Lakását is elveszíti a pofozkodó villamosvezető

Lakását is elveszíti a pofozkodó villamosvezető

Meghalt Horn Gyula

Meghalt Horn Gyula

Sérültek a budapesti buszon - a kamera mindent rögzített

Sérültek a budapesti buszon - a kamera mindent rögzített

Hajógyári: már két gyilkosság ügyében nyomoznak

2012. június 25. hétfő, 18:45 propeller.hu Szóljon hozzá!

Egy hatfős külön nyomozócsoport vizsgálja a Hajógyári-szigeten és környékén történt három halálesetet és egy eltűnési ügyet; két esetben emberölés miatt zajlik az eljárás, gyanúsított még nincs - mondta az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivője hétfőn. A dandártábornok közlése szerint korábban közigazgatási eljárás folyt ezekben az esetekben, de most emberölés miatt indítottak eljárást ismeretlen tettes ellen, így a rendőrségnek sokkal nagyobb lehetőségei vannak a nyomozás kiterjesztésére.

A rendőrségi főtiszteket is érintő vesztegetési botrány mellékszálaként indított nyomozás során az egyik emberölési ügyben azt vizsgálják, miért és hogyan tűnt el tavaly december 3-án a szigetről egy 21 éves férfi, akinek a holttestét másnap találták meg a Dunában. A másik ügy hat évre nyúlik vissza: 2006 februárjában Strehó Gergő tűnt el nyomtalanul, őt előző este szintén a Hajógyári-szigeten láttak utoljára, és aki azóta nem adott életjelet magáról.

Az ORFK szóvivője megjegyezte: a másik két, halállal végződött ügyben feltehetően nem indul nyomozás. Az egyik esetben kizárható az idegenkezűség: a 2010. augusztusi eset adatai alapján az látszik, hogy egy fiatalember a Sziget rendezvényére szeretett volna bejutni, de kiesett a csónakból, és meghalt. A másik, szintén 2006-os haláleset pedig annak a férfinak az ügye, akinek a holttestét az eltűnése után hetekkel találták meg a Dunában, a Bem rakpartnál; úgy tűnik, ez esetben sem történt bűncselekmény.

Garamvölgyi László közölte, hogy ezekben az ügyekben a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) életvédelmi osztályán egy hatfős külön nyomozócsoportot állítottak fel, amely kizárólag ezekkel az ügyekkel foglalkozik, de a három hete zajló nyomozás során gyanúsított még nem került a látókörükbe.

Arra a felvetésre, hogy múlt szombat éjjel a Hajógyári-szigeten és Budapest belvárosában 13 szórakozóhelyen a rendőrség, a katasztrófavédelem, az adóhatóság, a bevándorlási hivatal, a tisztiorvosi szolgálat és a munkaügyi hivatal közös ellenőrző razziát tartott, de azokon - a rendőrség hivatalos közlése szerint bizonyítottan - már várták a hatóság munkatársainak érkezését, a szóvivő azt mondta: biztos, hogy az ellenőrzés elrendeléséről nem a rendőrségtől szivárgott ki az információ.

Hangsúlyozta: a mostani, Hatala József országos rendőrfőkapitány által elrendelt akcióhoz hasonló intézkedéseket a rendőrség korábban is tartott, így a mostani akció nincs összefüggésben a korrupciós üggyel, és a rendőrség a jövőben is több hasonló razziát fog tartani.

Garamvölgyi László ezzel a kijelentésével cáfolta azokat az információkat is, miszerint a 13 szórakozóhelyen tartott razziával a rendőrség belső elhárítása, a Nemzeti Védelmi Szolgálat próbálta volna kiszűrni azokat a rendőröket, akik kiszivárogtatják a bizalmas információkat. Megjegyezte, három héttel a nyomozás megindítása után - az ésszerűség alapján is - számítani lehetne egy hasonló ellenőrzésre.

A V. László vállalkozó és társa, illetve a vesztegetési ügybe keveredett rendőrtisztek ellen zajló nyomozásra utalva az ORFK szóvivője kiemelte: az eljárást a Központi Nyomozó Főügyészség folytatja le, így a rendőrségnek nincs rálátása a nyomozásra és információja róla, így nem tudja, hogy ezzel az üggyel összefüggésben lesznek-e újabb gyanúsítottak vagy őrizetbe vételek.

