A Fidesz továbbra is azt kéri, hogy bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc volt szocialista kormányfő a szakdolgozatát - közölte a párt szóvivője pénteken.
"Nagyra értékeljük, hogy a Demokratikus Koalíció fontosnak tartja Gyurcsány Ferenc szakdolgozatának ügyét, de sajnálattal vesszük tudomásul, hogy csak beszélnek róla, de a bizonyítás terén semmi sem történik" - írta Selmeczi Gabriella az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Mint olvasható, a Fidesz továbbra is azt kéri, hogy "kétségbeesett vagdalkozás és gyanúsítgatás helyett bizonyítékokkal támasszák alá, hogy másolás nélkül készítette Gyurcsány Ferenc a szakdolgozatát, ugyanis eddig minden bizonyíték a plágium mellett szól".
Vadai Ágnes, a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője pénteken, Budapesten tartott sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy pártja a Gyurcsány Ferenc elleni koncepciós eljárás folytatásaként értékeli, hogy a Pécsi Újság szerint a korábbi hírekkel ellentétben mégis megvan a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának, Rozs Szabolcsnak az 1980-ban írt szakdolgozata.
Vadai Ágnes úgy fogalmazott, nem lepődött meg, amikor hirtelen előkerült "valami", amit Rozs Szabolcs szakdolgozatának mondanak, sőt abban is biztos, hogy hamarosan ugyancsak megtalálnak majd "valamit", amire ráfogják, hogy Gyurcsány Ferenc szakdolgozata.
A Hír TV Célpont című műsorában múlt pénteken az hangzott el, hogy négy évvel Gyurcsány Ferenc előtt majdani sógora, Rozs Szabolcs a volt miniszterelnökével megegyező címen adott le szakdolgozatot a pécsi tanárképző főiskolán.






















Ez már a kabaré kategória, vagy simán csak egy stand up műsor? Válasz erre Tetszik 2012. május 4., 19:05 Jelentem
És mit kezdenél vele te agyhalott ! Válasz erre Tetszik1 2012. május 4., 19:07 Jelentem
http://fn.hir24.hu/itthon/2012/05/03/rettegest-hozott-a-gyurcsany-dolgozat/ Válasz erre Tetszik 2012. május 4., 19:12 Jelentem
@zetor: No,az jó volt.Csak nem a kiflis volt a főszereplő. Válasz erre Tetszik1 2012. május 4., 20:06 Jelentem
Én meg várom a ti bizonyítékotokat. Mert eddig még semmi érdemleges nem derült ki. Válasz erre Tetszik 2012. május 4., 20:10 Jelentem
Selmeczi meg fordítva ül a lovon: azt követeli pártja nevében, hogy Gyurcsány bizonyítsa be, hogy nem plagizált! Szegény 3 agysejtű (2 elég az evés-ivás-szexeléshez, a harmadik meg azért van, hogy ne fossa össze a lakást! A tyúknak 2 agysejtje van...)! Válasz erre Tetszik4 2012. május 4., 20:21 Jelentem
Ez a hülye tyúk csak a Gyurcsányon tud lovagolni mert másnak már úgy sem kell. beteg liba ezért kapja a sok lóvét. Válasz erre Tetszik1 2012. május 4., 21:14 Jelentem
@overdose: Azért még a Gyurcsány sem engedné meg hogy ez a banya lovagoljon rajta. :) Válasz erre Tetszik3 2012. május 4., 21:17 Jelentem
Én meg azt várom továbbra is hogy kiflicsücsök kisasszony mikor áll a helyére,mármint vissza az UTCA SARKÁRA!!!- mert oda való!!! Válasz erre Tetszik 2012. május 4., 22:16 Jelentem
Selmeczi meg bizonyítsa be, hogy nem lopott kiflit a Tescoban! Vagy ha nem tudja bebizonyítani, akkor mondjon le az összes betöltött tisztségéről, és vonuljon vissza a politikától! Nos, hol vannak a bizonyítékok? Válasz erre Tetszik2 2012. május 4., 23:30 Jelentem
Selmeci, aki ért a repülőgépekhez, a nyugdíjpénztárhoz,
a Schmitt szakdolgozatához és a Gyurcsányéhoz is ! Válasz erre Tetszik3 2012. május 4., 23:36 Jelentem
@nyanya001:
