Alig négy órával azután, hogy Orbán Viktor a parlamentben elmondta, arra utasította Pintér Sándor belügyminisztert, hogy az Élet menete napján ne lehessen méltóságot sértő felvonulást tartani, két rendőr már kézbesítette az Adj Gázt! elnevezésű motoros rendezvény betiltásáról szóló rendőrségi határozatot - írja a Hvg.hu.

Megtiltotta a rendőrség a Nemzeti Érzelmű Motorosok nevű szervezet április 21-re tervezett motoros demonstrációját. Ez az a rendezvény, amelyet a holokauszt áldozataira emlékező Élet menetének napján tartottak volna, és azt a tömeges elgázosításokra emlékeztető Adj gázt! elnevezéssel hirdették, és amelynek útvonala a Dohány utcai zsinagóga mellett vezetett volna - olvasható a Hvg.hu cikkében.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság "a jogszabályi lehetőségek teljes igénybevételével tiltani fogja a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének felvonulását" - közölte a Belügyminisztérium még hétfőn.

A tárca közleményében azt írta: "határozottan elítéli a Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesületének provokációs kísérletét".

A minisztérium emlékeztetett arra: az Élet Menete Alapítvány április 21-én megemlékezést tart a holokauszt áldozatainak tiszteletére. A rendezvény célja a rasszizmustól és szélsőségektől mentes Magyarország építésének támogatása is.

A Nemzeti Érzelmű Motorosok egyesülete ugyanezen a napon kíván rendezvényt tartani.

"A rendezvény kijelölt időpontja, útvonalterve, valamint annak provokatív - Adj gázt! - elnevezése valamennyi jóérzésű embert sérti" - írták.

Az Élet Menete Alapítvány ízléstelen, provokatív akciónak minősítette hétfői közleményében a tervezett motoros demonstrációt.

A Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) vasárnap közleményben szólította fel a hatóságokat, hogy minden rendelkezésükre álló eszközzel akadályozzák meg az Élet menetével egy napra szervezett menet megtartását.

Rogán Antal, a Fidesz frakcióvezetője szintén ízléstelennek és provokatívnak nevezte a rendezvényt, jelezve, a teljes parlamenti frakciójuk elítéli. A motoros felvonulás miatt tiltakozását fejezte ki az LMP is. A Szabad Emberek Magyarországért ugyancsak közleményben tiltakozott a felvonulás ellen.

76 hozzászólásarrow_drop_down_circle

painkiller
Akkor majd a homi tüntetést is legyenek szívesek betiltani mert az főleg sérti a többség ízlését.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Silver
@Mobil123: Bizony durva egy versike,de ezért valahogy nem emelik fel a szavukat azok akik a nyílt rasszizmus ellen vannak.
JAJMÁR
@keresztapa: Nincs ráírva senkire, hogy kettős állampolgár vagy sem. Azért mert valaki zsidó, még nem biztos, hogy kettős állampolgár, ez csak feltételezés. De mint már mondtam, vannak pontok, amelyekben egyetértek, a közleményben is van ilyen amit kitettél. De egyetértek pl. a vitázókkal, hogy hogyan hoznak intézkedéseket ma az országban, de az okot, amiért az Adj gázt szlogenű menet létrejött, inkább nem firtatom.
keresztapa
@JAJMÁR: A kettős állampolgár a mai kifejezéssel Izraeli - Magyar Állampolgársággal rendelkező személy.
Dr Regös Péter, a Magyar Zsidók Világszövetség szóvivője versel ajándékozta meg szeretet országának magyar állampolgárait 2011. 01. 28. napjának ihlet óráiban.

Horgosok a fasz magyarok. Fajtiszták mint az oroszok. Buták, mint az oroszok. S úgy
végzik mint a Karthágók. Lesózzák a földjeiket. Felszámolják történelmüket. Eltűnnek
majd nemsokára. Elmennek a bús picsába. Úgy rühelem mindnyájukat, mocskos gyilkos
falkáikat, amikor himnuszukat hallom, fordul a teli gyomrom. Panaszkodnak nyavajoganak. Ők sehová sem tartoznak. Mindenki az ellenségük. Nincsen nekik testvérük. Mindenki utálja őket. Magyar férfiakat s nőket. Mindegyiküket megvetik.
De egyiküket sem szeretik. Elveszett tekintélyüket féltik. de mások a nyelvüket sem értik. Nem tartoznak nyelvcsaládba. Csak a tetves bús picsába. Befogadó ország meg becsültségének magas foka? Ez most mi? Ez lenne az emberi méltóság? Vagy Izrael izmus, rasszizmus, avagy egymás megbecsülése, tisztelete? S ez a verselés kifejezi - e
az emberbaráti izraeli megbecsülést? amit ők léptek, nyomán követelnek maguknak.
Avagy az igazság több arcának izraeli egy igazság? Amit ők kiválasztottak, jogán birtokolnak?
keresztapa
Interjú egy tipikus héberrel: Magyarország csak díszlet Izrael mellett + olvasó

„Minden oldalról zsidó vagyok” – Müller Péter Sziámival beszélget Csőke Zoltán - olvasható részlet egy izgalmasnak ígérkező interjúból a Szombat nevű különösen magyarbarát oldalon. Miért tipikus zsidó? Mert, bár hivatalosan magyarnak vallja magát, a hazafiság viszolyogtatja, számára a vérre és terrorra épült Izraelen kívül minden ország csak "díszlet egy operettben", és mulatságosnak tűnik a gazdanépek himnusza. Mert hát Izrael az egyetlen ország a világon. (Csak azt tudnánk, akkor miért kínozza magát és él azon az országon kívül, a senki földjén? - a szerk.)
Alább a részlet eredetiben.
Nem tudom ki mondta, hogy amíg egyetlen embert is lezsidóznak a világon, addig ő zsidó akar lenni. És akkor jön a neheze, mi az, hogy zsidó? Szerintem zsidónak, nem zsidónak, antiszemitának és semlegesnek is meg kell egyszer fogalmaznia ezt magában. Én mostanában kezdem megérteni.
Elvittem a feleségemet Izraelbe két évvel ezelőtt, és azzal az élménnyel jöttem vissza, hogy Izrael az egyetlen ország a világon. Én nagyon sok helyen megfordultam már, ráadásul az a fajta ember vagyok, aki mindenhol jól érzi magát. De ott rám szakadt egy érzés, hogy ez egy létező ország, hiába friss tákolmány, az összes többi viszont díszlet egy operettben.
Lehet, hogy ez szörnyen hangzik, de onnantól kezdve az a szó, hogy hazám, valamennyi más himnuszban mulatságosnak tűnt. Mindig gyanakvó voltam egyébként a magyar hazafisággal, bár természetesen magyarnak vallom magam, de ahogy ezt itt kiejtik a szájukon az emberek, az mindig viszolyogtató volt a számomra.
(Szombat)

Tisztelt Feldmájer Úr! (Csak azért nem az Önök újságjában szólok
JAJMÁR
@keresztapa: Ez messze van a költészettől, nyilván lehetne most visszaírni, de minek? Őt meggyőzni úgysem lehet. Nem szeret minket, szíve joga, ne szeressen, ő tudja miért.. Én ezt nem tudom komolyan venni. Nem, ez nem emberi méltóság, ezzel nem minket jellemez, azt jellemzi aki írta. Rázd le magadról, nem ér annyit, hogy akár egyetlen percedet is elrontsa. Pláne ma, hiszen a Költészet Napja van.
jotta
Jó vers, az utolsó előtti versszak kicsit iskolás de majd javul ez még!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.