A kormánypártok kétharmados többsége az Országgyűlésben a 2008-as szociális népszavazás következménye mondta Balog Zoltán emberi erőforrás miniszter pénteken, a 1943-as szárszói találkozó 70. évfordulója alkalmából rendezett emlékkonferencián a Lakiteleki Népfőiskola Kölcsey Házában. A baloldali érzelműnek vagy szocialista szavazónak nevezett tábor akkor, 2008-ban hitte el először nekünk, hogy az ő oldalukon állunk hangsúlyozta Balog Zoltán, Nemzeti önismeret és emberi erőforrás címen tartott előadásában. A miniszter szerint, a baloldali érzelmű emberek megbizonyosodtak arról, hogy nem egy úri, "elit Magyarországot" akarnak, ahol szégyellni kell magukat. Véleménye szerint, nem lehet felelőssé tenni azokat, akiknek az életéből, neveltetéséből kimaradt a nemzeti tudat. "Az a felelősségünk és kötelességünk, hogy pótoljuk ezt náluk" tette hozzá. A miniszter fontosnak nevezte a nemzeti önismeretet. Hozzátette azonban, ha mindent nemzetinek nevezünk, anélkül hogy "ennek a belső tartalmát...

Forrás: hirado.hu
Feltöltő: scandináv
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.

3 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.