A kormány egy-egy megszorító csomagot dolgoz ki erre és a 2013-as évre, a munka a célegyenesbe érkezett. Ennek az akciótervnek a gerincét a pénzügyi tranzakciós adó adná, amely a tervek szerint...
Alapjaiban írják át a sárgacsekk-adót Újabb különadót tervez a kormány Nem lehet kikerülni a sárgacsekk-adótFranciaország a csökkenő gazdasági teljesítményéből adódó költségvetési lyukat egy 7,2 milliárd eurós nagyságrendű adócsomag bevezetésével tömné be - tudósít a Reuters. Az új adók nagy része...
A hiteltörlesztés és a sárga csekk után is adót szedne a kormány Egyszeri óriásadót vetni ki a francia kormány az olajszektorra Felfüggesztené posztjából a román államfőt a kormánytöbbségLondoni elemzők szerint a spanyol bankszektornak szánt 100 milliárd eurós pénzügyi csomag után a spanyol állam is külső segítségre szorulhat a rendkívül rossz makrokilátások miatt, amelyeket csak...
Szelektált az állam, hogy mely állami cégek profitjára tartson igényt, benn hagyta a pénzt a MÁV-ban, a Volánokban és a Magyar Postában is, de a Moltól beszedett 11 milliárd forintot, a Szerencsejáték...
Az MFB-re bízott állami vállalatokból nem vett ki osztalékot az állam a 2011-es eredményük után, de otthagyta a pénzt a MÁV-ban, a GYSEV-ben, a Volánokban és a Magyar Postában is. Az MVM Csoport 46...
Olasz mintára Magyarországon is be kellene vezetni, hogy a gépjárműadót és a kötelező felelősségbiztosítást együtt szedjék be a biztosítók - mondta a Világgazdaságnak Szmetana György.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.
@engem: elképzelem, ahogy "próbavásárlást" csinálnak... Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 13:12 Jelentem
@Pipec56: Valószínűsíthetően a NAV-nak van már megfelelő apparátusa, aki ezt ellenőrizni is képes! Válasz erre Tetszik2 2012. július 6., 14:04 Jelentem
@kissnagy:
Azt hiszem ennyi történt, semmi több. De a hálapénz nem lesz megszüntethető soha, ezt el kell fogadnia mindenkinek. Ez már régen így van, és nem változtatható meg. Talán ha olyan fizetéseket kapnának az orvosok, sebészek ami mellett már nem lenne szükség hálapénzre, de amíg 200 ezret sem keres az ország egyik legjobb gyerek ortopéd sebésze hivatalosan addig ez biztosan nem fog megváltozni. A legtöbbjük akkor is elvégzi a műtétet persze, és jól is, csak utána nem volna képem mondjuk nekem még vissza is járni hozzá, főleg amikor a kicsi fiam csípőjét mentette meg. Érted mit akarok ezzel érzékeltetni, gondolom. Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 14:13 Jelentem
@entero: tökéletesen értem! Ebben a kérdésben- szerintem- a lelkiállapotunk is megegyezik! Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 14:20 Jelentem
Tehát lehet vesztegetni legálisan?
Qrva jó. Válasz erre Tetszik3 2012. július 6., 22:23 Jelentem
@rézfánfütyülős:Ha jól értem, akkor ezek most legalizáltak egy eddig büntetendő, bűncselekménynek számító tevékenységet? Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 22:28 Jelentem
@rézfánfütyülős: Ha a pénz gazdát cserél,arról hivatalosan számlát,blokkot kell kiállítani,vagy bevallani.Jogilag ,még a zsebpénzt is kellene.
Az Államokban bűncselekmény a hálapénz.Kanadában is. Válasz erre Tetszik2 2012. július 6., 22:30 Jelentem
@Dr.Doktorovics trinitron dr.: Miért nem emelik az orvosok fizetését,az helyett,hogy itt szarakodnak a hálapénz lassan kötelezővé válásával.
Kis nyugdíjas rokkant vagy a közmunkások nem tudnak adni mert nincs miből "27 ezerből
47 ezerből vagy a munkanélküli segélyből a 22500 forintból.
Ezeknek az embereknek nem jár a gyógyulás lehetősége sem?
Még a reményt is elveszik ilyen olyan indokkal. Válasz erre Tetszik1 2012. július 6., 22:48 Jelentem
@kukac50:
No látod, ezért írta valaki a népszabón, hogy Hitlerék is becsületesebbek voltak ezeknél.
A lágerben Mengele akit kiválasztott az azonnal meghalt.
Orbán lassú halálra és öngyilkosságra ítélte a lakosság úgy egy harmadát. Válasz erre Tetszik2 2012. július 7., 15:03 Jelentem
Már maga kifejezés -hálapénz- sem fedi a valóságot. A beteg ember azért adja , mert azt reméli ,hogy így talán egy kis odafigyelést és emberhez méltó elbánást kap. Sok esetben közzétett és ismert a "tarifa". Válasz erre Tetszik4 2012. július 7., 16:00 Jelentem
@jancsipapa: Nem hálapénz,inkább a félelem bére.Fél az ember,hogy nem kap megfelelő ellátást,ha nem perkál. Válasz erre Tetszik4 2012. július 7., 17:14 Jelentem
@darwin: Mindjárt azzal kezdik, hogy van-e fogadott orvosod?
