A Blikknek megszólalt az a család, melynek négy tagja annak következtében halt meg, hogy a szlovák milliomosnő, Eva Rezesová belehajtott autójukba. „A szüleim és nagynénémék két család tartóoszlopai voltak. Rettenetesen hiányoznak nekünk, a gyerekeiknek és az unokáiknak is. Igazi összetartó família volt a miénk: édesapámmal teljesítménytúrákat szerveztünk, együtt kirándultunk, borászkodtunk. Aznap hajnalban is szüretelni indultak” – mesélte a férfi a napilapnak. Hozzátette: „Csak nézzük és hallgatjuk az újabb és újabb szakértői véleményeket, a sorra megdőlő magyarázatokat. Például arról, hogy a balesetet okozó nő nem is ivott, csak a karambol után. Csak kapkodjuk a fejünket és nem értjük, mi zajlik itt. Azt tudjuk, hogy a szüleink és gyerekeink nagyszülei értelmetlenül, vétlenül haltak meg: épp ők kerültek a felelőtlenül száguldozó útjába.” A cikkből kiderült: a családtagok közül többen pszichológushoz járnak és rémálmok gyötrik őket. Ügyvédjük peren kívül próbál megegyezni...

Forrás: barikad.hu
Feltöltő: Pilóta
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pilóta
"A legújabb szakértői vélemény nem igazolta a Rezesová által állított baleset utáni alkoholfogyasztás mértékét. Az autóban lévő üvegből 1 deci vodka hiányzott, a szakértői vizsgálat eredménye szerint ennél lényegesen többet kellett innia ahhoz, hogy a vérében mért véralkoholszint stimmeljen.

35 éves szlovák nő augusztus 21-én hajnalban az M3-as autópályán a főváros felé tartva belerohant egy személygépkocsiba, mely a szalagkorlátnak csapódva kigyulladt. Az autó négy utasa közül három bennégett a járműben, míg egy 54 éves, súlyosan sérült asszony ki tudott menekülni, de két nap múlva a kórházban ő is elhunyt."

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.