Szilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea

Szilikonmellért sikkasztott milliókat Tímea

Három kicsi helyett egy nagyot szorítana Orbán

Három kicsi helyett egy nagyot szorítana Orbán

Érettségije sincs a nőverő képviselőnek

Érettségije sincs a nőverő képviselőnek

Érdi gyermekgázolás: megszólaltak a szülők

2012. június 29. péntek, 18:36 propeller.hu 26 hozzászólás

Határozottan cáfolják, s visszautasítják a június 18-án Érden elgázolt, s azóta elhunyt ikergyermekek szülei, hogy váratlanul kitolták a babakocsit a járdáról az úttestre, vagyis hogy hibásak a tragédiában - áll abban a közleményben, amelyet a szülők megbízásából ügyvédjük juttatott el az pénteken MTI-hez.

Az eddigi hallgatást megtörve a gyászoló házaspár Kozma Tamáson keresztül tudatta: mélységesen lesújtotta őket a tragédia, ezért nem nyilatkoztak egyetlen sajtóorgánumnak sem. A gyanúsítotti oldal médiaszereplései miatt azonban úgy döntöttek, hogy egy rövid közleményben kifejtik álláspontjukat.

"Tudjuk és megértjük, hogy a gyanúsított szabadon védekezhet, tehát nincs igazmondási kötelezettsége, amíg nem vádol mást hamisan bűncselekmény elkövetésével - ezt a jogát a baleset okozójának természetesen tiszteletben tartjuk" - szögezték le elöljáróban. Hozzátették: határozottan cáfolják, sőt visszautasítják azonban azt a gyanúsítotti védekezést, miszerint váratlanul kitolták a babakocsit a gépkocsi elé.

"Az ikerbabakocsival a környék rossz minőségű, keskeny, lépcsőkkel és villanypóznákkal szabdalt járdáin (már ahol van járda) megfelelően nem lehet közlekedni, ezért a szülők a KRESZ előírásai szerint az út menetirány szerinti bal szélén, szabályosan közlekedtek, közben több autó is elhaladt mellettük. Amikor rájöttek, hogy az egyik gépkocsi nem fogja kikerülni őket, a baleset elhárítására már nem maradt elég idejük, és a tragédia bekövetkezett. Az okozó a helyszínen elmondta, hogy a lenyugvó nap elvakította. Ez nyilván őt nem menti fel büntetőjogi felelőssége alól, de mégis ad némi magyarázatot arra, hogy miért kellett a balesetnek bekövetkezni. Ehhez képest mélységesen felháborítja a gyászoló családot, hogy a gyanúsítotti oldal módosított védekezésében a szülőket vádolja a média nyilvánossága előtt, kihasználva a sokk és a fájdalom miatti hallgatásukat, megsértve ezzel gyászukat, a vétlen felet kényszerítve védekezésre" - tolmácsolta a házaspár álláspontját ügyvédjük.

A szülők nem kívánnak nyilatkozatháborúba kezdeni, ezért kérik a közvélemény és a sajtó munkatársainak megértését - tette hozzá Kozma Tamás.

A házaspár június 18-án az esti órákban az érdi Szövő utcában egy babakocsiban tolta ikerlányaikat, amikor a babakocsit eddig ismeretlen körülmények között elsodorta autójával egy 63 éves érdi asszony. A három hónapos gyermekek közül az egyik a kórházba szállítás után, testvére két nappal később meghalt.

26 hozzászólásÉrdi gyermekgázolás: megszólaltak a szülők

overdose
Borzalmas nagyon sajnálom a fiatalokat ez a nő a gázoló van pofája rákenni a szülökre bűnhödjön meg 2 kisbaba életét elvette .nem kell vezetni 63-évesen ha nem tud. Válasz erre Tetszik 2012. június 29., 20:53 Jelentem
Pálinkafőző Rézüst
@overdose: Értem az érzelmeidet! De!!! Ott voltál???, Válasz erre Tetszik3 2012. június 29., 20:54 Jelentem
QQCSI
@overdose:
"...nem kell vezetni 63-évesen ha nem tud."
23 évesen sem!

