Nem úszható meg az IMF-hitel, a valutaalap-program, ettől a lehetőségtől pedig nem félni kell, hanem okosan használni, hogy a magyar gazdaság szerkezetét javítsuk - mondta Varga Mihály, egyes nemzetközi...
Varga: Nem úszható meg az IMF-hitel, de nem kell félni Varga Mihály az IMF/EU-tárgyalások szeptemberi folytatásával számol Varga: igenis lesz szeptemberi IMF-tárgyalásBár tradicionálisan augusztus 20-ával zárul a nyaralási szezon, mégis jól járhat az, aki a nyár hátralevő napjaira tervezte-tervezi utazását. Az előrejelzések szerint ugyanis a strandidő marad még egy...
Megvan az engedély: Miskolc számára gyárthatják a 31 Ganz-Skoda villamost Halálra gázolták a lottómillomost Ittas volt az M3-ason három ember halálát okozó nőKülföldről nézve úgy tűnik, hogy ha egy mód van rá, akkor a magyar kormány szeretné elkerülni, hogy meg kelljen állapodnia az IMF-fel és ezzel korlátozza gazdaságpolitikai mozgásterét - véli Ronald...
Az IMF-nek elküldött levél azt kívánja bemutatni, hogy készek vagyunk a tárgyalásra - mondta Varga Mihány tárca nélküli miniszter a Duna tévé Közbeszéd című műsorában. Az adóbeszedés...
Levették az Országgyűlés honlapjáról a költségvetési szavazások kitűzött dátumait. Egyúttal született egy módosító javaslat, amely lehetővé teszi, hogy az IMF-megállapodás miatt az utolsó...
A kormányfő állítólag azt mondta, az IMF listáján előkelő helyen szerepel a pedagógus életpályamodell, információink szerint azonban erről szó sincs.

Állítólag megkérte élettársa, az egyebek között orrcsonttörést szenvedett "Terike" kezét Balogh József.

Szinyei, Gulácsy, Derkovits, Klimt és Tintoretto művei tűntek el egy raktárépületből.

Eladósorban van a második legnagyobb kereskedelmi tévé, melyre úgy tudni, Nyerges Zsolt is szemet vetett.

Orbán a GDP-adatról, a túlzottdeficit-eljárásról és a trafikügyekről is beszélt a Kossuth Rádióban.

Budapesten egy többmilliós Lexus volánja mögött kaptuk lencsevégre.

A volt fideszes képviselő, Balogh József élettársa, bár egy időre otthagyta agresszív párját, most az RTL Híradó információi szerint visszaköltözött agresszív párjához.

Bűnszövetségben, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás bűntette gyanúja miatt egy budapesti jogász jelentette fel.

Újabb három bizottság elnökének nevezte ki Szijjártó Pétert Orbán Viktor miniszterelnök.

A Balkántól a Baltikumig mi vagyunk az egyik legdrágább munkaerő.

A diplomataautók következmények nélkül parkolnak szabálytalanul a járdákon vagy állnak meg szemben a forgalommal.

ByeAlex megcsinálta a szerencséjét! A miskolci fiú akár hétmillió forintot is kereshet jogdíjakból a malmői fellépéssel.

Ez az év az első aratás éve, és biztos vagyok benne, hogy jön majd még több is - mondta.

Deutsch Tamás lehet az egy hónapja elhunyt Szalai Annamária utódja az NMHH élén.

Egyelőre egyetlen lépést sem tett a doktori cím újbóli megszerzéséért, helyette motorozik és sporteseményekre jár.

Fél kézzel kellett parkolójegyet váltania a kórháznál Tibornak, akinek szombaton tépte le az alkarját egy munkagép Ausztriában.

Felbukkant az interneten az a felvétel, amelyen Szebeni István, a köztévé műsorvezetője a Híradó élő adása alatt káromkodik.

Muki és Szamóca egy magyarszecsődi tanyán végzett a 65 éves férfival. Szörnyű sebeket ejtettek a testén, kezét leharapták.

További feljelentéseket tett Daher Pierre fideszes képviselő ellen az asszony, akivel március közepén került összetűzésbe a kórházigazgató.

A Belügyminisztérium a kormány kérésére költségcsökkentési koncepciót dolgozott ki a köztemetések tekintetében.

A kormány nyilvánosságra hozta az idei költségvetési zárolásokat: onnan vesznek el, ahonnan a legkönnyebb.