Ha nincs akkor aki épp ráér majd ellát. Válasz erre Tetszik1 2012. július 7., 17:20 Jelentem
Ez a saját véleményem nem biztos hogy igazam van! Nem egyszer sem kétszer
voltam tanuja annak hogy közölte az orvos a hozzátartozókkal hogy nem tudja
megmenteni a pácienst mégis 100.000-et dugdostak a zsebébe hogy hátha, és...
A hálapénzt mi betegek találtuk ki, mondván pénzért mindent meg lehet vásárolni!
Akkor most miről vitatkozunk? Válasz erre Tetszik2 2012. július 7., 18:13 Jelentem
@varrólány: És ez baj? Úgysem ismerem a kórházi orvosokat,nem is értek hozzá.Lehet,hogy nagyobb szerencséd van,ha a gyakorló orvos műt meg alaposan odafigyelve,mintha a professzor azon gondolkodva,hogy mit találjon ki a legközelebbi unga-bungán.Mindenkinek rögtön a prof kell.Pedig lehet,hogy jó szájmunkával lett prof,nem a műtétei sikeressége miatt. Válasz erre Tetszik2 2012. július 7., 18:23 Jelentem
@darwin: Nekem mindegy csak sikeres műtét legyen és a beteg is életben maradjon.:-) Válasz erre Tetszik1 2012. július 7., 18:26 Jelentem
Egy somogyi kórház szülészetén történt, ismerősöm is a kórteremben
lábadozott a szülés után, szem- és fültanúja volt az esetnek, ő mesélte.
Népes, jól öltözött kisvárosi cigánycsalád jött a kismamáért és a babáért a
4 ágyas kórterembe, hogy hazavigyék. A szülést levezető orvos is hamar
előkerült - a szülés óta nem látták a szobában - és kezeit dörzsölve ott
tüsténkedett a család körül, hogy ugye minden rendben volt, ugye, jó volt
az ellátás, ugyebár, khm, meg hasonlók.
Ekkor előlépett a családfő és nagy tisztelettel rövid mondókába fogott:
egyszerű szavakkal megköszönte az orvos munkáját és átadott neki egy
hatalmas diszdoboz desszertet.
Az orvos átvette a dobozt, de képtelen volt eltitkolni csalódottságát és
kézfogás helyett lekezelően kicsattant:
- Jóember ilyenkor nem desszertet szoktak adni a szülésznek!
Nagy csend lett. Aztán a férfi csendben megkérdezte:
- Bocsánat, hanem mit?
- Aki elégedett a munkánkkal, az borítékot ad, kérem szépen! Hagyományosan
ez illik. Maguk nem hallottak még erről? Pedig van maguknál szaporulat szép
számban!
- Bocsánat, ne haragudjon doktor úr és mennyit szoktak adni a népek?
- Hát... 30-40.000 forintot.
- Értem, elnézést kérek, tudatlan vagyok, de megoldjuk azonnal,
engedelmével visszakérném a desszertet.
Kivette az orvos kezéből a dobozt, felnyitotta és kivett belőle egy köteg
20-ezrest, majd 2 db-ot átadott a kővé vált orvosnak, akin látszott, hogy a
rosszullét kerülgeti. A többit zsebre vágta és a család kivonult a
kórteremből.
A többi kismama a takaró alá menekült, mert majd megfulladtak a nevetéstől...!!! Válasz erre Tetszik3 2012. július 7., 18:41 Jelentem
@rézfánfütyülős:
Amit a népszabi ír, azt nem kell elhinni. Válasz erre Tetszik 2012. július 7., 22:19 Jelentem
@Crazy Globe:
Sokak szerint én itt nem mondok igazat, akkor ez lehet az? Nem fog egy orvos így beszélni egy gazdag romával. Nem beszélve arról hogy ők inkább a kezükben lobogtatva adják oda a százezreket hogy mindenki lássa. Amúgy is minimum egy százast kell adni ilyenkor nem 30 ezret. Nálunk volt egy eset ami tényleg valóság, egy idős bácsit műtött meg a kórház igazgatója urológiai panaszokkal, és amikor átadta a borítékot belenézett, majd visszaadta azzal a mondattal hogy "köszönöm de már kávéztam". Egy tízezres volt benne. Válasz erre Tetszik 2012. július 7., 22:25 Jelentem
@entero: Belefér a 3 forrásos elvbe...a népszabi is! Az intravénás echo, vagy hírTV, esetleg atv jobb? Válasz erre Tetszik 2012. július 7., 22:25 Jelentem
@entero: Amit írtál ősrégi anekdóta.Amit én írtam nem napjainkban történt. Válasz erre Tetszik 2012. július 7., 22:31 Jelentem
@entero: Hát ez rohadtul szomorú:"Amúgy is minimum egy százast kell adni ilyenkor nem 30 ezret." Hát erről beszéltem a múltkoriban! Akinek nics egy 100-asa, az imádkozzék Hippokratészhez!