De addig, amíg a szakértők nem mondják ki a verdiktet, nem kellene ítélkezni! Válasz erre Tetszik2 2012. június 29., 20:58 Jelentem
darwin
@overdose: Ha valaki nem tud vezetni,az húsz évesen se vezessen!Hogy jön ide a 63 éves kor? Válasz erre Tetszik2 2012. június 29., 20:59 Jelentem
dodo571031
@darwin: Igaz 63 évesen vezet az ember de 20 évesen csak megy mint a barom. Válasz erre Tetszik3 2012. június 29., 21:26 Jelentem
darwin
@dodo571031: Látod ,ez sem igaz.Nem korfüggő !!!Bizony vannak bölcs huszonévesek és soha fel nem növő 50-60-70-esek. Válasz erre Tetszik1 2012. június 29., 21:28 Jelentem
dodo571031
SZerintem ha a miszerint a ball oldalon közlekedtek hogyan ütközhettek a jobb oldalon?Külömben úgy tudom lakotterületen belül a menetirányszerint a jobb oldalon kell közlekedni. Válasz erre Tetszik1 2012. június 29., 21:31 Jelentem
QQCSI
@dodo571031:
A szülők akkor közlekedtek volna szabályosan, ha nem lett volna járda.
Ahogy az a pusztaságban szabályos, ahol nincs járda, szemben kell haladnia a gyalogosnak a forgalommal, pontosan azért, hogy lássa, amint érkezik egy autó és helyet adjon neki. Válasz erre Tetszik1 2012. június 29., 21:45 Jelentem
kedwes
Van a KRESZ - ben egy szabály, sokan csak gumi szabálynak hívják.
A látási és út viszonyoknak megfelelő sebesség megválasztása.
Amennyiben a napocska éppen lemenőben volt, és elvakította a vezetőt olyan sebességet kell választanai, amely biztonságos az adott útszakaszon.
Egyáltalán nem a megengedett sebesség a mérvadó!
Az mindegy, hogy hölgy vagy úr, vagy milyen korú! Válasz erre Tetszik3 2012. június 29., 22:29 Jelentem
kukac50
A gázoló tartsa tiszteletben a gyerekek szüleinek a fájdalmát ami Ő miatta történt és fogja be a száját és vállallja a felelősségét. Válasz erre Tetszik 2012. június 30., 00:05 Jelentem
szaboria1
@kukac50: Látatlanul soha ne ítélkezzél mert egyszer veled is megtörténhet hasonló eset és akkor te is másként látnád a dolgokat. A múltkor írtam mivel csak a fényképet láttam a kocsiról valami nem stimmel az ügyvéd úr elbeszélésében. a kocsi törése miatt nem szemből történt a baleset. Akik folyamatosan vezetnek azok tisztában vannak a látási viszonyok változásában elég egy kisebb ívű kanyar és tényleg elvakíthat a nap egy pillanatra. A tv. bemutatták ahol a belest történt elég hosszú szakaszon elfértek volna a járdán az ő típusú babakocsijukkal. Ez az a típikus eset amikor minkét fél rossz helyen volt rossz időben. Válasz erre Tetszik3 2012. június 30., 04:47 Jelentem
dr. prédikátor
A két kisgyereket elgázoló öreglány figyelmébe ajánlom a KRESZ 3.§ c.bek.és a 43 § 4.bek. b . pontját.Ha ezt betartotta volna elkerülhető lett volna a kettős emberölés.!!! Válasz erre Tetszik 2012. június 30., 10:43 Jelentem
magyarok2011
Hogy lehet hogy a szülők nem sérültek meg ha tolták a babakocsit? Válasz erre Tetszik1 2012. június 30., 10:49 Jelentem
szaboria1
@magyarok2011: Ez is egy jó kérdés. Válasz erre Tetszik2 2012. június 30., 11:51 Jelentem
szaboria1
@dr. prédikátor: A gyerekeket én is nagyon sajnálom de itt fenn áll a szülők felelőssége is. Csakhogy amire te hivatkozol az az áthaladásról szól és nem arról, hogy lakott területen belül az úttesten közlekedjenek. Válasz erre Tetszik2 2012. június 30., 12:00 Jelentem
gergely
Nehéz ügy.Mindenkinek szar.És ki tudja mi történt,hogy történt. Válasz erre Tetszik1 2012. június 30., 12:54 Jelentem
dr. prédikátor
@szaboria1: Légyszi keresd meg a hivatkozott részeket és figyelmesen olvasd el .Ezek pontosan a járművezetőkre vonatkoznak. Válasz erre Tetszik 2012. június 30., 13:50 Jelentem
zabhegyező
Az a jó, hogy sokan az ide firkálók közül még kecskét sem vezettek életükben. Válasz erre Tetszik 2012. június 30., 13:55 Jelentem
szaboria1
@dr. prédikátor: Elolvastam és pontosan az áthaladókra kell ügyelni ha egyedül vagy csoportban (áthaladó) gyermek, a koruk, vagy testi fogyatékos személyekre szól.
De maradjunk annyiban a szakértők pontosan kifogják számolni az autó sebességét valamint mennyire ment közel az úttest széléhez ezek mind döntő tényezők lesznek. Válasz erre Tetszik2 2012. június 30., 14:06 Jelentem
Gabi74
@zabhegyező: Vagy még nem történt velük váratlan dolog,elég egy pillanat és kész.Az az asszony sem úgy indult el otthonról hogy tudta mi fog történni. Válasz erre Tetszik 2012. június 30., 16:10 Jelentem
barbarfiver
Még a végén a szülő lesz a hibás :o magyarország én így szeretlek Válasz erre Tetszik1 2012. június 30., 17:35 Jelentem
Bástya Elvtárs
... tehát az úton tolták szabálytalanul?! Miért nem a járdán??? Gyalogosnak ott a helye ! Válasz erre Tetszik 2012. július 1., 09:57 Jelentem
QQCSI
@Bástya Elvtárs:
Igen, Nektek van igazatok,
2012. június 29., 21:45 hsz.-om országútra vonatkozik. Válasz erre Tetszik 2012. július 1., 20:04 Jelentem
perta
Nem kellene előre ítélkezni, várjuk meg a szakértők véleményét.
Azzal együtt, azért mert valaki szabálytalanul közlekedik még nem kell elgázolni! Válasz erre Tetszik 2012. július 2., 08:17 Jelentem

Új hozzászólásÉrdi gyermekgázolás: megszólaltak a szülők

A hozzászóláshoz regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.