A rendőri vezetőket érintő korrupciós ügyre június elején derült fény; hat embert gyanúsítottak meg, négy vezető beosztású rendőrtisztet és két civilt, valamennyien előzetes letartóztatásban várják a tárgyalás megkezdését.

Új hozzászólásHajógyári: már két gyilkosság ügyében nyomoznak

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Államtitkokról tudhat Vizoviczki8

Négy rendőr, köztük három magas beosztású rendőri vezető letartóztatása ellenére is fennmaradt Vizoviczki László érdekeltségeinek – ahogy korábban a hatóságok fogalmaztak – „illegális...

Keresik az árulókat rendőrségnél Razzia a Hajógyárin és a belvárosban Most nem úszták meg Vizoviczki mulatói a rendőri ellenőrzést

Fideszes szálak, celebek, pszichoterror és idegenlégiósok a Hajógyárin42

A Hetek a négy volt főrendőrrel előzetesben ülő vállalkozó, V. László korábbi - névtelenséget kérő - munkatársai és alkalmazottai segítségével rekonstruálta a budapesti éjszakai élet egyik...

Razzia a Hajógyárin és a belvárosban Falakba ütköztek a Hajógyári-szigetről eltűnt fiúk szülei Labanc: Vizoviczkit "megörökölték" egymástól a rendőri vezetők

Nyomozócsoport vizsgálja a hajógyáris haláleseteket

- Egy hatfős külön nyomozócsoport vizsgálja a Hajógyári-szigeten és környékén történt három halálesetet és egy eltűnési ügyet; két esetben emberölés miatt zajlik az eljárás, gyanúsított még...

Emberölés miatt nyomoznak a Hajógyári-szigetről eltűnt fiú ügyében

Külön nyomozó csoport vizsgálja a Hajógyári-szigeten történt három haláleset és egy eltűnés ügyét, két esetben emberölés miatt indítottak nyomozást. A hatfős csoport három hete állt fel,...

Razzia a Hajógyárin és a belvárosban

Két szórakozóhelyet is bezárattak annak a nagyszabású akciónak a során, amelyet az éjszaka tartott összesen 13, a Hajógyári-szigeten és Budapest belvárosában lévő szórakozóhelyeken a rendőrség,...

A könnyebb utat választották a hajógyári-szigeti rendőrök

Négy régi, a Hajógyári-szigethez köthető ügyet vett elő újra a rendőrség, de egyelőre hallgatnak arról, miért lettek érdekesek újra a több éve eltemetett történetek. Az egyik haláleset ügyében...


Orbán Viktor valami nagyon meleget tett közzé

Orbán Viktor valami nagyon meleget tett közzé

Orbán Viktor Facebook oldalán általában is erős a tartalom, most azonban a szokásosnál is érdekesebb anyaggal szolgált. Azt a címet adta neki, hogy: Kormányülésen, árnyékban.A miniszterelnök tehát azt közölte, hogy nagyon meleg a helyzet.

Lefejezett holttestet találtak a János-hegyen

Lefejezett holttestet találtak a János-hegyen

A Normafa és Budakeszi közti túraösvénynél, egy pihenőhelyen találták a holttestet. A Népszava Online szerint a testet turisták találták meg.

Megszólalt a pofozkodó villamosvezető is

Megszólalt a pofozkodó villamosvezető is

Azt mondja, a nő „vigyorgott és bemutatott”, de elismeri: „a cselekedetemre nincs mentség”.

Tízezrek jelentik fel a NAV-nál szomszédjukat

Tízezrek jelentik fel a NAV-nál szomszédjukat

Több mint 35 ezer közérdekű bejelentés érkezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatalhoz 2012-ben.

Kivételeztek Ákossal, megalázták Csepregit

Kivételeztek Ákossal, megalázták Csepregit

A Kossuth-díjas énekesnek külön sátorral és mobil vécével kedveskedtek a békéscsabai szervezők.

Auchanos trafikszázmilliók a felcsúti polgármester családjának

Auchanos trafikszázmilliók a felcsúti polgármester családjának

A francia áruházlánc azzal védekezett: csak koncessziónyertesek közül válogathatott, amikor szerződést kötött.

