Magyarország néhány éven belül olyan ország lesz, ahova vissza akarnak, és vissza fognak jönni a magyar fiatalok - így reagált a Fidesz szóvivője arra a szocialista kritikára, miszerint a kormányváltás óta másfélszeresére nőtt azok száma, akik lakhatás, vagy munkavállalás miatt elhagyják az országot.
Selmeczi Gabriella vasárnapi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy most folyik az oktatási rendszer reformja, az adórendszer munkabarát átalakítása, és a gazdaság beindítása. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amit a Fidesz kiemelt nemzeti ügynek tekint, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatal munkanélküliek helyzetének megoldására.
Emlékeztetett arra, hogy 2002-ben, amikor az Orbán-kabinet átadta a kormányzást, 5,8 százalék volt a munkanélküliségi ráta, ezt a Gyurcsány-korszakban az MSZP-kormányok megduplázták, 2010-re pedig már 11,4 százalékra ugrott a munkanélküliség.
Selmeczi Gabriella szerint az adatokból az látszik, hogy a fiatalok nagyobbik része tapasztalatszerzésből megy el külföldre, és azt tervezi, hogy pár év után hazatér. A kisebb részük kint maradna, az ő hazatérésük érdekében mindent megteszünk - fűzte hozzá. A Fidesz szóvivője az elvándorlók számára utalva jelezte azt is, a szocialisták miniszterelnöke, Gyurcsány Ferenc volt az, aki azt mondta, hogy el lehet menni az országból.
Selmeczi Gabriella Winkfein Csaba, az MSZP elnökségi tagja kijelentéseire reagált. Az ellenzéki politikus vasárnapi budapesti sajtótájékoztatóján egyebek mellett azt mondta, minden ötödik felnőtt, és minden második 30 év alatti gondolkodik azon, hogy elhagyja az országot. Úgy vélte, ennek részben az az oka, hogy a pályakezdők körében 28 százalék a munkanélküliségi ráta.























"Selmeczi Gabriella vasárnapi közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy most folyik az oktatási rendszer reformja, az adórendszer munkabarát átalakítása, és a gazdaság beindítása. Hangsúlyozta, hogy a kormány gazdaságpolitikájának középpontjában a munkahelyteremtés áll, amit a Fidesz kiemelt nemzeti ügynek tekint, és különösen nagy figyelmet fordít a fiatal munkanélküliek helyzetének megoldására."
Ezt halljuk 2 éve, csak az eredményt nem látjuk!
A "Gyurcsány" meg az "elmúlt8év" meg már rögeszme.
(Rögeszme= Működésképtelen, téves, hamis elgondolás vagy érzés, ami teljesen leköti a figyelmet, amelyhez a használója ésszerűtlenül, az ennek ellentmondó tények ellenére is kényszeresen, bármi áron ragaszkodik, és ami megakadályozza, hogy az illető bármilyen más adatot, tényt, elképzelést megvizsgáljon, megértsen, alkalmazzon. Válasz erre Tetszik8 2012. június 10., 16:38 Jelentem
TÉVEDÉS! Azok a fiatalok, akik kimentek, azoknak néhány év múlva házuk, lakásuk, egzisztenciájuk lesz az adott országban. Miért jönnének vissza? Az egykulcsos adó miatt??? Válasz erre Tetszik7 2012. június 10., 16:42 Jelentem
EZ a debilarcú beteg !!! ( nem akartam csúnyábbat írni ) Válasz erre Tetszik2 2012. június 10., 17:41 Jelentem
Én is bízom benne, hogy a fiatalok visszajönnek, de csak azért mert a lányom most végzett az egyetemen és azt mondta "apa ebbe a szar országba egy percig sem maradok" pedig nem foglalkozik politikával, hát sajnálom de jó szívvel nem tudom visszatartani.
Négy osztálytársával együtt intézik éppen a Svéd munkavállalásukat. Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 17:56 Jelentem
A nyomorba miért jönnének vissza? Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 18:42 Jelentem
Igen haza.! Szabira mert kurvára megéri pláne most hogy 300 az Euró? de amúgy ha meg találja a számítást és tud dolgozni meg akar is , akor baszik haza menni.Azok igen hamar haza mennek akik nagy pofával jönnek hogy ő a szuper meg ügyes és ha be áll a sorba látja hogy itt jön az anyag mint gyerekből a szar! Van aki már aznap megy haza. Csak minálunk havonta 5, 6 emberke így megy haza. De jönnek szépen nem fogynak el. Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 18:51 Jelentem
"a fiatalok nagyobbik része tapasztalatszerzésből megy el külföldre, és azt tervezi, hogy pár év után hazatér. "
HAHAHA Aki egyszer kimegy és megtapasztalja milyen is a kinti élet ahol nyugodt körülmények közt lenyomod a 8 órát majd vígan hazamész és azt teszel amit akarsz az NEM akar majd hazajönni. Lehet itt bármilyen reform is. Az ingyenes oktatással a 2 hetente 300ezres fizetéssel a nyugodt körülményekkel NEM tud versenyezni ez az ország!
Aki kimegy családot alapít barátokat és munkát szerez az legszívesebben elfelejti majd ezt az országot.
Egy 21 éves utazni készülő, nyelvet beszélő srác. Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 20:01 Jelentem
Az én fiam üzeni, hogy NEM AKAR HAZAJÖNNI ÉS NEM IS FOG! Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 20:14 Jelentem
Hát ha más nem is, a te személyes varázsod majd hazacsalja őket Gabika...!:)) Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 20:14 Jelentem
Hüly elenne az aki visszajön, mikor odakint sokkal jobban lehet élni.
