Lekapcsolják a Colosseum világítását a magyarországi Jobbik elleni tiltakozásként január 27-én, a holokauszt nemzetközi emléknapján - jelentették be szerdán Róma városa és a Római Zsidó Közösség kezdeményezését.

Forrás: stop.hu
Feltöltő: dubitus
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dubitus
A Jobbik elérte, hogy a világ azon keresztényei is halljanak Magyarországról, akik eddíg létezéséről sem tudtak! Mindezt a Fidesz segédletével!
.
Igen, a Fidesz is hibás, ugyanis egyik minisztere és a miniszterelnök helyettese is keresztyén teológus! Még szavakban sem tesznek melléállást azon vallás hívei mellett, amelyik vallásból a keresztyénység származik!
(Megjegyzésem: Jézus zsidónak született, zsidóként nevelkedett/élt és zsidóként halt meg!)
A Házelnök epés megjegyzést tesz a másik parlamenti párt képviselőire, ("ha rajtam múlna, a tőlem balra ülők nem is lennének a parlamentben"!) ugyanakkor nem tesz lépéseket csoportellenes, kisebbség ellenes, antiszemita nézeteket hangoztató képviselők megregulázására!
Ebből nekem az következik: a Jobik fideszes hallgatólagos támogatása azért van, hogy az ő gondolataikat, amit ők nem mernek kimondani, engedjék nyilvánosságra hozni!
.
A Jobbik a nagy magyarságával újabb szégyent hozott a magyarságra, a Fidesz támogatásával!
.
Ebből is látszik, hogy a jobbikosok többsége tiszta fehér magyar!
(MI a "fehér magyar"? - hát a petrezselyem gyökér! Mikor tiszta? - mosás után!
Ergo: a jobbikosok többsége [agy]mosott gyökerek!)
aborisz
Annak idején Ausztriába kiírták a boltokba ,hogy ne lopj magyar ezt vajon kire gondolták? petrezselyemre, vagy sárgarépára?És még lenne egy kérdésem mért nem kedvelik a zsidóságot az egész világon? Erre szeretnék választ kapni!

@dubitus: @dubitus: @dubitus: @dubitus: @dubitus:
noboza
@dubitus: Már nem hiába éltél.Életed műve,ez a rémség mit írtál.Nem kellene ez a hatalmas zsidó reklám,van éppen elég,még sok is.A,keresztyén vallás,sértése,a magyar nép,gyökérezése,és koszosnak nevezni,csak hontalanok merik.Magyarország,hírét,hitelét,a nagyvilágban,az ilyen kretén egyedek,rontják,mint te."Nóbel díjas" senkik a kertész, göncz, tabajdi stb,félék akik csak papíronMagyarok.Mosakodni neked kellene, de téged a szenteltvíz,sem mosna tisztára.
keresztapa
@dubitus: A nemzet befogadja országába az árulkodó zsidót, a zsidó hálából a befogadót,"fehér magyar", "gyökér" agy mosott jelzővel illeti, a szeretettből, hálából,csupán csak azért, hogy élősködni tudjanak a nemzeten. Kitalációkkal szervezkedve a Római zsidó közösséggel tudjanak a magyar jobbikra nyomást gyakorolni, mert fájó pontot érintett a jobbik, ami a nemzetbiztonság veszélyeztetésével hozott nyilvánosságra és valós igazságtartalma van. Mert a magyar megvédésére jelenleg az ország vezetése nem képes.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.