1987. december elején a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem menzáján bojkottot hirdettek a diákok. Juszt László riportjából kiderül, hogy az egyetemi hallgatók a tanárokkal együtt szervezték a menzabojkottot, mivel a tárgyalások a menzabizottsággal nem zárultak eredménnyel. A riportban megszólal az egyik diák is, aminek az az érdekessége, hogy a fiatalember később Magyarország miniszterelnöke lett. Bajnai Gordon - a bojkott egyik szervezőjeként –arról beszél, hogy megfelelő adagot, megfelelő áron és megfelelő minőségben szeretnének kapni a menzán. Azt is el szeretnék érni, hogy egyenletes választék legyen az étkezési idő végéig és emberibb kiszolgálást szeretnének a dolgozóktól, valamint azt is szeretnék elérni, hogy ne legyenek hosszú sorok. Bajnai hozzáteszi, az is a követelésük, hogy a következő évi inflációt reálértéken építsék be az étkezési támogatásba.

Forrás: atv.hu
Feltöltő: Pisti271
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

2 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Pisti271
Egy bajszos fiatalember. :)
Bajnai Gordon a nyilvánosságra került felvétel kapcsán az ATV Híradójának elmondta, azért szurkol most a tiltakozó hallgatóknak, mert tudja, milyen „kiállni a sokkal erősebbekkel és hatalmasabbakkal szemben az igazunkért”. A volt kormányfő szerint „hinni kell abban, hogy megváltoztathatjuk a sorsunkat”. Elmondta, annakidején a Közgázon elsőként alakították meg a független hallgatói érdekképviseletet, amiből később kinőtt a HÖOK.
Lebukott, mégis köze van a diákokhoz, már 87-ben szervezkedett. :)
kkalman
Már 1987-ben is igyekezett tökös legénynek látszani. Ez az igyekezet azóta sem változott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.