ps. én hiszek neked!---(Sokak szerint én itt nem mondok igazat) Válasz erre Tetszik1 2012. július 7., 22:39 Jelentem
@kissnagy:
Az atv semmiképp, a hír tv viszont igen. Az echo kissé szélsőséges. A népszabi viszont aljas, mert kiragad főcímnek egy olyan mondatot, ami után sokan már nem is olvassák tovább a cikket, csak elkezdenek mocskolódni. Ez a céljuk. Pedig csak tovább kellett volna olvasni. Válasz erre Tetszik 2012. július 8., 00:28 Jelentem
@kissnagy:
Sajnálom hogy leírtam a valóságot. Akinek kevés a pénze, azt ugyanúgy meg fogják műteni, a pénz odaadása általában nem előtte történik, viszont félő ha kevés van a borítékban akkor legközelebb már nem lesz olyan kedves az orvos. Ez nagyon sajnálatos, az orvosok fizetésén nagyon sok múlik, meg persze ki mennyire a gyógyításra tett esküt, és nem a meggazdagodásra. A hálapénz végül is vérszemet adott az orvosoknak, van a megyénkben egy szájsebész, magánrendelésen közel 4 milliót keres havonta. Mondjuk az országban a legjobb talán, és végtére is ez nem hálapénz, tehát hülyeséget írtam...:-)))) A lényeg hogy van akinek semmi nem elég, még ha már olyan gazdag is hogy soha elkölteni nem tudná. Én nem vagyok ilyen...Miért mozog a mennyezet??? Válasz erre Tetszik2 2012. július 8., 00:36 Jelentem
@entero: :))) Nyugi! Nem írtál "zöldséget", ráadásul számomra természetes, hogy a pénz csak egy motivációs eszköz a többi közül! Pl. ezért vagyok "csóró"! (Minden viszonyítás kérdése...)
A népszabiról még egy pillanat: a hozzáállásod a szellemi betokozódás irányába visz..Tudod hány olyan emberrel találkoztam már, aki a véleményeden van, esetleg az inverzén? Nem jó csak az egyik oldalt nézni!
Biztos tudod, hogy a Kádár-korszakban ki tudott többet a marxizmusról: egy átlag párttitkár vagy egy átlag pap?
Hát persze, hogy egy átlag pap! Elvégre ismerni kell azt, ami ellen harcolsz...!:)))))
(tapasztaltam) Válasz erre Tetszik1 2012. július 8., 07:08 Jelentem
és hogyan fogják ellenőrizni ha desszertes dobozban adják át vagy egy csokor virágba rejtve?@entero: tökéletesen egyetértek! Akkor is az a véleményem hogy mi betegek
hibáztunk amikor elkezdtük ezt a hálapénzesdit! Szerintem ezért olyan alacsony a bérük, mert eleve belekalkulálják a hálapénzt is!Lásd: pincérek! Nade!!Ki adott eddig
az altató orvosnak...stb l pénzt? Válasz erre Tetszik 2012. július 8., 09:26 Jelentem
@kissnagy: Műtétre mennek. Válasz erre Tetszik 2012. július 8., 10:07 Jelentem
@nemecsek: Akkor is elvárják amikor a beteg már meghalt a kórházba.
Akkor meg már a pofátlanság teteje mert van a családnak elég kiadása a temetésre. Válasz erre Tetszik1 2012. július 8., 10:11 Jelentem
@nemecsek:
Én például mindig adtam, persze lényegesen kevesebbet. Az iker szülésnél pedig tulajdonképpen a nővér lélekjelenlétének volt köszönhető hogy a párom életben maradt a bevérzés miatt, ő többet kapott mint maga az orvos, mert ha ő nincs ott és nem veszi észre a bajt, akkor a világ legjobb orvosa is tehetetlen lett volna. Válasz erre Tetszik1 2012. július 8., 14:45 Jelentem
@entero: Na, egy kicsit kiszálltam a fürdőkádból. Nincs tárgyilagos újság! Többfélét kell olvasni, és valahol Földvár felé félúton van az igazság.
Egyébként időnként megjelennek adatok a napilapok eladott példányszámairól. A Népszabi makacsul tartja a vezető pozícióját, annak ellenére, hogy V.Orbán anno a Fideszeseket vagy a P.Köröket /mielőtt félreértenéd Polgári Köröket/ a Magyar Nemzet vásárlására buzdította. Most meg végképp nem értem, hogy miért vezet még mindig, csak tán nem a 2/3 is ezt olvassa?
Egyébként Pali Bá' fénykorában remek tudósításokat adott az országjáró körútjának 1-1 állomásáról. Bár lehet, hogy ez csak az online-ban volt olvasható, de nagyon szellemesek voltak.
Megyek vissza a kádba, vár a kis sárga gumikacsám...:) Válasz erre Tetszik 2012. július 8., 15:42 Jelentem
Miért nem parlamenti belépőt a miniszterektől és a jól fizetett alattvalóktól ? Válasz erre Tetszik 2012. július 8., 15:45 Jelentem