Érdi ikrek – A polgármester visszautasítja a vádakat

Részvétét fejezte ki az Érden hétfőn elgázolt, és a baleset miatt meghalt ikrek hozzátartozóinak saját és illetve a város lakóinak nevében T. Mészáros András (Fidesz) polgármester; az MTI-hez...

A polgármestert okolják az ikrek haláláért Az érdi ikergázoláshoz közeli utcában sem lesz járda Az ikreket gázoló nő állítja: Elvakított a nap

Érdi ikergázolás: a szülők szerint ők nem hibásak

Határozottan cáfolják, s visszautasítják a június 18-án Érden elgázolt, s azóta elhunyt ikergyermekek szülei, hogy váratlanul kitolták a babakocsit a járdáról az úttestre, vagyis hogy hibásak a...

A szülőket okolja az érdi ikrek gázolója A tornatanár ne buktasson! - kérik a szülők Így csökkenthető az államháztartási hiány az MNB szerint

A szülőket okolja az érdi ikrek gázolója

Rossz idegállapotára hivatkozva nem tett vallomás eddig, ám ezt állítólag még a napokban pótolja a 63 éves nő, aki autójával elsodorta a 2,5 hónapos érdi ikrek, Vivien és Veronika babakocsiját. De...

Érdi polgármester: nem lehet nyári bulvártéma a gyermekgázolás

Részvétét fejezte ki az Érden elgázolt ikrek hozzátartozóinak a város polgármestere. T. Mészáros András csütörtöki közleményében ugyanakkor visszautasította a tragédiával kapcsolatos vádakat....

Az érdi ikergázoláshoz közeli utcában sem lesz járda

Nem lesz járda az érdi ikerbaleset szomszédságában épülő utcában, pedig a Szövő utcai tragédia egyik oka éppen az volt, hogy a szülők az úttestet használták sétáltatásra, az ikerbabakocsi ugyanis...

Érdi tragédia: kitolták a babakocsit az autó elé?34

A gyászoló szülők nyugtatókon élnek a tragédia óta, a gázoló nem tett vallomást. Ügyvédje állítja, volt rajta napszemüveg.


Már nem keresik Erőss Zsoltot és Kiss Pétert

Már nem keresik Erőss Zsoltot és Kiss Pétert

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Megvannak az őszödi kiszivárogtatók?

Megvannak az őszödi kiszivárogtatók?

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

Magyarország legdurvább helyei: Budapest, Népszínház utca

Magyarország legdurvább helyei: Budapest, Népszínház utca

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

Erőss felesége már gyászol

Erőss felesége már gyászol

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Trafikbotrány: esélyük sincs a veszteseknek

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

Itt a Nemzeti Összetartozás dala

Itt a Nemzeti Összetartozás dala

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

Meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter?

Meghalt Erőss Zsolt és Kiss Péter?

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Pikali Gerda miatt hagyta el feleségét Rékasi Károly?

Pikali Gerda miatt hagyta el feleségét Rékasi Károly?

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

„Nem vagyok én temetőcsősz" - Fideszesek a szociális temetésről

„Nem vagyok én temetőcsősz" - Fideszesek a szociális temetésről

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

45 millióért rendez roma mozifilmet Gáspár Győző

45 millióért rendez roma mozifilmet Gáspár Győző

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

Itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

Itt a hangfelvétel a trafikmutyiról

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak repkedtek – ilyen volt a tornádó Oklahomában

Lovak repkedtek – ilyen volt a tornádó Oklahomában

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Halálra gázolt egy asszonyt a jobbikos képviselő

Halálra gázolt egy asszonyt a jobbikos képviselő

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

Összetörték Norbi 30 milliós Porschéját

Összetörték Norbi 30 milliós Porschéját

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Milliókért őrzik az üres ócsai házakat

Milliókért őrzik az üres ócsai házakat

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Rékasi elhagyta Détárt

Rékasi elhagyta Détárt

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

Íme, Magyarország legdrágább autója

Íme, Magyarország legdrágább autója

Nem kell senkinek a 400 milliós csodaautó.

Elbukhatja fő célját a kormány - Mekkora Brüsszel kettős mércéje?

Elbukhatja fő célját a kormány - Mekkora Brüsszel kettős mércéje?

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja!"

"Orbán Viktor majd tesz bele, de csuhajja!"

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Hagyó példáját követhetik a rabok

Hagyó példáját követhetik a rabok

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.