Két szórakozóhelyet is bezárattak annak a nagyszabású akciónak a során, amelyet az éjszaka tartott összesen 13, a Hajógyári-szigeten és Budapest belvárosában lévő szórakozóhelyeken a rendőrség,...
Fideszes szálak, celebek, pszichoterror és idegenlégiósok a Hajógyárin Elmaradt a buli a razzia miatt Kábítószer-razzia után bezárták a harkai diszkótA Hajógyári-szigeten található mulatók közelében az elmúlt években több ember is eltűnt, de nyomozás eddig egyik ügyben sem indult, pedig az egyik eltűnt fiú apja az [origo]-nak azt mondta, mindent...
Minden ötödik járat eltűnt Ferihegyről Átverték a diákokat és szüleiket - hozzák helyre pótfelvételivel! Előzés közben ütköztek - öt sérült a 42-esenVizoviczkit "megörökölték" egymástól a rendőri vezetők, ebből következően a korrumpálódott főrendőrök száma a napokban előzetes letartóztatásba helyezettekének többszöröse lehet –...
Budapest - Információink szerint csak most kezd felocsúdni az éjszaka császáraként emlegetett Vizovicki László abból a sokkból, hogy főrendőrök vesztegetésével gyanúsítják és letartóztatták.
Vizoviczki László egyik védője szerint lassan már minden, az elmúlt években Budapesten történt bűncselekményt ügyfele nyakába akarnak varrni. Az ügyvéd egy vasárnap esti televíziós műsorban...
Két éve megígértük, hogy gyökerestül tépjük ki a korrupciót, ennek is a következménye a Vizoviczki-ügy – mondta el a Hír TV-ben Pintér Sándor belügyminiszter. A politikus arról is beszélt, hogy...

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.
Azért az nagyon vicces, ahogy az ATV próbál "fideszes" szálakat belekeverni, miközben elfeledkezik arról a tényről, hogy a Vizo-féle birodalom az mszp-s kormányok idején épült ki, valamit a rendőrség belső ellenőrzését is a szocik számolták fel. Nembeszélve arról a furcsaságról, hogy ha annyira a fidesz embere lenne, vajon miért most bukott meg, és nem a szoclib kormányok idején. ATV...
Egyébként több helyen is megírták hogy a Sziget Fesztiválon üzemelő Mokka Cuka szórakozóhely Vizoviczki érdekeltségbe tartozott, maga Gerendai nyilatkozott az ügyel kapcsolatban, szóval nem tudom miről beszél az ATV amikor azt írja hogy nem sikerült betörniük a Sziget Feszt-re. Válasz erre Tetszik1 2012. június 23., 18:43 Jelentem
@ezért:
Tudod fiam én még katona voltam mert ALKALMAS voltam arra is!
Te a bosszantáson kívül mire vagy alkalmas? Válasz erre Tetszik2 2012. június 23., 18:45 Jelentem
@anka:
és mond én mivel provokáltalak ? Válasz erre Tetszik 2012. június 23., 18:46 Jelentem
@constructor: (+gy)
Na de a slusszpoén az ügyvéd védekezése, miszerint a házkutatásnál nem találtak drogot Vizo lakásán. Hát kérem szépen, mégis milyen rendes maffiafőnök tart drogot a lakásán??! :D (leszámítva persze Tony Montanát) Válasz erre Tetszik1 2012. június 23., 18:47 Jelentem
Én még 2009-ben voltam a hajógyárin szórakozni, a barátaimtól elszakadtam, mert 2 betűs kitérőm volt. Amikor mentem volna vissza egy nálam egy fejjel alacsonyabb ficko leszólított,hogy menjek vele,egy külön helyiségbe kísért ahol 3 biztonsági ember véresre vert,én kértem mielőtt bevittek a bead beache szórakozóhely mellett lévő titkos bunkerba,hogy engedjenek el de mindig visszalöktek valami kanapéra!!!Gyűrűm leesett,minden szanaszét hevert,orom majdnem eltört,KÉK LILA VOLTAM MINDENHOL!!!Mentőt hívtak az Erzsébet kórházba szállítottak,ott megvan minden leletem,persze közben valaki kirabolt,vagy a megverésem közben,vagy a mentőben!! Volt ott egy sátorban egy banya kinézetű asszony,aki arra járt mindenkit becsalt,hogy ő ápoló,ezt egy barátnőm mesélte,és még elterelte a figyelmét elrabolta a pénzét.ELÁTKOZOTT SZIGET TÖBBEN MEGHALTAK NE MENJEN SENKI ODA !!! Szocik irányították vizoviczki nevén futottak a helyek, de a Nagymező utcában is az ő nevén futottak,és még ki tudja hány!!!SZÓRAKOZNI,INKÁBB EGY SZOLID HELYRE AMI PL.AZ OLDS MEN...:"(( Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 09:18 Jelentem
Majd lesz helyette más, senkinek ne legyenek illuziói , hogy ezentúl rend fegyelem tisztesség lesz mindenhol. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 11:01 Jelentem
Nem tudom az én hangulatomon javítana -e 400 milkó ? Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 11:07 Jelentem
@ila51: ha felezel velem, megmondom! :) Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 11:24 Jelentem
@Áldozat: Kényszerített valaki hogy oda menj "szórakozni"!!! Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 12:04 Jelentem
@Áldozat: Elmeorvos látott már? Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 12:46 Jelentem
@anka: Néhány hete már "kiéremelte", (a hülye beszólásaival, meg a sértegetéseivel, no meg a sértődéseivel) hogy senki nem válaszolt a baromságaira és "elment"!!