Persze az is lehet, hogy a fidesz bevezet egy új törvényt aminek hatására mindenkinek muszáj lesz haza jönnie..ezek a szemetek megcsinálják, ha akarják. Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 20:20 Jelentem
szerintem is vissza fognak jönni, mert ekkora marhákat csak itt lehet látni:
http://gyerehaza.org/node/93 Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 20:24 Jelentem
Politikusaink azt hiszik a minimálbér és annak a 80% a csábítja vissza a külföldön dolgozókat. Óvodás szinten gondolkodnak. Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 20:32 Jelentem
Most tekintsünk el ettől a bicskanyitogató nőszemélytől és a szar helyzettől is. Nem tudom hányan vagytok itt az idősebb korosztályból (mondjuk 55-től felfelé) emlékeztek erre a szóra, érzésre, hogy hazaszeretet?? Szerettük a hazánkat és ezt is elvették tőlünk, sajnos mi már útnak se indulhatunk!Nem hittem volna, hogy mire idős leszek ez lesz! Nagyon nem hittem volna! Válasz erre Tetszik2 2012. június 10., 20:36 Jelentem
Én el se hagytam Magyarországot. Ettől még lehetek Magyar? Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 20:39 Jelentem
Öcsém 2 éve ment ki külföldre dolgozni. Házat bérel, új autót vett, segíti a szüleinket anyagilag. A cég, ahol dolgozik, gyors előmenetelt biztosít számára.
Akkor mi a fészkes fenébe jöjjön haza? Minek? Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 20:45 Jelentem
Te mitől vagy hülye folyamatosan Gabika? Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 20:57 Jelentem
@Rézangyal: Mert kiskorában megfogadta, hogyha megnő, az lesz! Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 21:03 Jelentem
@Rézangyal:
Mert kőbölcsőben ringatták
és sűrűn beverte a fejét. Válasz erre Tetszik 2012. június 10., 22:05 Jelentem
@Horizont: Én sem.!!! Válasz erre Tetszik1 2012. június 10., 22:26 Jelentem
@Horizont: @KöBüKi:
Gyerekkoromban a cserépkályhának vetve a hátamat, én sem erről az országról és a nyomorról álmodoztam. Ha fiatal lennék, nem az ötödik "X" második felét taposnám, már csak látogatóba jönnék haza. Válasz erre Tetszik2 2012. június 11., 00:13 Jelentem
Gabika! A Túró Rudit és a pörköltet nokedlivel kihagytad, mint nyomós érvet a fiataloknak, hogy érdemes hazatérniük. A végén még pártfegyelmit kapsz a főnöködtől, mert trehány munkát végzel. Válasz erre Tetszik1 2012. június 11., 00:16 Jelentem
A túrórudi egyáltalán nem hiányzik. A túró annál inkább. És még sok ezer dolog.
De... vénségemre megélhetem, hogy nem KELL foglalkoznom a politikával, az irtózatos gyűlöletkeltéssel, az árokásás következményei rám már nem hatnak. Az Elmúlttöbbminthúszév kiölte belőlem az összes reményt, lelkesedést és hitet, amit 89-ben éreztem, s még egy pár évig. Maradt a Családom. És CSAK ők.
Jöhet balról, jobbról, mind hazudik, meglop, és még röhögve rád is szarik. Ez a dolga, ezért fizetik. És légy nyugodt, jól is alszik. A karmájával meg nem foglalkozik, egy fullextrás verda, vagy egy könnyen finanszírozott "igényes" (jajjjjj) ingatlan sokat simít a ráncain. Gabriellát sem kell ezért támadni, ő is csak a dolgát végzi jó katona módjára. Őt az nem érdekli, hogy esetleg más ettől elhányja magát. Válasz erre Tetszik3 2012. június 11., 02:21 Jelentem
Ez a némber olyan hülye, hogy az már a rekordok könyvébe illik. Válasz erre Tetszik1 2012. június 11., 06:28 Jelentem
@szikar65: Pedig már a "Maxi" is visszajött -most éppen válik - aztán megint belelendül a - Dopemannal együtt - túrórudi reklámba!!
A többi -sajnos - úgy igaz, ahogy írod " a sz@r meg a szemét mindig a felszínre törekszik, mindig úszni akar"!
De az is igaz, hogy -aki tehet(!) - az menekül az országból, és hogy ki jön vissza azt meg azt sem a Fidesz, sem a Fidesz szőke nője nem tudhatja!! Válasz erre Tetszik 2012. június 11., 06:35 Jelentem
Gabica! Tudod ki jön haza? Az a férj, apa, aki 2-3 évre hátrahagyta a családját, elment külföldre dolgozni, hogy jobb életet biztosítson a családnak. Na az jön haza. A többi meg elmegy, hogy rendbe rakja az életét, a hátralékait törlessze, mert ugye magyar bérből nagyon könnyen össze lehet ám szedni 2 havi gázszámla hátralékot... Sajnos nem egy olyan családot ismerek, ahol az egyetlen remény, lehetőség az, ha az édesapa elmegy külföldre dolgozni. Aztán vagy sikerül rendbe rakni az életüket, a közüzemi hátralékot letudni, esetleg a lakáshitelt visszafizetni, vagy venni egy autót, de ennyi. Aztán ha ez meg nem sikerül, akkor lehetséges, hogy elúszik a ház, és akkor már tényleg mindegy. Akik addig úgy képzelték el, hogy itthon maradnak, azok is fogják a cókmókjukat, és mennek családostól.
Na ez a nagy magyar büdös valóság Gabica! Válasz erre Tetszik 2012. június 11., 07:49 Jelentem
Te szelelőfogú ! Magánúton vagy ennyire hülye , vagy tablettát szedsz ? Válasz erre Tetszik 2012. június 11., 09:37 Jelentem