"Segítünk! Ne hagyja el a gépjárművét! Ha elfogy az üzemanyaga, üljön át egy másik autóba! Belügyminisztérium" - kapott üzenetet vélhetően többszázezer ember. Ahogy azt Álszentfazék blogján is olvashatjuk, az SMS-t nem csak a gépjárműtulajdonosok kapták meg, hanem olyan emberek is, akiknek nem hogy autójuk, de jogosítványuk sincs. Sőt, olyanoknak is küldött a Belügyminisztérium SMS-t, akik nem is Magyarországon élnek, és 14 év alatti gyerekek is kaptak. Sokkal többen vannak ellenben azok, akiknek jogosítványuk is, gépkocsijuk is van, mégsem kaptak SMS-t. Ezért élünk a gyanúperrel, hogy a Fidesz kampánystábja véletlenül a kampányüzenetek kiküldéséhez használt Kubatov-listára küldte szét a Belügyminisztérium üzenetét. Más kommentezők arról is beszámoltak, hogy az ő telefonjukra nem az időjárási helyzettel kapcsolatos, hanem egyéb témájú üzenetek érkeztek a Belügyminisztériumtól, illetve alvállalkozóitól. Részletek a posztban!

Forrás: maria.blog.hu
Feltöltő: mariabloghu
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

25 hozzászólásarrow_drop_down_circle

csikknorisz
@csikknorisz: Most kapta meg a telefonjára is, fél nappal később. Már hiányoltuk, köszönjük szépen Belügyminiszter Sándor Úr hathatós segítségét kilátástalan helyzetünk megoldásában.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
csikknorisz
@csikknorisz: Most kapta meg a telefonjára is, fél nappal később. Már hiányoltuk, köszönjük szépen Belügyminiszter Sándor Úr hathatós segítségét kilátástalan helyzetünk megoldásában.
kukac50
Kettő telefonra is kaptam SMS-t,még az ébresztő öreg telefonomra is.
Nem használom csak ébresztésre,honnan tudják,hogy Nekem az is van?
Bevetették a titkosszolgálatot,hogy kémkedjen utánunk?
Azért indul el a hóból mentés későn mert előbb tudni kell kinek mi a száma,milyen számhoz milyen név tartozik..
vukkocska
Most kaptam egy üzenetet, amin először ledöbbentem, nem is értettem. Azt írták, ha a fidesz összeírja a rezsicsökkentéssel kapcsolatos listáját, írjam én is alá. Itt akadtam el. Aztán meg volt a magyarázat. Ezzel a fidesz összeírja szövetségeseit, és egyben listázza azokat, akik nem írták alá. Tehát írjátok Ti is alá. Enteronak nem kell külön ilyet írnom, mert ő úgyis aláírja. :)
fefe0741
@gabrella: te nem csak sms-t nem kaptál...
QQCSI
@kukac50: Jó, hogy mondod, nekem is van egy ilyen ébresztésre használt T-Mobile-osom, és arra NEM kaptam SMS-t! :(
Pedig akkor már három példányban olvashattam volna a BM baromságait!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.