Kilenc új szereplő tűnt fel a 100 leggazdagabb magyar listáján, azonban igazi nagy változás nem látható a múlt évhez viszonyítva - derül ki a Napi Gazdaság pénteken megjelenő 2013-as kiadványából.

Az egyik új belépő a médiapiacon érdekelt Rákosi Tamás, aki 75 milliárdos becsült vagyonával azonnal a lista 9. helyén debütált. A többi nyolc "újonc" a lista második felében foglal helyet. Rákosi Tamás, az RTL Klub tv-csatorna egyik létrehozója tavaly értékesítette részesedését a csatornában, s az ezért kapott összeg önmagában is megalapozta az első százba kerülését.

A lista élén továbbra is Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója áll, és vagyona változatlanul 135 milliárd forint. A második a vegyiparban érdekelt Bige László, és a harmadik helyen álló Gattyán György, a "felnőtt tartalmakat" is szolgáltató Docler cég tulajdonosa egyaránt 20-20 milliárd forinttal gyarapította vagyonát 2012-ben. Így a tavalyi második Várszegi Gábor (Fotex) az idén negyedik, a korábban listavezető és tavaly negyedik Demján Sándor (TriGranit) ötödik lett, úgy, hogy mindkettőjük vagyona 15 milliárd forinttal csökkent.

A listán szereplők közül a legnagyobb veszteséget tavaly az informatikai cégtulajdonos Anka Márton szenvedte el, akinek korábbi 90 milliárdos vagyona felére, 45 milliárd forintra "zsugorodott".

A 2013-as listába kerüléshez 5 milliárdos "belépési minimumot" kellett elérni, akárcsak tavaly. A 2002-ben megjelent első listán ez az összeg még 2,3 milliárd forint volt.

Vagyon szerinti lista, 2013 (milliárd forint)
Hely Név Vagyon Vagyon Változás*
1. Csányi Sándor 135 135 0
2. Bige László 130 110 +20
3. Gattyán György 118 98 +20
4. Várszegi Gábor 110 125 -15
5. Demján Sándor 90 105 -15
6. Veres Tibor 83,5 79,5 +4
7. Széles Gábor 83 79 +4
8. Leisztinger Tamás 77 81 -4
9. Rákosi Tamás 75 - új
10. Wáberer György 72 66 +6
11. Pap Géza 52 49 +3
12. Futó Péter 49 45,5 +3,5
13. Kasza Lajos 47 38 +9
14. Anka Márton 45 90 -45
15. Kovács Gábor 40 42 -2
*2012-hez képest
Forrás: A 100 leggazdagabb, Napi Gazdaság Online

185 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
entero
@Mobil123: Köszi, én is nagyon remélem.
verőce21
Legtöbben közülük "az állam csecsét szívva" hizlalták fel magukat, (mint a legtöbb politikus), akik nem az üzleti világban állták meg a helyüket, hanem hálózati kapcsolataikat tőkésítették. :)
Fradigege
Olyan boldog vagyok, hogy ő nekik sikerült. Tiszta, hófehér a lelkük. Becsületesek és megérdemlik.
1magyar
Ők a példaképek, mindenki csinálja utánuk,ugyanígy kell élni. Hajrá mindenki!!!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.