Felszámolási eljárást indítottak a szolnoki székhelyű Airbus Kft. ellen - számolt be a Gazdaság.hu. A társaság reptéri transzfert kínál utasainak Budapestre, Debrecenbe és Bécsbe. A cég gondjai...
Leáll a magyar buszgyártó? Lázár: Szociális deficit van ma Magyarországon Cselgáncs Eb - Mindhárom magyar a második körbenHorváth József két év után nehéz anyagi helyzetben hagyta maga mögött a szentendrei városüzemeltető céget, most a BTI-nél vizsgálják, hogy nem élt-e vissza hatalmával.
Szombaton indul a strandszezon Budapesten Hol vásárolnak a falusi emberek? Sokkoló videó! Lázár nem hallott a Fidesz új adóterveirőlKözel 13%-kal szárnyalt tegnap a zárás utáni kereskedésben az Amazon.com árfolyama a vállalat első negyedéves gyorsjelentésére reagálva. Annak ellenére, hogy a társaság nettó eredménye 35%-kal...
Az IMF-tárgyalásokról szóló kedvező hírekre a forint szárnyra kapott, a magyar tőzsdét elözönlötték a vásárlók, a magyar csődkockázati mutató pedig meredeken csökkent.

Bolyki György a blogján fakadt ki, szerinte társa ellopta az ötletét, amiből megszületett az Összetartozás dala.

A helyszínen rendőrök is jelen vannak, akik a hvg.hu olvasója szerint igazoltatják az ételért érkezőket.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.
náci párt? Egyre jobb! De ha lehet nácizni, akkor zsidózni is lehet, na meg cigányozni! Válasz erre Tetszik3 2012. április 28., 11:05 Jelentem
@nahát:
Nem kéne összetéveszteni a genetikát a politikával, vagy fityeszéknél ez egyre megy? Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 11:10 Jelentem
@nahát: A Jobbik egy náci, fasiszta, soviniszta, statiszta, masiniszta párt; balliberális körökben ez köztudott dolog. Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 11:51 Jelentem
@zetor: :)))))))))))))) Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 12:11 Jelentem
A népszava a szélbal kurucinfója. Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 12:33 Jelentem
Minden nacionalizmus embertelen. Nem lehet a hazában úgy hinni, hogy elválasztjuk az emberiségtől. Ebből születik a háború és annyi más őrület. Egy eljövendő világháború pedig azzal fenyeget, hogy az atommáglya tüzében ott éghet mindenki: az igazak is, a hamisak is. Válasz erre Tetszik1 2012. április 28., 13:26 Jelentem
@glycerin:
5***** Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 14:27 Jelentem
@glycerin: ahogy Einstein mondta: "A harmadik világháború után kőbaltával fog harcolni az ember!"
Ebben a mondatban minden benne van! Az örökös harc, és háború kényszere! Vagyis nem(!) emelkedtünk ki az állatvilágból, csak és csupán technikailag. Az ösztönök állatiak. Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 14:38 Jelentem
Úgy látszik ez a tendencia nem állt meg alacsonyabb szinten. Nekem már részem volt ebben. Most már nagyobb fejek is hullani fognak. Nem lesz ennek jó vége. Kissé szomorú vagyok. Válasz erre Tetszik 2012. április 28., 15:38 Jelentem