélkül megússza az ország a Duna magas vízállását.

A Magyar Narancs korábban arról írt, hogy Balogh Ákos cége kétszer is úgy nyerte el a józsefvárosi honlap megújítására és üzemeltetésére kiírt kamupályázatot, hogy a két másik indulót jól ismerte.

A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.

Megtalálták a rendőrök a 13 éves gyereket.Megtalálták a rendőrök azt a 13 éves kisfiút, aki 2013. június 14-én egy tárnoki általános iskolából ismeretlen helyre távozott.

"Igen, két napja egy fővel többen vagyunk... Mindenkinek köszönöm a jó kívánságokat!" - tette közzé a Facebookon a hírt a nemzetgazdasági miniszter, melyhez egy kórházi képet is feltöltött.

Hoffmann Rózsa szerint sem a diákok, sem a tanárok nem érezték, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek.

Gregor Bernadett ügyvédhez fordult: megelégelte, hogy tavaly ellopott, de biztosított kocsijára hét évig a tartozása majdnem dupláját utalgassa a banknak.

Nemcsak frissen alakított trafikos cégek, hanem trafiknyertes egyéni vállalkozók is arattak az állami pályázaton.

A lap információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat úgy megverték, hogy az eset után egészségügyi ellátásra szorultak.

Egy tűzoltónak a válla és a háta, egy másiknak a térde égett meg, amikor kipróbálták a magyar védőruhát egy felhevített konténerben - olvasható a Langlovagok.hu oldalon.

A férfi búvárkodás közben törte szilánkosra a sarkát. Tízezer forinttal akarta honorálni a sikeres műtétet, de az orvos komolytalannak találta az összeget.

Arról írnak a brit netezők, hogy a tehetségkutató magyar győztesei egy amerikai társulat ötleteivel nyertek.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének ügyében "nekünk áll a zászló", az ötödik alkotmánymódosítás pedig nem lennének szükséges, de az EU "visszaél a hatalmával".

Újdonsült trafikosok kaptak milliókat a gazdasági tárcától a munkahelyteremtésre, hogy az alkalmazottaik bérét állami pénzből tudják fizetni.

Miután egy hónap leforgása alatt sem válaszolt Szebeni István levelére az MTVA, a műsorvezető és ügyvédje keresetet nyújt be a bíróságon.

50 ezer forintos bírsággal sújtották a rendőrök azt bábonymegyeri fiút, aki éjszaka láthatósági mellény nélkül gyalogolt egy mellékúton.

Több millió forintot nyert el egy 2011-ben bejegyzett egyesület, a Nők a Magyar Nemzetért Közhasznú Egyesület. A szervezet bírósági adataiban tisztségviselőként Gipsz Jakabot, Iksz Ipszilont, Piros Aranyt és Hát Izsákot nevezte meg.

Győrújfaluban járt a miniszterelnök és azt is elmondta, hogy az Audi itthon van Magyarországon. Új videó a megfeszített munkáról.

Kemény adok-kapokba keveredett a pécsi börtönben Péntek László.

Egymás után kapja az állami segítséget Takács Gábor miskolci fideszes önkormányzati képviselő cége és családja.
1újabb mese Kamu Roland mellet. Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 08:29 Jelentem
@Zolee75: Ha követted az esetet akkor fel kellet volna figyelned amikor azt nyilatkozta őt verte meg a csaj amikor el kellett költözniük az albérletből. Nem védem a Damut de szerintem a Timike sem egy piskóta. Most egy pénzes palira szállt rá. Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 09:40 Jelentem
@szaboria1: Azért írtam ,hogy "mese"! Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 09:42 Jelentem
@Zolee75: Az ilyen felfogásokkal van a baj. Úgy ítélkezünk hogy nem vagyunk az ügyben teljesen tisztába. Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 09:45 Jelentem
@szaboria1: Nyilván a Tímea is hibás benne.De ha Rolinak nem ez lenne az első ilyen ügye akkor rendben.Ártatlan.De nem az első ügye neki.És a tv2 műsorából le lehet vonni a tanulságokat!! Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 09:47 Jelentem
@Zolee75: Erre gondoltam agy sorozat szereplőjét az alakítása révén könyveltek el, ha egy színész ezek szerint gyilkost játszik szerintetek már akkor az is. Válasz erre Tetszik 2012. április 18., 10:12 Jelentem
Zárják őket egy cellába, hadd beszéljék meg a történteket! :-) Válasz erre Tetszik1 2012. április 18., 10:14 Jelentem