Élénkül az érdeklődés a bankokban az árfolyamgát iránt, amit egyrészt a nem közszférában dolgozó devizaalapú lakáshitelesek számára az eredetinél korábban, májusban megnyitott lehetősséggel és...
A forintgyengülés csaphat oda az üzemanyagáraknak A magyar piacon hódítana a cseh áramszolgáltató Még nem 300 forint az euróMiniszteri szintre került a roma integráció ügye, ezért szorosabb és jobb hatásfokú lesz az együttműködés a romákat képviselő szervezettel - mondta az emberierőforrás-miniszter vasárnap Lakiteleken.
Befellegezhet a lomizásnak Akinek Orbán volt az álma Balog Zoltán: Miniszteri szintre került a roma integráció ügyeKétszázezer forintos pénzbüntetést kell megfizetnie Budaházy Györgynek a Szabadság téri szovjet emlékmű több mint fél évtizeddel ezelőtti megrongálása miatt, ugyanis az ezt kimondó jogerős ítélet...
A Fidesz szóvivője szerint, ha egy szolgáltató az ügyfelekre hárítja a telefonadót, akkor tovább lehet állni egy másik társasághoz. A Fidesz nem tart uniós eljárástól az új adónem miatt.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.

Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is - mondta.

Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja az NMHH élén.

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktori cím újbóli megszerzéséért, helyette motorozik és sporteseményekre jár.

Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania a kórháznál Tibornak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában.

Felbukkant az interneten az a felvétel, amelyen Szebeni István, a köztévé műsorvezetője a Híradó élő adása alatt káromkodik.

Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták.

További feljelentéseket tett Daher Pierre fideszes képviselő ellen az asszony, akivel március közepén került összetűzésbe a kórházigazgató.

A Belügyminisztérium a kormány kérésére költségcsökkentési koncepciót dolgozott ki a köztemetések tekintetében.

A kormány nyilvánosságra hozta az idei költségvetési zárolásokat: onnan vesznek el, ahonnan a legkönnyebb.
@Kutyafüle:
...de nem is poros vagyok... Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:13 Jelentem
@darwin: Ezután szorosan a fal mellett járok! Így még dörzsölt is leszek!:)))) Válasz erre Tetszik2 2012. május 22., 19:14 Jelentem
@Csizmás Kond: ha akarom van... Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:14 Jelentem
Nem az éhezés . A fityesz nyomorba dönt! Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:16 Jelentem
@varrólány:
micsodád ? Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:16 Jelentem
@Csizmás Kond: mit értetlenkedsz? ha bennem van akkor van nekem is .
Mit nem értesz? .-))) Meg ne kérdezd hogy micsoda! Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:18 Jelentem
@Csizmás Kond: 19.13-ra Hanem mi? Ahogyan én téged ismerlek már tudom, mit fogsz mondani. Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:19 Jelentem
@Csizmás Kond: - a domestos csodákra képes...:)) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:20 Jelentem
@varrólány:
...s akkor hogy mindig legyen neked folyton benned tartod ,...:)) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:21 Jelentem
@Kutyafüle:
... a pl boros...kanos...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:23 Jelentem
@Csizmás Kond: no azért nem :P :-)) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:23 Jelentem
@anka:
akkor inkább maradjon penészes...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:23 Jelentem
@varrólány:
szóval néha kiveszed szellőzni...vagy kieseik magától ?...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:26 Jelentem
@Csizmás Kond: 19.23-ra az már a te bajod én egyik sem vagyok:)))))) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:27 Jelentem
@Kutyafüle:
pedig jobb mint porosan...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:29 Jelentem
@Csizmás Kond: kiesik magától? Jesszusom te macska , nem hiszem ! :-)) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:29 Jelentem
@varrólány:
...nem vagy elég türelmes...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:29 Jelentem
@Csizmás Kond: dehogynem ,én vagyok a családban a legtürelmesebb :-)) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:31 Jelentem
@varrólány:
...és még sose esett ki magától ? Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:33 Jelentem
@Csizmás Kond: képzeld el nem...:-) Már ha van képzelőerőd! :-) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:36 Jelentem
@varrólány:
pedig előbb utóbb ki fog esni...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:37 Jelentem
@Csizmás Kond: te fogsz most már leesni a székről.:-)
inkább utóbb mint előbb! Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:38 Jelentem
@Csizmás Kond: - a szemed...?:))) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:38 Jelentem
@varrólány:
nehéz lesz...karos...csak a biztonsági öv hiányzik belőle...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:41 Jelentem
@anka:
az nem olyan potyogós fajta...:) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:42 Jelentem
@Csizmás Kond: Véletlen már kanosat olvastam , teljesen elromlok! :-) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:44 Jelentem
@varrólány:
a nők mindig azt látnak amit akarnak...) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:48 Jelentem
@Csizmás Kond: Ugye? Meg ami látható ,vagy láthatatlan. :-) Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 19:50 Jelentem
XXI. században éhezik a nép.Bravó! Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 21:33 Jelentem
Ahelyett, hogy egy politikusnak átnyújtanánk a város kulcsait, jobb lenne inkább a zárat kicseréltetni. Válasz erre Tetszik 2012. május 22., 21:47 Jelentem