A 2014-es választásokig bő másfél év van hátra, ennyi idő alatt egy ismeretlent már nem lehet Orbán kihívójaként felépíteni. Kizárásos alapon sem maradhat más, mint Bajnai. (Fotó: Koszticsák...
VV: "egy ismeretlent már nem lehet Orbán kihívójaként felépíteni" Bajnai Gordon: Orbán fejest ugrott a mélybe, veszélyben a jövőnk Kéri: lehet, hogy meg sem érdemeljük Orbán ViktorA 2014-es választásokig bő másfél év van hátra, ennyi idő alatt egy ismeretlent már nem lehet Orbán kihívójaként felépíteni. Kizárásos alapon sem maradhat más, mint Bajnai - olvasható a...
Orbán: Szívvel-lélekkel az országért Itt az időpont: október 11-én lehet a Merkel-Orbán csúcs VV: Orbán konszolidációja soha el sem kezdődöttBajnai Gordon szerint a jelenlegi vezetők intézkedéseikkel az ország jövőjét élik fel. A volt szocialista miniszterelnök erről Debrecenben a Napló TOP 100 Klub vendégeként beszélt, az elhangzottakról a...
Elkezdődött a sötét jövő, eddig is rémálom volt a kormányzás, de a neheze még csak most jön – ezt Kéri László mondta az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
A kormányfő úgy vélte, hogy egy-másfél millióval több munkavállaló és adófizető kell a következő években, hogy erősítsék a magyar gazdaságot.
Külföldről nézve úgy tűnik, hogy ha egy mód van rá, akkor a magyar kormány szeretné elkerülni, hogy meg kelljen állapodnia az IMF-fel és ezzel korlátozza gazdaságpolitikai mozgásterét - véli Ronald...

Bolyki György a blogján fakadt ki, szerinte társa ellopta az ötletét, amiből megszületett az Összetartozás dala.

A helyszínen rendőrök is jelen vannak, akik a hvg.hu olvasója szerint igazoltatják az ételért érkezőket.

Nem gondolkodott a saját életéről, amikor egy másik emberét kellett megmentenie.

A több százezer forintos ár mellett a gépek üzemeltetése is havi akár tízezres költséget jelenthet.

Orbán Viktor szerdán bejelentette, hogy Varga Mihály háromlépcsős megszorítási programját ő fordítva képzeli.

Másfél éven keresztül csapolta meg idős ügyfelei bankszámláját egy kaposvári nő.

Még érettségije sincs, mégis az országgyűlés padsoraiban hoz fontos döntéseket Balogh József, a korábban fideszes, most független országgyűlési képviselő.

Erőss Zsolt és Kiss Péter hivatalosan eltűntnek számít, ami valójában azt jelenti, hogy már biztosan nem élnek.

Katalin, Imre és Ferenc szivárogtatta ki a hangfelvételt - állítja egy fültanú.

A Népszínház utca, ahol bármit meg lehet kapni. A Házon kívül stábja a VIII. kerület hírhedt utcáját járta végig

A bajba került Erőss Zsolt felesége az RTL Klubnak nyilatkozott. Íme, a vágatlan interjú.

Az állam megkötötte a trafiknyertesekkel a szerződéseket, akik, ha kedvük tartja, akár trafikláncokba is szerveződhetnek.

"Talpaink egymásra lépnek" - ilyen, és ehhez hasonló sorokat énekelhet mostantól, aki szeretné "átélni a közösséghez tartozás örömteli élményét".

A desnivel.com szerint a Kancsedzönga csúcsát támadó 11 hegymászó közül 5-en odavesztek, köztük a két magyar, Erőss Zsolt és Kiss Péter.

Kolléganője, Pikali Gerda Rékasi Károly eddig titkolt kedvese, akivel a József Attila Színházban játszanak együtt - állítja a Bors.

Megpróbáltuk megtudni, mit tennének a kormánypárti képviselők, ha szociálisan rászorultként segédkezniük kellene a temetésben.

A show-man állítólag egy pályázaton nyert tízmilliókat a Rómeó és Júlia roma filmváltozatának megrendezésére.

A hvg.hu nyilvánosságra hozott egy résztelet abból a hangfelvételből, amely "bizonyítja, hogy Szekszárdon a Fidesz helyi képviselői döntöttek a trafikpályázatokról".

Lovak és mindenféle dolgok szálltak a levegőben – nyilatkozta a CNN-nek egy túlélő, lovasfarm-tulajdonos.

