Két MSZP-s és egy jobbikos érdekeltséget is talált a Magyar Nemzet az 5415 nyertes dohánybolt-koncesszió között – harsogja a lap mai cikke. Később a hvg.hu kiderítette: valójában a két szocialista-közeliből az egyik fideszes képviselő.

A Magyar Nemzet szerint több, az ellenzéki politikusokhoz rokoni és üzleti szálon is kötődő vállalkozó is koncessziót nyert a trafikpályázaton. Ezt annak nyomán közölték, hogy az elmúlt két hétben közölt sajtóhíradások szerint a dohányboltokra kiírt koncessziók közül nagyon sokat beazonosíthatóan Fidesz-közeli emberek nyertek el, sőt egyes források szerint a pályázatok nyerteseiről a Fidesz helyi szervezetei döntöttek. A Magyar Nemzet csütörtöki címlapsztorijában azt közölte, hogy az 5415 dohánybolt-koncesszió között két MSZP-s és egy jobbikos érdekeltséget is talált.

A napilap megállapította, hogy koncessziót nyert az egykori szocialista pártigazgató, Puch László testvére és sógora. A testvér a Tolna megyei Madocsán, a sógor pedig a baranyai Lánycsókon nyithat dohányboltot.

Baranya megyében árusítási jogot nyert Mali Zoltán, Drávapiski polgármesteénekr felesége, aki Alsószentmártonon bővítheti ki vendéglátó egységét dohánybolttal. Őt a Magyar Nemzet azért említi meg, mert korábban SZDSZ-es volt.

A győztesek között van a dunakeszi MSZP-szervezet egykori alapítójának, Nagy Imrének a fia.

A Magyar Nemzet még egy jobbikost is talált a leendő trafiküzemeltetők között: Bán Norbert, a Jobbik szigethalmi önkormányzati képviselője a lapnak arról beszélt, habár nincs trafikosmúltja, két pályázatot is beadott, de csak az egyiken nyert.

A cikk megjelenése után nem sokkal a hvg.hu arról írt, valójában a Puch nevű nyertes nem rokona Puch Lászlónak, ellenkezőleg, fideszes képviselő.

72 hozzászólásarrow_drop_down_circle

coyote3
Ezen én mélységesen fel vagyok háborodva!!! Valaki nagyot hibázott! Tessék jobban odafigyelni!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Pálinkafőző Rézüst
@Tootsy: ma, 22:17-re: pontosan tudja ő ezt...
A Magyar Nemzet meg érdekes egy újság, ahol olyan cikket is lehoznak, aminek még véletlenül se néznek utána, hogy vajon van-e valóság alapja.
yazo64
@pártsemleges: Békemenet... izééé veled:)
dömdödöm
@Tootsy: Ebben nagyon igazad van ! Ha az általuk folytatott politika megfelelő környezetet bitzosítanának a normális megélhetésre alkalmas munkához és ezáltal a tisztességes megélhetéshez akkor senki nem szólna itt 1 r@hadt szót sem .
Én egyébként vállalom a leírt véleményeimet bárhol ,bárkinek ,bármikor .
silber13
Protuberanciákat elvakító fényességű hülyék körmölnek hülyéket a MNO-nál!! :-)))))
Tootsy
@dömdödöm: Azert nagyon vigyazz Magadra, Kedves,... Tudod, Beloled csak egy van...:o)) (sajnos)...:o)) Meg azt sem tudhatjuk, hogy hol es hogyan tesznek tonkre Teged meg akik ugyanugy gondolkodnak, mert a torvenyek nem csak hulyek, de VISSZAMENOLEGES ervenyuek is, ami teljesen nonszensz es MINDENT kiszamithatatlanna tesz... Nemcsak megosztja, elbutitja a nepet, de el is bizonytalanitja a jovojeben, tokeletesen, ez pedig cselekveskeptelenne teszi az embereket,... Ezert az apatia, a ":minden mindegy" hangulat,...
kukac50
Már az MSZP-sek is Fideszesek lettek,vagy nem tudják ki melyik párthoz húz.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.