Az alapötlet egyszerű volt és támadhatatlan: elmegyek, és úgy elverem Áder Jánost, mint szódás a lovát. Horgászversenyen teszteltük, hogyan bánik a köztársasági elnök a férgekkel.
Hogyan értelmezzük Orbán szavait? Gyors értékelés Levélben tiltakozik Ádernél a libanoni örmények egyházi vezetője Hogyan védjük meg magunkat magunktól a hálón?A két évvel ezelőttinél jóval alacsonyabb részvétel mellett választottak utódot Lázár János leköszönő polgármester helyére Hódmezővásárhelyen. A választást a nem hivatalos eredmények szerint...
Lázár János Hódmezővásárhelyen mondott beszédet Almási István váltja Lázárt Hódmezővásárhelyen Megválasztják Lázár János utódátÁder János köztársasági elnök szerint a diktatúrákkal szembenéző demokrataként nem elég azt mondani, hogy az áldozatok oldalán állunk, ki kell mondani azt is: elkötelezettek vagyunk a szabadság, a...
A május 2-án köztársasági elnökké választott Áder Jánost a klasszikus államfői szerepben láthattuk a május 10-i beiktatása óta eltelt száz napban - írta legújabb elemzésében a Nézőpont Intézet.
Augusztus 20-án a magyarság nemcsak az államot megálmodó és megteremtő nagy királyát, Szent Istvánt, hanem a saját fennmaradását is ünnepli - jelentette ki Lázár János hétfőn Hódmezővásárhelyen.
Ismét bölcs kiegyezésre kell jutnunk, hogy újra felemeljük a lelkünk, mondta az államfő a tisztavatáson.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.

A fitneszguru Facebook-oldalán azt írta, egy eléjük vágó robogós miatt kellett rálépnie a Porsche fékjére.

Azután is milliókba kerül majd a devizahitelesek megmentésére épült lakópark őrzése, hogy az első fecskék hamarosan megérkeznek.

Majdnem harminc boldogsággal és néha gondokkal, keserűséggel tarkított, de szép házasság ért véget.

A magyar kormányzat sérelmezi, hogy Brüsszel a magyarnál rosszabb hiányadatokkal is kiengedne országokat az eljárás alól, illetve egyeseknek haladékot is ad.

"Csodálatos! Az egész nép nevében tapsolni kéne" – mondta a műsorvezető, miután egy idős hölgy Orbán Viktorról énekelt dalt az Echo TV-ben.

Tömeges perekre számíthat a magyar állam Hagyó Miklós nemrégiben hozott strasbourgi ítélete kapcsán.

Magyarországot képviselve tizedik lett ByeAlex a svédországi Malmőben az 58. Eurovíziós Dalfesztivál döntőjében. A versenyt Dánia nyerte.

A Gyöngyhajú lányt használta fel új számához a tizennyolcszoros Grammy-díjas amerikai rapper.

Másokkal egyetemben Grosics Gyula, az Aranycsapat kapusa is kapott pénzt tanácsadás és háttéranyag-készítés címén a kormánypárti frakciótól.

