Az LMP szerint az Orbán Viktor által pénteken bejelentett újabb nemzeti konzultáció a munkahelyteremtésről teljesen felesleges lépés, "egy egymilliárd forintos pénzkidobás" - mondta budapesti ... ...
MSZP: a kormány minden második forintot kiveszi az emberek zsebéből Lezuhant munkást kellett kimenteni a Belvárosban Rohant a kormány, selejtgyár lett a parlamentbőlJelentős átalakulásokat figyelhetünk meg az állam és az egyház kapcsolatában, az egyház működési feltételeiben az átfogó jogszabályi változások következtében - mondta Erdő Péter bíboros,...
Erős ellenszélben az arany és az ezüst árfolyama Illés: Bezárathatja az állam az porzó ajkai timföldgyárat Átalakítják a bezárt iskolátMegint 300 forint fölött az euró, mérgesedik a görög válság, és Európának nem sok ötlete van a helyzet megoldására. Orbán Viktor viszont szívesen adna gazdaságpolitikai tanácsokat az európai...
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) megállapításai szerint a Garantiqa Hitelgarancia Zrt. tevékenységét a 2007-2010 közötti időszakban a garanciavállalási tevékenység csökkenő eredményessége, a...

A Nol TV által megkérdezett kormánypártiak között volt olyan, aki szerint például a telekom adó emelésétől versenyképesebbek lesznek a magyar vállalkozások.

A magyar Air Force One egy háromgépes honvédelmi minisztériumi közbeszerzés keretében válhat valósággá.

Egy Magyarországon élő brit állampolgár az a terhes anya, akit hétfőn úgy felpofozott egy villamosvezető, hogy vérzett a szája - tudta meg az Index.

Elbocsáthatja a MÁV-Start azokat a kalauzokat, akik az elviselhetetlen forróságban szoknyában mentek dolgozni a Keleti Pályaudvarra.

Nemcsak az iskolákban lesz kötelező szeptembertől az erkölcstan és a családi életre nevelés, hanem a kollégiumokban is.

Öt trafik - összesen ennyi dohányboltot nyithat júliustól egy ember a szabályok szerint.

Összefogás, szakértelem és szervezettség - szerinte erre a három dologra volt szükség ahhoz, hogy nagyobb katasztrófa nélkül megússza az ország a Duna magas vízállását.

A Magyar Narancs korábban arról írt, hogy Balogh Ákos cége kétszer is úgy nyerte el a józsefvárosi honlap megújítására és üzemeltetésére kiírt kamupályázatot, hogy a két másik indulót jól ismerte.

A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.

Megtalálták a rendőrök a 13 éves gyereket.Megtalálták a rendőrök azt a 13 éves kisfiút, aki 2013. június 14-én egy tárnoki általános iskolából ismeretlen helyre távozott.

"Igen, két napja egy fővel többen vagyunk... Mindenkinek köszönöm a jó kívánságokat!" - tette közzé a Facebookon a hírt a nemzetgazdasági miniszter, melyhez egy kórházi képet is feltöltött.

Hoffmann Rózsa szerint sem a diákok, sem a tanárok nem érezték, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek.

Gregor Bernadett ügyvédhez fordult: megelégelte, hogy tavaly ellopott, de biztosított kocsijára hét évig a tartozása majdnem dupláját utalgassa a banknak.

Nemcsak frissen alakított trafikos cégek, hanem trafiknyertes egyéni vállalkozók is arattak az állami pályázaton.

A lap információi szerint az előzetes letartóztatásban lévő férfiakat úgy megverték, hogy az eset után egészségügyi ellátásra szorultak.

Egy tűzoltónak a válla és a háta, egy másiknak a térde égett meg, amikor kipróbálták a magyar védőruhát egy felhevített konténerben - olvasható a Langlovagok.hu oldalon.

A férfi búvárkodás közben törte szilánkosra a sarkát. Tízezer forinttal akarta honorálni a sikeres műtétet, de az orvos komolytalannak találta az összeget.

Arról írnak a brit netezők, hogy a tehetségkutató magyar győztesei egy amerikai társulat ötleteivel nyertek.

A túlzottdeficit-eljárás megszüntetésének ügyében "nekünk áll a zászló", az ötödik alkotmánymódosítás pedig nem lennének szükséges, de az EU "visszaél a hatalmával".
Gáncs püspök úrnak rossz híre van. Lehet pont ezért ? Kereszt helyett a narancs ? Válasz erre Tetszik 2012. május 28., 17:19 Jelentem
azért tekinti szövetségesének, mert az egyház sok (egyébként is agymosott, vagy arra hajlamos) embert elér, lehet nekik nyomatni mise után, hogy kire kell szavazni. ha a repülőgép-makettezők társasága tudna magáénak ugyanennyi birkát, akkor őket környékezné meg a politika, úgyhogy nem kell hanyatt esni, ez a fene nagy szeretet nem a gyermeksimogató-kirekesztő "vallásnak" szól, csak egy marketingeszköz vagytok. Válasz erre Tetszik3 2012. május 28., 17:24 Jelentem
Ekkora "pálfodulást" ! Már nem csuhások ? Nagyon verted még a nyálad ellenük "ifjú fityiszes" korodban moslék. ! Válasz erre Tetszik3 2012. május 28., 17:29 Jelentem
Érdekes ez a zsidó-keresztény fejtegetés...:)
Keresztény zsidó van de a kereszténység nem zsidó, hanem a zsidó vallást megtagadó vallás. Válasz erre Tetszik 2012. május 28., 17:33 Jelentem
Lehet, hogy Gáncs Péter nem emlékszik erre a mondatra: "Csuhások térdre, imához!" ???
@zsolti: Tökéletesen igazad van!!! Válasz erre Tetszik 2012. május 28., 17:52 Jelentem
Igen,ez igy van.!!!
Mert az egyik NÉPHÜLYITŐ "GYÜLEKEZET " A FÜTYKÖS-QDNP,a másik AZ EGYHÁZ!!! Válasz erre Tetszik 2012. május 28., 17:53 Jelentem