A szocialisták miatt lesz újabb adóemelés

A szocialisták miatt lesz újabb adóemelés

A Nol TV által megkérdezett kormánypártiak között volt olyan, aki szerint például a telekom adó emelésétől versenyképesebbek lesznek a magyar vállalkozások.

Orbán saját elnöki gépet akar

Orbán saját elnöki gépet akar

A magyar Air Force One egy háromgépes honvédelmi minisztériumi közbeszerzés keretében válhat valósággá.

Megszólalt a felpofozott terhes nő

Megszólalt a felpofozott terhes nő

Egy Magyarországon élő brit állampolgár az a terhes anya, akit hétfőn úgy felpofozott egy villamosvezető, hogy vérzett a szája - tudta meg az Index.

Kirúgással fenyegeti a MÁV a szoknyás kalauzokat

Kirúgással fenyegeti a MÁV a szoknyás kalauzokat

Elbocsáthatja a MÁV-Start azokat a kalauzokat, akik az elviselhetetlen forróságban szoknyában mentek dolgozni a Keleti Pályaudvarra.

Jön a kötelező erkölcstan a kollégiumokban is - itt a terv

Jön a kötelező erkölcstan a kollégiumokban is - itt a terv

Nemcsak az iskolákban lesz kötelező szeptembertől az erkölcstan és a családi életre nevelés, hanem a kollégiumokban is.

Megszólalt Kálmán, a tárnoki kisfiú

Megszólalt Kálmán, a tárnoki kisfiú

Nem a jegyei vagy a bizonyítványa miatt tűnt el.

Ők a trafikbuli legnagyobb nyertesei

Ők a trafikbuli legnagyobb nyertesei

Öt trafik - összesen ennyi dohányboltot nyithat júliustól egy ember a szabályok szerint.

Orbán Viktor megkönnyebbült a Parlamentben - videó

Orbán Viktor megkönnyebbült a Parlamentben - videó

Összefogás, szakértelem és szervezettség - szerinte erre a három dologra volt szükség ahhoz, hogy nagyobb katasztrófa nélkül megússza az ország a Duna magas vízállását.

Szidták a Mandiner főszerkesztőjének édesanyját

Szidták a Mandiner főszerkesztőjének édesanyját

A Magyar Narancs korábban arról írt, hogy Balogh Ákos cége kétszer is úgy nyerte el a józsefvárosi honlap megújítására és üzemeltetésére kiírt kamupályázatot, hogy a két másik indulót jól ismerte.

Itt az újabb Varga-csomag: brutális emelések jönnek

Itt az újabb Varga-csomag: brutális emelések jönnek

A kormány 0,6 ezrelékre emeli a tranzakciós illetéket a készpénzfelvételnél, és itt eltörölnék a felső korlátot, míg az átutalásoknál 0,2-ről 0,3 ezrelékre emelkedne az illeték, a felső, 6 ezer forintos korlát megtartásával.

Megtalálták az eltűnt 13 éves fiút

Megtalálták az eltűnt 13 éves fiút

Megtalálták a rendőrök a 13 éves gyereket.Megtalálták a rendőrök azt a 13 éves kisfiút, aki 2013. június 14-én egy tárnoki általános iskolából ismeretlen helyre távozott.

Varga Mihály megint apa lett, megmutatta a gyereket

Varga Mihály megint apa lett, megmutatta a gyereket

"Igen, két napja egy fővel többen vagyunk... Mindenkinek köszönöm a jó kívánságokat!" - tette közzé a Facebookon a hírt a nemzetgazdasági miniszter, melyhez egy kórházi képet is feltöltött.

Hoffmann Rózsa lelkiismereti KRESZ-t vezet be

Hoffmann Rózsa lelkiismereti KRESZ-t vezet be

Hoffmann Rózsa szerint sem a diákok, sem a tanárok nem érezték, hogy az iskolák állami fenntartásba kerültek.

Gregor Berni hét évig fizet ellopott autójáért

Gregor Berni hét évig fizet ellopott autójáért

Gregor Bernadett ügyvédhez fordult: megelégelte, hogy tavaly ellopott, de biztosított kocsijára hét évig a tartozása majdnem dupláját utalgassa a banknak.