Legtöbbször 2011-ben járt külföldön Orbán Viktor miniszterelnökként.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.
Na ez szép gondolat, csak nektek is gyakorolni kellene a Magyar nép felé. Válasz erre Tetszik4 2012. szeptember 9., 19:23 Jelentem
Hát Jani, akkor nagyon rossz helyen állsz... Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 19:53 Jelentem
Áder meg a tisztesség? Ő nem tudott a kiadtatásról? úgyan kalács seggnyaló! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 21:23 Jelentem
Igazat mondott!
A magam részéről mindig is együtt-érzek a kommunista vészkorszak áldozataival, akik esetében a "legenyhébb" fokozat az volt hogy "mindössze" a "B" listázások és más hasonló okok miatt soha nem tudta befutni azt az életpályát amelyet kitűzött maga elé.
Egyetemi tanárok, nagy-tudású diplomaták iparosok, szorgalmas gazdaemberek, tanítók, orvosok és más értékes emberek és családjaik kallódtak embertelen körülmények között Kistarcsán, a Hortobágyon, Recsken a szovjet Gulag világban.
Mindenki akire rásütötték hogy "államellenes mentalitású"!
Ami az esetek többségében hamis és nem bizonyított vád volt csak.
És fel vagyok háborodva, hogy tetten érhető a köztünk igen jól élő egykori gyilkosoknak a gyakorlatban érinthetetlenek.!
Miközben velük egyforma korosztályhoz tartozó idős embereket hurcolnak meg egy-egy állítólagos "tanú" azonnal készpénznek vett bemondásai alapján. (Amik gyakran kiderül, hogy enyhén szólva is ellentmondásosak olykor...)
Szabadon garázdálkodhat Hazánkban ez a kissé túlhízott, emberbőrnek látszó burkolatba bújt hiéna Zuroff! Aki újabban sorozatosan esik pofára, az általa vezetett bagázzsal együtt...
Mansfeld Péter, az ártatlanul halálra kínzott és felakasztott Dr. Tóth Ilona, az egykori GANZ mérnök Kemal, meg a fentiekben felsoroltak oldalán állok!
És erre büszke is vagyok!
És ehhez a mentalitáshoz még sábeszdeklit sem kell húznom!
A bolsevista gaztettek főkolomposait pedig tudjuk kik- és nagyrészt milyen identitásúak voltak és azok is, akik köztünk még - sajnos - rontják a Haza levegőjét ezek közül. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 22:05 Jelentem
@lbs: Na hányan rontják még itt a levegőt? Ha ilyen jól értesült vagy adatokkal is tudsz ellátni minket. Ja és mennyi az átlagéletkoruk? Ja és Orbánnak már volt két éve és Biszku szabad és élvezi a nyugdíját amit még csak nem is csökkentették! Akkor hogy is van ez? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 22:11 Jelentem
@Horizont: Erről írtam éppen! Miért nem csökkentették a nyugdíját, vagy csukták be, a Mansfeldet halálba küldő vérbíróval és még sok más cinkosukkal együtt?
Én is azt kérdezem magamban egy-egy vérlázító ítélet hallatán, hogy: "Hogy is van ez?!"
Különben az életkor nem számít, sőt kifejezetten hasznos! Legalább megéreznék azt, ha sittre vágnák ezeket a patkányokat, hogy egykoron milyen érzéseik volt azoknak kisembernek, akik felett élet- és halál urai voltak, a szó legszorosabb értelmében! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 22:20 Jelentem
@lbs: Szerinted mi a francot lehet kezdeni egy 97 éves vénemberrel aki már a hamut is mamunak mondja? De Orbán miért nem nyúlt hozzájuk és a nyugdíjukhoz '98-02 között? Látod teljesen hiteltelen(ek) Válasz erre Tetszik2 2012. szeptember 9., 22:26 Jelentem
Ugyanazt, amit egy másik 90 év feletti vénemberrel, akit bizonyítottság híján különben felmentettek, de a pszichés megpróbáltatások felgyorsították az állapotromlását és röviddel az elsőfokú ítélet után meghalt. Zuroff még vihorászott is ezen!
Nos Biszku, meg más aggkorú gazemberek esetében túlzottan bizonyítani sem kell, mert minden bizonyíték a rendelkezésre áll.
A törvény előtt mindenkinek egyenlőnek kell lenni és ez nem életkorfüggő!
Előre leszegezem, hogy nem vagyok Fidesz szimpatizáns!
Az engem is foglalkoztat, amit kérdeztél.
De - amíg lehet - az egykori gaztetteket meg kell torolni!
Ez áll azokra is, akik esetleg ilyen-olyan okok miatt az ún. "méltányos elbánást" követelik maguknak! A külföldi háttérvilág cinkos szemhunyorításától elszemtelenedve és felbátorodva! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 22:43 Jelentem
Aki elviselte a Kádár rendszert, szakmát diplomát szerzett annak nincs joga, erkölcsi alapja ahhoz, hogy Biszkut vagy a bírót elítélje!
Joga annak van aki akkor nyitotta ki a száját amikor még volt érte retorzió!
@lbs: Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 23:26 Jelentem
Aki "elviselte" annak ugyan miért nincs? Szerinted bele kellett volna dögleni?
Különben honnan tudod, hogy nekem mihez és milyen előzmények végett van jogom? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 9., 23:35 Jelentem
pont ők mondják, akik a jobbikkal összejátszanak??? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 10., 07:16 Jelentem
@Horizont: Naná, hogy nem nyúlt hozzájuk, szerintem nem mert hozzájuk nyúlni. Mert akkor biztosak voltak benne, miként most is, lehet, hogy szekrényajtók nyílnának, csontvázak és más kellemetlen dolgok potyognának ki, ami rohadtul kellemetlen lenne számukra. Válasz erre Tetszik2 2012. szeptember 10., 07:53 Jelentem
Egyet nem értek. Áder fején sábeszdekli volt. Ha közéjük tartozik, hogy hagyhatja a Parlamentben a jobbik részéről a zsidózást. Minden hatalma meg van arra, hogy ezt megakadályozza, illetve büntetlenül ne hagyja. ha pedig szlidaritásból volt rajta, legközelebb ne tegye. Nem illik. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 10., 09:48 Jelentem
Tisztességes embernek érzem magam, ezért a szegény ellenes, megosztó, saját zsebét tömködő Fidesz politikájától becsődölt, ártatlan emberek mellett állok.. Ezek rosszabbak, mint Biszku Béláék, mert akkor tudta az ember, hogy miért viszik el. Most , ha nincs bűnöd, akkor is perifériára szorulsz és éhezel. Ha nem vagy fideszes éhen döglesz. Mindenhova a saját embereiket rakják, minden társadalmi megegyezést felrúgnak, embereket nyomorba taszítanak. Orbán=Rákosi2 Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 10., 13:06 Jelentem
T.Áder J ! nem kellene a múlt után a jelennel is foglalkozni !
Ha minden "tisztességes embernek az ártatlan áldozatok oldalán a helye" akkor ideje lenne tenni már a bűnőzés ellen.
A több száz otthonában vagy az utcán megyilkolt,kirabolt,megvert megalázott emberért. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 10., 13:14 Jelentem
Értük senki sem emel szót ! Sem az egyházak,sem a szakszervezetek,sem a jogvédők,sem az ombucman, sem a politikusok. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 10., 13:17 Jelentem
""Halára vertek egy 58 éves férfit Hajdúszováton, holttestét a település egyik utcájában, az árokban találták meg; a tetteseket még keresik - közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság hétfőn"
Na !! erről beszélek !! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 10., 13:33 Jelentem