Soron kívül értékelhetik egy bíró tevékenységét, ha egy általa tárgyalt per két éven túl van folyamatban. Az Országgyűlés alkotmányügyi bizottsága hétfőn döntött az erről szóló módosító indítvány benyújtásáról.

A bizottsági módosító javaslat szerint az értékelést akkor kell elvégezni, ha a perben eljáró bíró személyében változás nem történt, és a per ésszerű időn belüli befejezését késleltető, a bíró önhibájából bekövetkezett mulasztás történt. A bizottság az egyes büntetőjogi tárgyú és ehhez kapcsolódó más törvények módosításához nyújtotta be a javaslatot. Ez az előterjesztés az ároktői üggyel összefüggésben eltörölné az előzetes letartóztatás felső korlátját a legsúlyosabb bűncselekmények esetében.

A múlt héten még két alternatívát fogadott el a bizottság az egyik a két, a másik a három éve húzódó ügyek esetében rendelte volna el a vizsgálatot, amely alól felmentést jelentett volna, ha a bíró folyamatban lévő pereinek száma az országosan egy bíróra jutó perek számát legalább tíz százalékkal meghaladja. Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke akkor közölte, a bírói minősítés nem egyszerű eljárás, azt egy másik bíró végzi, akit így kivonnak az ítélkezésből. Úgy értékelte, fontos, hogy minden bírói mulasztást kivizsgáljanak és értékeljék a bírót, de azt kérte, hogy a három éven túli ügyeket vivő bírókra vonatkozzon a módosítás.

Répássy Róbert, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazságügyi államtitkára a hétfői bizottsági ülésen felhívta arra a figyelmet, hogy az OBH elnöke ebben a formában nem támogatta a javaslatot.

Bárándy Gergely (MSZP) szerint ez a módosító indítvány az ő korábbi javaslatuk rendkívül rossz verziója. Mint mondta, azt javasolták, hogy ha az ügy elhúzódása miatt a terheltet el kell engedni az előzetes letartóztatásból, legyen egy kötelező vizsgálat az eljáró bíróval, ügyésszel szemben. Szerinte a jövőben tömegesen kell majd ezeket a bíróvizsgálatokat lefolytatni, a bírók munkája nem nagyon fog másból állni, mint hogy a kollégáikat értékelik.

Répássy Róbert azt mondta, a központi régióban – a Fővárosi Törvényszéken, budapesti bíróságokon – eleve meghaladja tíz százalékkal az országos átlagot az ügyérkezés, azaz kizárt, hogy a központi régiókban a bírók munkáját meg lehessen vizsgálni.

Hozzátette: a két éven túli ügyeknél már most is meg kell vizsgálni a per iratait, csak eddig nem volt a bíróra kiható következménye.

Az alkotmányügyi bizottság a korábbi, alternatívákat tartalmazó javaslatait visszavonta az új módosító indítvány benyújtásával egyidejűleg.

A testület általános vitára alkalmasnak találta az egyes törvényeknek az alaptörvény ötödik módosításával összefüggő módosítását. Répássy Róbert a javaslatban szereplő, az alkotmánybírákra vonatkozó szabályozásról elmondta, a régi alkotmány nem tartalmazott rendelkezést az alkotmánybírák megbízatási időtartamára, sem a hosszára, sem a felső korhatárra. Így az alkotmánybírósági törvény szabadon rendelkezhetett arról, milyen hosszú a megbízatási időtartam – fűzte hozzá. Az alaptörvény azonban tartalmazza a megbízatás időtartamát, azaz a 12 évet – folytatta – , ezért a kormány értelmezése szerint ezt a törvény nem korlátozhatja.

Répássy Róbert úgy érvelt, amennyiben az alaptörvény a 12 éves időtartamot meghatározza, úgy az alkotmánynál alacsonyabb szintű jogszabály rövidebb időtartamban nem határozhatja meg.

A vitában felszólaló ellenzéki képviselők azon a véleményen voltak, hogy a kormánypártok ezzel a javaslattal akarják saját alkotmánybíráikat megtartani a testületben. Répássy Róbert erre válaszolva azt mondta, az Európai Bíróságon semmilyen felső korhatár nincs a bírók számára.

1 hozzászólásarrow_drop_down_circle

gabrella
Na ez a megoldás, meg kell nézni, nem fizettték-e le a bírót! Vagyonosodási vizsgálat ellene!
Majd nem ülnek 4 évet előzetesben!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.