A kérdés az, hogy a „zsidó-lista” bevetése (azon túl, hogy botrány) személyes inkompetencia, esetleg személyiségzavar megnyilvánulása, vagy a Fidesz által támogatott kommunikációs terelés jelenleg? Ugyanis az utolsó esetben a Jobbik elkezdett a Fidesz segédszárnyaként tevékenykedni.

Feltöltő: Szabotázs
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

10 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Lutius Lemmingus
@kerék: Ezt honnan tudod? :) Egyébként biztos van közöttük olyan, aki imádja a magyar kultúrát és Magyarországot, más zsidók meg biztosan utálják. Sőt, közöttük is vannak szélsőséges jobboldaliak is, lévén emberek. Meg aztán ha így lenne, ahogyan írod, annak azért alapja is lenne, a zsidózás már a közbeszéd része régóta, ráadásul a zsidóknak szívügyük a holokauszt (ahogy nekünk pl. Trianon), amiből a Magyar Királyság - főként már mint utolsó csatlós - derekasan kivette a részét, kár az egészet a németek nyakába varrni, stréberek voltunk mi magunkban is. De a németekkel ellentétben mi letagadjuk a hungarista és náci múltunkat, más nyakába kenjük, nem dolgozzuk fel. Én sem szeretem őket, de nem is utálom őket, egy népet kár utálni. Az izraeli politikát nagyon nem szeretem (mondjuk a palesztinokét sem, nem hiszem el, hogy autonómiát csak terrorizmussal lehet elérni, és versa azt sem hiszem, hogy a világ legjobb hadseregének és titkosszolgálatának csak óvodabombázásra futja...), de a kultúrájuk nagyon szép, és személyesen is ismerek egy csomó jó fej zsidó embert, akiket kedvelek (meg pár görényt is sajnos) - de hát a magyar kultúra is szép, szeretem is nagyon, a politikánk és a közéletünk viszont kétségkívül egy rakás sz@r: züllött, amorális, gátlástalan, cinikus, szétrohadt.
Viszont érdekes, hogy miközben most is erről beszélünk, a kormány csak lapít, ahogyan a posztoló is írta: az emberek nem veszik észre, hogy e mögé az agyrém mögé (meg mondjuk a télügyi biztos mögé) faszán el lehet rejteni a bóvlit, a plágiumot, a recessziót, a munkanélküliséget, az alkotmánybíróság kiherélését, a választási regisztrációt.
Külön pikáns, hogy még ez a gumicsont is gázul, inkompetens módra sül el. Ahelyett, hogy "jófiúk" lennének, a kormánypártiak nyíltan kiálltak a fasizmus mellett. Mert azért annak számít, hogy egy európai, volt tengely szövetséges, fasiszta, jelenleg EU-tag ország kormánya nem határolódik el azonnal ettől az egésztől, csak nagy sokára leporolnak egy konzerves...
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
kerék
@Szabotázs: Ha a te figyelmedet ennyi eltereli, az a Te bajod...mellesleg, szerintem nem túl szörnyűséges. Ne érts félre, nem vagyok a zsidók ellen, de mellettük se állok.
Ők minimum annyira utálnak minket, mint a nácik őket.
overdose
@Szabotázs: Illetve a szavazásról Orbán nem volt jelen milyen aljas ő inditotta el a reg szav és meg sem jelent,olyan mint Lengyelországban úgat hogy nincsenek balhék, igaz mert ők vannak a hatalmon akik rendezik a futbal ulligánokkal!
Szabotázs
@kerék: Kedves kerék hidd el a mi figyelmünket nem terelte el, ezért is született meg ez az anyagunk ami alá kommentelsz. Az írásban tételesen végigvesszük az esetleges problémás pontokat, amiket ez a feltételezett stratégia megpróbál eltüntetni. A zsidók esetében míg az amit említesz, miszerint utálnak minket, pusztán egy feltételezés (rádásul kül- és belpolitikai szempontból alaptalan), addig az tény, hogy folyamatos kirohanások vannak ellenük a szélsőségesek részéről. Ráadásul a közbeszédünknek teljesen részévé vált a zsidózás, a közösség szinte immúnissá vált az antiszemitizmussal szemben, ami az európai kultúrkörben egészen példátlan. Kormányzati oldalról pedig maximum üres retorikára futja pl: orulunkvincent.blog.hu/2012/11/27/ket_kormanykozlemeny
marlin
Lassan tényleg sikerülni fog Magyarországot "kiírni" Európából!!
Megint(!) sikerült "lejutnunk" egy szintre!! :-((
www.nehagyjuk.hu/becs-kesz-segiteni-a-magyar-zsidoknak/
Lutius Lemmingus
@kerék: Ezt honnan tudod? :) Egyébként biztos van közöttük olyan, aki imádja a magyar kultúrát és Magyarországot, más zsidók meg biztosan utálják. Sőt, közöttük is vannak szélsőséges jobboldaliak is, lévén emberek. Meg aztán ha így lenne, ahogyan írod, annak azért alapja is lenne, a zsidózás már a közbeszéd része régóta, ráadásul a zsidóknak szívügyük a holokauszt (ahogy nekünk pl. Trianon), amiből a Magyar Királyság - főként már mint utolsó csatlós - derekasan kivette a részét, kár az egészet a németek nyakába varrni, stréberek voltunk mi magunkban is. De a németekkel ellentétben mi letagadjuk a hungarista és náci múltunkat, más nyakába kenjük, nem dolgozzuk fel. Én sem szeretem őket, de nem is utálom őket, egy népet kár utálni. Az izraeli politikát nagyon nem szeretem (mondjuk a palesztinokét sem, nem hiszem el, hogy autonómiát csak terrorizmussal lehet elérni, és versa azt sem hiszem, hogy a világ legjobb hadseregének és titkosszolgálatának csak óvodabombázásra futja...), de a kultúrájuk nagyon szép, és személyesen is ismerek egy csomó jó fej zsidó embert, akiket kedvelek (meg pár görényt is sajnos) - de hát a magyar kultúra is szép, szeretem is nagyon, a politikánk és a közéletünk viszont kétségkívül egy rakás sz@r: züllött, amorális, gátlástalan, cinikus, szétrohadt.
Viszont érdekes, hogy miközben most is erről beszélünk, a kormány csak lapít, ahogyan a posztoló is írta: az emberek nem veszik észre, hogy e mögé az agyrém mögé (meg mondjuk a télügyi biztos mögé) faszán el lehet rejteni a bóvlit, a plágiumot, a recessziót, a munkanélküliséget, az alkotmánybíróság kiherélését, a választási regisztrációt.
Külön pikáns, hogy még ez a gumicsont is gázul, inkompetens módra sül el. Ahelyett, hogy "jófiúk" lennének, a kormánypártiak nyíltan kiálltak a fasizmus mellett. Mert azért annak számít, hogy egy európai, volt tengely szövetséges, fasiszta, jelenleg EU-tag ország kormánya nem határolódik el azonnal ettől az egésztől, csak nagy sokára leporolnak egy konzerves...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.