Nem engedhető meg, hogy elveszítsék a megélhetésüket azok, akik eddig főállásban trafikot működtettek, de nem nyertek a dohányboltpályázaton - jelentette ki a kormányfő péntek reggeli rádióinterjújában.

Orbán Viktor a Kossuth Rádió 180 perc című műsorában felvételről sugárzott beszélgetésben közölte, a kormány keresi a jogi lehetőséget arra, hogy azok a trafikosok, akik eddig dohánytermék-kiskereskedelemből éltek, ne veszítsék el megélhetésüket. Most összesítik, hogy hány ilyen ember van.

A miniszterelnök a trafiktendert azzal indokolta, hogy a kormány a jelenlegi 44 ezerről 5 ezerre akarta csökkenteni a cigarettát árusító üzletek számát. Ugyanis - folytatta - évente 35 ezren halnak meg dohányzás következtében, és felmérések szerint a fiatalok negyede cigarettázik, mivel ma lényegében ellenőrzés nélkül hozzájuthatnak a dohányáruhoz.

A kormányfő elmondta, hogy a népegészségügyi okokból megkezdett átalakítást a kormányzati gazdaságpolitikába illesztették; ezzel az volt a céljuk, hogy igazságosabban osszák szét a dohányértékesítésből származó profitot, hogy az multinacionális áruházláncok helyett magyar vállalkozásokhoz kerüljön. A kabinet számítása szerint az eddigi haszon nagyjából kétszerese lesz magyar kis- és közepes vállalkozásoké - közölte, megjegyezve: nemzeti szempontból az a lényeges, hogy nemzetközi cégek helyett magyaroké legyen a profit nagy része.

Orbán: megengedhetetlen, hogy trafikosok elveszítsék a megélhetésüket

Orbán Viktor azt is elmondta, minden olyan adatot nyilvánosságra hoznak, amely nem akadályozza, hogy az átalakítás július 1-jével végbemenjen. A szerződéskötések után pedig mindenki az összes adatot megismerheti - tette hozzá, megjegyezve, a koncessziós szerződések világossá teszik majd a pályázók vállalásait.

57 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nauta
@Nakimaga: Van egy sejtésem,hogy a tönkretett rengeteg trafikos, körmunkára lesz vezényelve csak azért,hogy "szép" maradjon a meghamisított statisztika!Mit számít orbannak az,ha éhen dögölnek!Az a fő,hogy a rokonok,seggnyalók,csókosok és az élősködő, megélhetési sleppje fényesen megélhessen mások több évtizedes munkájának gyümölcséből! A mnyp. kifosztása után, ez újabb einstand! "bravó" fideSSkdnp!! "bravo" orban,semjén!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Nauta
@jancsipapa: ...mert belerúgják őket az árokba.
zsemlyene
"Megengedhetetlen!" SDe jó ember is ez az O.V.
hattorihanna
"A kabinet számítása szerint az eddigi haszon nagyjából kétszerese lesz magyar kis- és közepes vállalkozásoké",ez végül is igaz.Azt már nem említi hogy ezek a vállalkozások,csak és kizárólag mind fidesznyikes tulajdonban állnak.
Ja,rosszul mondom nyert Egyvalaki aki nem tartozik közéjük.
Tönkre vágtak újabb pár családot,és most próbálják szépíteni amit lehet.
Elég gyenge próbálkozás.
Dr plágium
Az a megengedhetetlen, hogy a "család" kapta az összes trafik jogot. Tudjuk, ez volt a cél. Hát sikerült, gratulálok. Ez egy elbaszott lépés, nem tudom hogy tudnak kimászni belőle. Azzal is a kis konccal amit utólag odavetnek néhány embernek? Na az NEM ELÉG!
bubbels
Sírtok mint a gyerekek, mi a faszért szavaztatok a Fideszre?

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.