Az elmúlt három és fél év kormányzati munkája azt mutatja, hogy a Fidesz be tudta tartani a nyugdíjasoknak tett ígéreteit – jelentette ki Nyitrai Zsolt, a kormánypárt társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatója és Iván László, a Fidesz nyugdíjas tagozatának elnöke szerdán Budapesten.

A Fidesz nyugdíjas szervezetekkel tartott konzultációját megnyitva Nyitrai Zsolt azt mondta, a kormány megvédte a nyugdíjasokat, a nekik járó juttatásokat, a nyugdíjak reálértékét, ráadásul egy nehéz időszakban. Idén 5,2, jövőre több mint két százalékkal emelkednek a nyugdíjak – tette hozzá. Az elért eredmények közé sorolta, hogy a nők negyven év szolgálati jogviszony után nyugdíjba mehetnek, valamint a rezsicsökkentést is. A kilenc szolgáltatás díjának csökkentése a nyugdíjasokat is érinti – jegyezte meg.

Iván László megerősítette, hogy az elmúlt három év után ki lehet jelenteni, hogy a kormány teljesítette az időseknek tett vállalásait. Beszélt arról is, hogy a svájci indexálás helyett az inflációhoz kötötték a nyugdíjak emelkedését. Kifejtette: sajátos a helyzet a nyugdíjemelés szempontjából most, amikor mélyponton van az infláció, de szerinte figyelembe kell venni azt, hogy rezsicsökkentés volt. Hozzátette, a nyugdíjak értékállandósága jövőre is biztosított lesz.

Iván László azt mondta, a Gyurcsány-Bajnai-kormányok idején az időskorúak a töredékét kapták annak a megbecsülésnek, ami járt nekik. A nyugdíjasok létbiztonságát "sajátos beállítódásuk révén" kockáztatták – mondta.

Nyitrai Zsolt beszélt arról is, hogy egy hónapja alakult meg a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős igazgatósága, és a jövőben is szeretnének ilyen konzultációkat tartani.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Nil
De jó nekik hogy ezt elhiszik!
Vajon folyamatosan ezt mantrázzák maguknak?
Vagy csak azokkal beszélnek akiknek jó magas a nyugdíja - esetleg munka mellett a nyugdíjukat is megtarthatták?
Mi van azokkal akiknek már gyógyszerre és élelemre sem tellik?
Mi van a rokkantakkal?
Vizual
Hehe. csak azt nem tudom, hogy a rokkant nyugdíjasoknak ? :)
Igen emelkedett. Csak megszűntek az eü. biztos alapjai, a modern és hatásosabb gyógyszereket eltüntették, elüldözték az orvosok nagy részét, az ellátást szétcseszték, egy élet során csak rákerül az emberre a sor egy várólistán, az élelmiszerek ára az egekben, mert a mezőgazdaságot is szétcseszték, haszon csak a munka nélkül osztogatott Eu.-s pénzekből van. Lásd felcsuti polgármester. igaz ő fát a közösből vételez.
De ne aggódjunk mert úgy sem lesz aki náluk jobban tudna irányítani, mert képzés a béka segge alá került, gyereked iskolái a hittan oktatásában fog kimerülni. Mert az "Isten" is m@a. Már bocs. atyám !
Január
A nyugdíj csak az egyik oldala az életnek, és csak része az életminőségnek. Sajnos a többit pedig szétbarmolták, mint ahogy Vizual is megjegyezte.
Olyan nagyon legfeljebb csak Iván László érezheti jól magát, mint nyugdíjas, és tapsikolhat - de Ő egy más kategória.
pacsni
persze, hogy betartotta igèreteit a nyugdijasoknak, nem adott kuty@àt semmi emelèst, nanà hogy betartotta, az a fontos hogy a havernak 6 milliòja van.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.