Harminc-negyven százalékkal kénytelen csökkenteni a hallgatók szociális támogatására fordított összeget az Eötvös Loránd Tudományegyetem - írja az Eduline.hu.

A lap szerint bár az intézmény hallgatói létszáma nem változott, az emberierőforrás-minisztérium a korábbinál jóval kisebb összeget ítélt meg az egyetemnek, amely több hete jelezte a tárcának a problémát, választ azonban egyelőre nem kapott.

Az egyetem hallgatói önkormányzata február végén tudta meg, hogy félmilliárd forinttal csökkent az ELTE-nek biztosított, hallgatói juttatásokra fordítható állami támogatás, a hallgatói normatíva, amelyből a szociális támogatásokat és a tanulmányi ösztöndíjat fizetik.

Míg 2011-ben 19,8 milliárd forintot, tavaly már csak 19,46 milliárdot, az idén pedig még kevesebbet, 13,44 milliárdot kapott az intézmény. Kalina Gergely szerint azzal nem számolhatott a kormány, hogy csökkenni fog az ELTE-s hallgatói létszám. Legalábbis akkor biztosan nem így lesz, ha a kormány betartja ígéretét, és szeptemberben legalább 55 ezer elsőéves kezdheti meg tanulmányait államilag finanszírozott formában: ebben az esetben az ELTE-n marad, sőt emelkedik a hallgatói létszám.

További részletek az Eduline.hu oldalon >>>

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kedwes
Mert Pártunkéskormányunk megtesz mindent, a tanuló ifjúságért. Ha jót nem, hát rosszat!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.