A Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében 2013 júliusában a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) mintegy 3 milliárd forintot osztott szét magáncégeknek napelemerőművek, napelemtelepek létesítésére Somogy megyében - írja az Átlátszó.

Az Átlátszó a 100 millió forint feletti támogatásban részesülő nyerteseket vizsgálta meg, és azt találta, hogy a túlnyomó többségük frissen alapított, korábban más tevékenységet nem végző vállalkozás, néhány pedig a pályáztató szervezethez is köthető.

Nemrégiben alakult, és bevételt alig vagy egyáltalán nem termelő cég a nyertesek közül a Napfaktor Kft., a Fulmineus Kft., a Solaris-Technology Kft., a Trianghome Kft. és Magyar Naperőmű Kft. Ezek a vállalkozások összesen több, mint 1 milliárd forint forráshoz jutottak az NFÜ-től.

Nulla forint árbevételt produkált az elmúlt években az Insolatio Kft., a Renergy-Sol Hungary Kft., és a Solaris Building Hungary Kft. is. Mindhárom céget 2012-ben alapították, de nemcsak ez a közös bennük. Az Insolatio Kft.-nek és a Renergy-Sol Hungary Kft.-nek ugyanaz a tulajdonosa (Lakatos Ákos László) és a tavalyi év végéig ugyanaz volt az ügyvezetőjük is, Szűcs Józsefné. Az egykori ügyvezető a harmadik nyertes céghez is köthető: a Solar Building Hungary Kft.-ben a fia és lánya is tulajdonosok. A három kapcsolt cég összesen összesen közel 700 millió forintot nyert a pályázaton - írja a lap.

Részletek az Átlátszó cikkében >>>

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.