Hja, a magyar szenátorok már csak ilyen sokoldalúak...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 05:58 Jelentem
Most már Selmeci beszéljen a saját szakdolgozatáról! Szerintem plagizált. Válasz erre Tetszik1 2012. május 5., 08:41 Jelentem
"Kedves Gabika" ! Mi vagy te bíró ? Milyen alapon kéred ? Miért nem akkor kérted amikor Ő volt a miniszterelnök ? Akkor kus volt ! De meg bátorodtál,vagy csak megszoktad,hagy nálatok a visszamenőleges hatályú dolgok a menők !Ha nem adja akkor mi lesz ? Be néz a ló az ablakon? Válasz erre Tetszik2 2012. május 5., 08:52 Jelentem
Gabika száján a takony és a genny ömlik mert ugye csak az jöhet ki ami belül van. Válasz erre Tetszik1 2012. május 5., 10:21 Jelentem
@nyanya001: valaki mongya mán meg nekije, hogy ne várja, mert nem kifli! Válasz erre Tetszik1 2012. május 5., 10:30 Jelentem
Jogászok hadából álló kúrmányunknak a fentiek szerint az alapvető jogi fogalmakkal és eljárási procedúrákkal sincsenek tisztában, vagy rosszabb esetben tényleg hülyének néznek mindenkit. Válasz erre Tetszik2 2012. május 5., 13:03 Jelentem
Már elnézést kérek, - nem vagyok jogász, és nem pártolom a csalást sem – de tudtommal a Magyar jogrend szerint, - egy kivétellel, ez apasági per – mindenkor a vádat kell bizonyítani nem az ártatlanságot!
Nos, uccu, neki bizonyítsa már rá valaki a csalást, aztán giotin alá a fejét, vagy legalább ki vele az Országházából! De azt ne várja senki éles elméjű ember fia, hogy magától megy a kínpadra! Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 14:56 Jelentem
- úgy tudom a vádlónak kell bizonyítani..., vagy nem???
- a fityesz körül talán rendben van minden? Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 15:21 Jelentem
Épületes olvasmány lehet Dajcs Tompi tízenvalahány év alatt abszolvált diploma munkája ... Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 15:26 Jelentem
Érdekes, nyalipaliét nem várták! Persze abban biztosak voltak, hogy plagizált, ugye? Válasz erre Tetszik1 2012. május 5., 15:30 Jelentem
Kancácska, kedces!
Én cak akkor keresek ekkora vehemenciával valamit, ha tudom, hogy azt én loptam, vagy lopattam el, és az én vagy a pártom páncéljában lapul. De ha nincs meg, honnan tudják, hogy egyezik a sógoráéval??? - Ja vagy a címe ugyanaz -?!
IGEN! Tavasz címmel akárhány költő írt versret, vagy Téli táj címmel sok festőművész festett képet., és egyik sem plagizált.
Tomopika, pedig úgy lett miniszter, hogy diplomája sem volt. Már miniszterként diplomázott. És szeretném én látni azt a tanárt, aki egy minisztert meg mer buktatni. Válasz erre Tetszik2 2012. május 5., 16:27 Jelentem
Gabesz! Hülye vagy?
Már hogyan bizonyítaná amikor nem is volt! Jó hogy nem biztatod arra, hogy gyorsan írjon egyet! A Heller megmondta, nem összevissza hebegni, habogni kellene Fletónak, hanem elmondani, hogy miről szólt a szakdoli. Ő ugyanis 1951-ben védte meg a sajátját, de ha kell pontosan eltudja mondani minden részletét.
Havas Henrik meg röhögve vágta rá, hogy "már hogyan emlékezne rá amikor nem is látta!' Kálmán Olga pedig a szemébe vágta, hogy neki nem kell keresnie az övét mert tudja, hogy hol tárolja!
Hát persze, hogy nem plagizált! Ahhoz írnia kellett volna! De nem hogy nem írt, még gyakorlatot sem tett, mert az egyetem KISZ titkáraként nagyon sok dolga volt!
Basszus! Minden mondatom vagy liberális értelmiségi vagy baloldali politikustól hangzott el! Most akkor hogy gyalázzam a FITYESZ-t? Orbán takarodj! Válasz erre Tetszik 2012. május 5., 22:03 Jelentem