Kártérítést ad a kormány a 2008-2009-ben romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatban elhunyt áldozatok hozzátartozóinak - jelentette be Balog Zoltán emberierőforrás-miniszter csütörtökön Budapesten, sajtótájékoztatón.

A kártérítés kifizetési konstrukciójának kidolgozására Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes, közigazgatási és igazságügyi miniszter kapott megbízást - ismertette.

Szeptember elején tárgyalnak a hozzátartozókkal, és "tisztességes kártérítést" fognak nekik ajánlani - mondta Balog Zoltán, hozzátéve, reméli, hogy meg tudnak egyezni a családokkal egy méltányos összegben. Annak a véleményének is hangot adott, hogy a pénz kifizetésével nem kell megvárni a másodfokú ítéletet, még idén szeretnék az ügynek ezt a részét lezárni.

Megemlítette, hogy az igazságszolgáltatási eljárásban kiderült: az állam alkalmazottai is hibáztak, sőt talán még büntetőjogi felelősséggel terhelt mulasztásokat is elkövettek az ügyben. Ezért nem szükséges megvárni a jogerős ítéletet, hanem már most meg lehet kezdeni a tárgyalásokat a hozzátartozókkal a kártérítésről.

Utalt arra, hogy a gyilkosságsorozat utolsó áldozatának az életét talán meg lehetett volna menteni, ha a titkosszolgálatok és a rendőrség tisztességesen együttműködtek volna, ezért egyértelmű, hogy az államnak jót kell állnia azokért a károkért, amelyek emberéletekben és anyagi javakban is keletkeztek.

Balog Zoltán reményét fejezte ki, hogy a romagyilkosságokhoz hasonló esemény soha többet nem fog előfordulni, és kiderül a teljes igazság.

Szólt arról is, hogy még ellenzéki politikusként, az Országgyűlés emberjogi bizottságának elnökeként karitatív újjáépítést kezdeményeztek az áldozatok hozzátartozói számára. Társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárként pedig 8,5 millió forint támogatással segítették a károsultak új lakásokba költözését.

Elmondta, azt is, hogy minden évben gyászistentiszteletet tartanak az áldozatok emlékére, a Szent Egyed közösség pedig pasztorálja a hozzátartozókat.

Hangsúlyozta: ha az állam a polgáraival szemben mulasztást, vétséget követ el, akkor azért felelősséget is kell vállalni. Ezzel kapcsolatban emlékeztetett arra, hogy a 2006. augusztus 20-ai vihar kárvallottjait az akkori szocialista kormány nem kárpótolta, de 2010-ben az Orbán-kormány egyik első intézkedése volt, hogy ezt megtegye miként a 2006 őszi rendőri brutalitás áldozatait is kárpótolta.

80 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kkalman
@entero: Nem csak Orbánék kezelik a roma kérdést impotens módon, de kivétel nélkül az összes eddigi kormány így kezelte. Onnantól kezdve, hogy, amikor kitört nálunk a munkanélküliség, az elsők között voltak, akik munkanélkülivé váltak, a torz segélyezésen át napjainkig. Az, hogy a roma bűnelkövetők sokszor nevetséges büntetést kapnak, miközben mindenféle jogcímen kapják a segélyt, sok emberben kiverte, kiveri a biztosítékot, aminek egyenes következménye Tatárszentgyörgy.
Mi nem szolgáltathatunk igazságot, nekem nem is célom. Ha rám lenne bízva az igazságszolgáltatás, először a kialakult helyzetért felelősöket állítanám bíróság elé. Ha ez megtörtént, akkor jöhetne utána a többi megoldandó kérdés.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
Meine Ehre heisst Treue
@feri57: Az ideológiai elkötelezettség önmagában nem bűn és nagy jelentőséget nem kell tulajdonítani neki.
Sujkos
@feri57: Te törődj a saját hazáddal , ne Magyarországgal!
feri57
Hazám Magyarország itt élek több mint ezer éve!!!
De ti mióta lettetek Magyar állampolgárok?
Ez a haza mindannyiunké! Tíz millió magyaré!
Magyarország kevert nép, igazi fajtiszta magyar nincsen ezt tudni kell mindenkinek.
Viszont a cigányságnak annyi joguk van itt-e hazában, mint bármelyikünknek.
A Tárgytól eltértünk!!!

Itt sorozatban magyar cigányokat öltek, ártatlanokat,gyerekeket, munkába igyekvő cigány származású magyar embereket.

A Kárpótlás jogos!!!
feri57
Meine Ehre heisst Treue:...
A Kádár rezsimben mindenki dolgozott,Hogy a cigányság munkanélkülivé vált az a mindenkori kormány hibája!
Te mit tennél, ha a bőröd színé miatt sehol se dolgozhatnál?

A cigányságnak kettős identitás tudata van, még ha nem is tud róla.
Épp oly magyarnak érzi magát, mint bármelyikünk, akár az életét is feláldozná hazájáért.de cigánynak is érzi magát épp úgy.
NE BÁNTSÁTOK A VÉDTELEN KITASZÍTOTT MINDENTŐL MEGFOSZTOTT CIGÁNYSÁGOT: ADJATOK NÉKIK MUNKÁT!!!
taglo
Ez a ,,fári,, -paródista ! ? Olyan jól derülök a firkálmányain !!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.