"Görögországnak el kell hagynia az euróövezetet, és el is fogja hagyni" - mondta a BBC-nek Paul Krugman Nobel-díjas amerikai közgazdász, aki szerint ez már néhány hét múlva bekövetkezhet. Krugman a...
Segítség a görög bankoknak Nem kezeskedik többé a görögökért a két nagy hitelbiztosító Proletárszent és vörös istenAz MSZP szerint az Orbán-kormány az általa meghirdetett családbarát politikával szemben a szegénységet és a kilátástalanságot erősítette elmúlt két évi kormányzása alatt, a megváltoztatott...
A bankszektor szerény nyereséget ért el az első negyedévben MSZP: a kormány családbarát intézkedései mélyítik a szegénységet Orbán: indokolt a szerénységünk500-550 ezer támogatója van az LMP-nek; Orbán centralizált orosz rendszert épít, az oligarchák mindent elhappolnak; a korrupció rendszerszintűvé terebélyesedett - kongresszust tart a Lehet Más a Politika.
Aki szerint nincs korrupció a MÁV-nál, hazudik, vagy önmagát csapja be – mondta a hvg.hu-nak a VDSZSZ elnöke azzal a hangfelvétellel kapcsolatban, amin elhangzik: öt éve nem tudják elérni a szakemberek,...

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.
Nem zörög a haraszt... Válasz erre Tetszik 2012. június 9., 23:29 Jelentem
Ááááá, ez is "csak" bulvárkacsa:))) (a la zselésprüntyőke) Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 02:32 Jelentem
nem a sajtó adta a mészáros familiának stb.a földeket.ne nézzenek hülyének!! Válasz erre Tetszik2 2012. június 10., 06:35 Jelentem
nohát, akkor ha jól értem, ez egy célzás a médiahatóságnak, hogy nem jól végzi a dolgát. Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 10:27 Jelentem
Olyan kicsi ország vagyunk ,hogy itt mindenki helyi lakosnak számít ! :)) Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 10:29 Jelentem