Ferenczi Gábor Ajkán autójával elsodort egy idős asszonyt, aki a baleset következtében életét vesztette.
@silber13: Megkapta ne nyugtalankodj... Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 21., 12:23 Jelentem
Én kíváncsian vérnék egy vitát Bajnai és Baltazár közt. Milyen szép tiszta is lenne a padló utána. Válasz erre Tetszik2 2012. szeptember 21., 12:25 Jelentem
#Don Quijote! Miről tetszik itt pentyegni, hiszen Kegyed sem meri felfedni sem nevét, sem arcát, mint itt bárki más! Ténykérdés: lenyúlták ezt az országot akár tudomásul veszitek , akár nem, ezt nálam okosabb emberek, közgazdászok állapították meg.Csak Ti éltek abban a hitben, hogy itt minden rendben ment a korábban megírt 2x8 év alatt! Persze IQ kérdése és létezése sok minden. Hogy is mondják: gazdagok a lelki szegények, de mit vétett közel 8 millió ember ebben az országban? Az önvizsgálattal többre mennétek Ti itt kedves hozsannázók! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 12:26 Jelentem
@1951:" #Don Quijote! Miről tetszik itt pentyegni, hiszen Kegyed sem meri felfedni sem nevét, sem arcát, mint itt bárki más!"
viszont nem is fossa a szám a hazugságot mint neked, kicsi lúzer... Válasz erre Tetszik4 2012. szeptember 21., 12:30 Jelentem
@1951: Miről beszélsz. Én azt ide írogató említtet uraktól még nem olvastam, hogy minden rendben lett volna. Igen kritikusan szóltak, ha kellett, és szólnak most is. Itt csak ti szajkózzátok, hogy régen minden szar volt, de bezzeg most, ez maga a Kánaán. Válasz erre Tetszik3 2012. szeptember 21., 12:31 Jelentem
@kumming: a baloldaliak és a középen állók sajátossága, hogy képesek az önkritikára, még ha áldozattal is jár! Lásd pl. Medgyessy, Gyurcsány leváltása. Eltudsz képzelni ilyet a fidesz tájékán? Szándékosan nem írtam jobboldalt, mert ahhoz egy bolhafingnyi közük sincs!
Amúgy meg a cikkre: Bajnai valóban alternatíva lehet, persze ez még sok mindentől függ. Válasz erre Tetszik3 2012. szeptember 21., 12:37 Jelentem
Bajnai csak a vesztésre lehet alternatíva. Sajnos. Nagyon sokan Gyurcsányhoz kötik a tevékenységét. Ezt két év alatt nem lehet kivezetni a köztudatból. Nem egy olyan jellemű ember, aki állni tudná a mocskolódást a fidesz irányából. Retorikája sem megfelelő a vitákhoz. Orbán sajnos egy esetleges vitában lemosná őt a földig. De vita sem lesz, mert ettől meg Orbán zárkózik el mereven, mivel még élénken él benne a 2006-os vita, amikor a Gyurcsány szart csinált belőle ország világ előtt. Röhejes volt a kis barna.
Szerintem Mesterházi jobb választása lenne a baloldalnak. Még Botka jöhetne szerintem szóba, de őt hipergyorsasággal el kellene kezdeni felépíteni. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 13:08 Jelentem
@1951: ne is fáradj velük, kollektív, kóros amnéziában szenvednek a 2010 előtti időkről. Addig itt kánaán volt, csak Orbán elrontotta a baloldal jólétét! Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 21., 13:50 Jelentem
@nahát: Minden szép és jó volt szerintük,jó irányba mentek a dolgok, csak hát a Zorbán lekanyarodott a helyes útról:):):) Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 13:57 Jelentem
van tőle komolyabb kihívója is! Ők szövetségesek lesznek 14-ben, mert csak így van esélyük az elmúlt 22 év hazugság politikáját folytatni. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 13:58 Jelentem
@elefantbolha: Mégis ki? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 14:07 Jelentem
Sötétkék!! :))
A történetek valóságtartalma??
Egyik másik már úgy hazudik itt is, hogy kihívója lehet a mélynövésű "idegesnek"!! Válasz erre Tetszik3 2012. szeptember 21., 14:16 Jelentem
Megkérdezték anno a libást: Hogyhogy csődbe mentek? Hát, nem értettünk hozzá.
Ahogy az országhoz sem, szóval indítsák csak a pislogós embert, nem ellenfél. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 15:44 Jelentem
@coyote3: Pedig Istók zicsi', mán féltettem, hogy ennek az izének netán tán üresen marad a bugyellárisa!! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 16:22 Jelentem
@töky: Orbán szerinted Bajnai lemosná ne nevettess. Gyurcsány még most is lemosná, Bajnai meg egyenesen az asztal alásöpörné egy vitában. Mint írtad a felcsútika ki sem merne állni. Mesterházy még éretlen. Gazdasági tudásban Bajnai orrhosszal vezet még Botka előtt is. Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 21., 16:24 Jelentem
Nem Bajnai idején adták el mind a 13 cukorgyárat ? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 16:50 Jelentem
@varirmag: nem, de itt elolvashatod!
http://www.parlament.hu/irom39/05536/05536.pdf Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 16:56 Jelentem