Úgy néz ki, "visszaküldték"!! Nem kell észrevenni, majd elsunnyog!! Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 12:59 Jelentem
@marlin2: - azért nem is válaszoltam már neki! Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 13:02 Jelentem
Lépni kellett mielőtt több fideszes érdekeltség
is nyilvánosságra került volna ! Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 13:05 Jelentem
@anka:
Azért nem válaszoltál mert nem tudtál, ugyanis olyan célzást tettél mire magad sem tudod a választ.
A csupaszképű haverod legfőbb lovaglóeszköze a mások lebeszélése. hallgass rá, mert jótanácsok nélkül amúgy is gyengén megy a gondolkodás. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:09 Jelentem
@marlin2:
"elment"...gondolom besegítettél ebben ha ennyire biztos vagy a dolgodban...remélem még érzed az ízét. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:11 Jelentem
@Csizmás Kond: Édesanyád elmesélte?? A kis pletykás!!
Te pedig: http://www.youtube.com/watch?v=By2gW2Jo09M Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:25 Jelentem
@marlin2:
mi az sanyarú már anyázol ? Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:27 Jelentem
@Áldozat: Orvos hívás esete forog fenn!!
@Csizmás Kond: te is szoktál. Úgyhogy ...:))) Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:29 Jelentem
@Csizmás Kond: Nem!!
Részint nekem mi lenne sanyarú(?) sanyarú, másrészt én (veled ellentétben) nem anyázok!! Csupán arra próbáltam rámutatni, - válaszul a gusztustalanságodra - hogy (veled ellentétben) én a nőket szeretem!! Ha érted!! Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:49 Jelentem
@marlin2: Te még szóba állsz vele??? Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:49 Jelentem
@dr. prédikátor: Mazó Pista! :))) Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 13:54 Jelentem
@marlin2:
A próbálkozási szándékaid mindig a műveletlenségedet bizonyítják.
Ha van érdemes válaszod a cikkre próbáld arra fordítani az energiádat, és ne velem vagy a beírásaim foglalkoztassanak.
Igyekeztelek kikerülni próbálkozz te is. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:55 Jelentem
@dr. prédikátor:
Sajnos... Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 13:55 Jelentem
@dr. prédikátor:
Ha soha senki nem mondja meg neki, hogy hülye, elhiszi a párttársainak, hogy okos!!
Egyébként igazad van, megyek, mielőtt a "csutak" sorsára jutok én is!! Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 14:08 Jelentem
@dr. prédikátor: @marlin2: @Pálinkafőző Rézüst: Ez történik, ha valaki a másoknak adott jó tanácsokat nem tartja be...:)) Válasz erre Tetszik1 2012. június 24., 14:44 Jelentem
@marlin2:
idiotizmusilag ott vagy, csak még a negyvenvalahány diplomádat nem soroltad fel. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 14:50 Jelentem
A cikket olvasva ha csaj a tizede igaz , már az is megdöbbentő. Igaz ez akkor is, ha némelyek ezt nem így tartják. Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 14:57 Jelentem
@marlin2: csizmás barátodat plágiumon kaptam!
Ezt a negyven diplomát már elsütötte párszor amióta a fene ide ette:) Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 21:30 Jelentem
@gyevi_biro: Avval a szerinte(!) 40 diplomával Csutakot próbálta kihozni a sodrából, - mielőtt elkezdte vamzerolni!! Válasz erre Tetszik 2012. június 24., 21:49 Jelentem
@marlin2:
Tudom, de nem izgat a nyervogó.
Őt és a hasonlókat mi a mi kis cégünknél kegyetlenül megaláztuk, tehát nem kellett őket kirúgni!
Megtették önként. Válasz erre Tetszik1 2012. június 25., 09:30 Jelentem