Az Ungár Klára nevével fémjelzett SZEMA-Liberális Párt azt vizsgáltatná a legfőbb ügyésszel, hogy Orbán Viktor október 23-i beszéde háborús vagy közösség elleni uszítás volt-e.

A SZEMA-Liberális Párt feljelentésében kezdeményezte a legfőbb ügyésznél annak kivizsgálását, hogy a miniszterelnök az október 23-án elmondott beszédével megvalósította-e a Btk. 331. §-ába ütköző háborús uszítás bűncselekmény, illetve a 332. § c) pontjába ütköző közösség elleni uszítás bűncselekmény törvényi tényállását – írta közleményében a liberális párt.
A miniszterelnök 2013. október 23-án a Hősök terén több tízezer ember előtt a következőket mondta: "szerveződjetek, jelentkezzetek és csatlakozzatok! Nincs okunk aggódni, de lassan és biztosan be kell indítani a gépezetünket, hadrendbe kell állítani a csapatainkat, éppen úgy, hogy 2010-ben tettük. Készülődjetek, hogy most befejezhetjük azt, amit '56-ban elkezdtünk" – idézte fel a SZEMA.

A háborús uszítás a köznyugalmat, a társadalmi békét veszélyeztető bűncselekmény. A törvényi tényállás célzatot, tehát egyenes szándékot nem követel meg. A bűncselekmény megvalósulásához elegendő, ha az elkövető tudatában van annak, a sokak előtt tett megnyilvánulása alkalmas arra, hogy szélsőséges aktivitásba csapjon át az őt hallgatók magatartása. Közösség elleni uszítás bűncselekményt valósítja meg az, aki nagy nyilvánosság előtt a lakosság egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít. A miniszterelnök nagy nyilvánosság előtt jelentette ki "újra szervezkednek, fenekednek, hamisítanak, és megint idegenekkel szövetkeznek". Az emberek meghatározott csoportja elleni gyűlöletkeltési szándékot kifejező bármely megnyilvánulás alkalmas a társadalmi feszültség kiélezésére, a társadalmi béke megzavarására – indokolta feljelentését a párt.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
A cikk elolvasása után módositani fogja a Btk ezen pontját !!! oszt jónapot !!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
bakegya
@Orsós Rodrigó: a töpörtyű túlélte, az-ok-által, hogy a másik kettőt kinyírta!-a legtöbb magyar népmese segge -feneke így csinálja meg a maga szerencséjét!
kutya22
@pacsni: gratulálok, igazi "demokrata" hozzáállás :D

szánalmasak az itten ballibsi fröcsögők, meg propeller is

azon elgondolkozhatnátok egyszer, hogy az Orbánnal szembeni fellépéstől önmagában nem lesztek még demokraták, liberálisok, baloldaliak stb
valakiaki
Az oké hogy Orsós beteg és politizálás helyett inkább kezeltetni kéne, de mi van azzal a sok elmeháborodottal, aki rá szavaz?
Vizual
@kutya22: Ne oktatgassál senkit. Söpörj először a saját portátokon.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.