A KDNP szerint Mesterházy Attila és Bajnai Gordon "new dealje" a multik és a bankszektor támogatását és felvirágzását ígéri, ha a baloldal nyeri meg a 2014-es választásokat.

A KDNP csütörtöki, MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a két ellenzéki politikus a Reuters brit hírügynökségnek adott interjújából az derül ki, hogy az ellenzék folyamatosan azon mesterkedik, hogy Magyarország elbukjon.

A kisebbik kormánypárt hangsúlyozza, hogy a magyar állampolgárok épp eléggé megszenvedték már a szocialista éra intézkedéseinek hatásait. Nincs szükség újra egy olyan baloldali kormányra, amely a csődöt és az összeomlást idézné elő.

Magyarország kilábalt abból a válságból, amelybe a szocialista kormányok taszították. Ha a baloldal visszatérne, fennállna a veszélye annak, hogy Magyarország nem tudna többé talpra állni – vélekedik a KNDP.

A Reuters Mesterházy Attilával és Bajnai Gordonnal közösen készített interjúja alapján azt írta: a 2014-es parlamenti választás megnyerése esetén a magyar ellenzék "újfajta egyezséget" fog ajánlani a bankoknak és a vállalatoknak, a gazdaság fellendítése érdekében a befektetések fejében fokozatosan csökkenti a különadókat egy uniós átlagszintre.

20 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Dr. Felipe
Na megint kikukucskáltak zorbánc victorescu farzsebéből.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemsemmi
Mi az a kdnp???
Díszítés Orbán fenekén???
Vagy még az sem!
Egy kis piszok!
A parlamentben sem lennének, ha nem nyalnák a királyi segget!
sport50
kdnp=nem mérhető valakik(párt?)!akkor nem sokat kell velük foglalkozni,hogy mit mondanak!!
GeoCravker
A Fidesz klerikális lobbi-platformja megnyilatkozott
mátmar
A KDNP nem tud szétesni mivel nincs is! Csak a parlamenti szavazógépezete van amit a FideSS tart fenn. Mint párt csak papíron létezik! Ezért nem merik külön méretni a parlamenti küszöbjüket mert még az 1 % sem jönne össze. Kíváncsi leszek, hogy az új létszámú parlamentben ahol a FideSS-nek kell a hely mennyi mandátumot ad át nekik Nagy Vezérünk? Majd úgy jár mint az SZDSZ!
human
Ha az ellenzék az ország bukását akarná, akkor hátradőlne egy kényelmes fotelban és egy sör mellett nézné, ahogy összeomlik a kártyavár, amit a fidesz épít.
Gyuri Géderről
Ugyan már, a szétesett agyúak mit is mondanának.
Melyik oldal van szétesve? Zuglói korrupció, kbszeres Önkormányzat. KDMP nézz már körűl otthon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.