A Fidesz szerint ismét bizakodásra ad okot, hogy nemcsak hogy egyre többen dolgoznak Magyarországon, de mind a bruttó, mind a nettó átlagkeresetek nőttek az elmúlt egy esztendőben - mondta csütörtöki, budapesti sajtótájékoztatóján Zsigó Róbert. A Központi Statisztikai Hivatal(KSH) csütörtökön jelentette be, hogy idén január-júniusban a bruttó átlagkeresetek 3,4, a nettó átlagkeresetek 4,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A kormánypárt szóvivője azt mondta, hogy ennek alapján - a júniusi 1,9 százalékos éves inflációval számolva - 3,1 százalékkal emelkedtek a nettó reálbérek. Szavai szerint így több pénzzel számolhatnak a családok, többet tudnak vásárolni és meg is tudnak takarítani. Megvan az eredménye a magyar családok közös erőfeszítésének, hiszen a fizetések tartják az értéküket - jelentette ki. Szavai szerint a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok alatt viszont a bérből és fizetésből élőknek azt kellett átélniük, hogy hiába robotoltak, nemhogy előrébb nem jutottak, de egyre...

Forrás: inforadio.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

scandináv
"Szavai szerint így több pénzzel számolhatnak a családok, többet tudnak vásárolni és meg is tudnak takarítani"...na persze.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.