Ez már nyílt titok volt...Ferenc is azért diétázott, hogy magára vonja a figyelmet és kifogja a szelet a Bajnai vitorlájából de úgy látszik, hogy ha Gordon ráhúz a többinek nem sok esélye marad...csak az a kérdés, hogy kivel a hátamögött, mert az is nagyon lényeges. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 17:19 Jelentem
@varirmag: nem, azt anno még a Martonyi vezényelte le! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 17:22 Jelentem
Na ne már hé!
Szóval Szerintetek 2014-ben újra legyen az MSZP??? Most komoly? Ez a Magyar hülyeség, anno azért szavazott mindenki a fideszre mert az mszp szar volt..most megint mszp, mert a fidesz szar? Nem tanul senki a hibákból? Nem kéne kitörni a körből és kipróbálni valami mást? Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 21., 17:52 Jelentem
@kerék: Mit? Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 21., 18:43 Jelentem
@kumming:
Bármi mást.
De tudtam, hogy hasonló helyzet lesz. A fidesz egy szar, jajj akkor jöjjön megint az mszp, most majd biztos jobb lesz...
Mos látom be, hogy néhány embernek igaza volt a Magyar egy birka nép. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 22., 08:57 Jelentem
@kerék: Igazad van sajnos a magyar viszonyok olyanok, hogy a kisebb szart válasszuk be mindig. Na de hogyan és kivel lehetne valami újat kipróbálni? Tudsz valakit, valamit? mert én sehol nem látok egyetlen egy olyan valakit se aki képbe jöhetne! Igen valóban nekem is szimpatikus volt Bajnai (hiába libáznak) jól dolgozott, jól "viselkedett" de ne felejtsük el miért is? Mert háttérbe húzódott az MSZP , mert úgy beszartak az államcsődtől, hogy kussoltak és hagyták dolgozni a megmentésünkön!Na egy ilyenféle lenne jó!!! Egy hiteles SZAKEMBER (aki szakemberekkel venné körbe magát) akit békén hagyna mindenféle párt!!!és hagynák dolgozni! Mert ma Magyarország legnagyobb ellensége, kerékkötője és legkártékonyabb emberei a politikusok! Pártállástól függetlenül! Bajnai nem sározódott be hiteles is lenne, na de kivel a háta mögött? És a Fidesz görcsösen annyira eláztatta ezzel a libás baromsággal, hogy az őrült Fidesz és rajongótábora (mert van még sajnos) kinyírnák!!!Én azért optimistán várok valami jóra, halványuló reménnyel és fogyatkozó hátralévő éveimmel!! Válasz erre Tetszik1 2012. szeptember 22., 09:23 Jelentem
@Horizont:
Nem tudok többet senkinél, de van még néhány párt amiket nem próbáltunk.
Lehet nincs akkora "tekintélyük" (már ha az mszp-nek van) de attól még tudhatnak valamit adni nekünk, nem csak elvenni.
Igaz, amikor Bajnai átvette a stafétát akkor nem csinált semmi zűrt...de lehet csak azért mert akkor az egész párt be volt kakkantva, hogy forradalom lesz. Vagy csak azért mert nem volt olyan sokáig miniszterelnök, hogy kimutassa a foga fehérét.
De kitudja, lehet egy rendes fazon, ennek ellenére én nem kísérleteznék. Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 22., 09:27 Jelentem
@kerék: Oké, de kire gondolsz akit még nem próbáltunk ki és rendesnek tűnnek?Az is a baj, hogy azt ugye nem tudjuk, hogy mi folyik a háttérben, milyen gazdasági erők mozognak néma csendben akik nélkül viszont nem lehet hatalom!És ők kiket is támogatnak? Mert ma már ugye (sok) pénz nélkül nincs hatalom! Szarul állunk minden téren! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 22., 09:34 Jelentem
Tudok olyan libázóról aki keményen fizetni fog élete végéig!
Bajnai megmondta s betartja, hogy utolér mindenkit aki a becsületébe gázol és kíméletlenül végig vitet az ügyvédjével minden pert.
Nincs irgalom, mert vele szemben sem volt!
Igaza van. Válasz erre Tetszik5 2012. szeptember 22., 11:10 Jelentem
@Proli: Na ez az abszolut pofátlanság is ráfér Kordonka pofájára, pedig nagyon jól tudja, hogy a libásoknak színtiszta igazuk volt!
Csirkefogósága csak azért úszta meg, mert nem személyesen verte át a szerencsétleneket, hanem az által irányított cégeken kerezstül, ez volt a Wallis Csoport!
Az lehet, hogy rágalmazási ügyeket megnyer, de kitörölheti velük a valagát, mert az iránta fennálló közútálat megmarad! Tehet bármit, sokaknak a szemében már örökre "libatolvaj" marad! Válasz erre Tetszik2 2012. szeptember 28., 13:35 Jelentem
@Pilóta: Te és a hozzád hasonló szellemileg alultápláltak meg az értelmes többség előtt szánandó barmok vagytok! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 28., 13:54 Jelentem
@Proli: Köszike:-))))))))))) Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 28., 15:19 Jelentem
@Proli:
Mondd, ha az "éretelmetlen" többség 2/3-ad, akkor ugye az "értelmes" csak 1/3-ad:-))) Akkor melyik is a "többség"?
Gondolom a megfejtés "baromian" egyszerű! Válasz erre Tetszik 2012. szeptember 28., 15:28 Jelentem