Az Átlátszó közel 3 hónapon át tartó adatigénylés-sorozattal kiderítette, hogy az állami vezetők a nekik járó kiemelt egészségügyi ellátások keretében 2009-től 2013. augusztus végéig milyen és mennyi ellátást vettek igénybe a Honvédkórházban. Plasztikai sebészet, pszichiátria és andrológia is van a listán a fogászati kezelések mellett.

A Blikk még augusztusban írt arról, hogy az Orbán-kormány alatt jelentősen megemelkedett a soron kívüli és kiemelt egészségügyi ellátásra jogosult állami vezetők száma. 2009 januárjában, az akkor érvényes jogszabály alapján, még 175-en tartoztak ebbe a körbe, idén július derekán már 311-en, ám a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM) nem tudta pontosan megmondani, hogy ez éves szinten mennyi kiadást jelent a társadalombiztosítási rendszerben.

Az atlatszo.hu először a KIM-hez adott be egy adatigénylést, amiben kikérte, hogy 2009. január 1-je és 2013. augusztus 10. között évente hányan vették igénybe a jogosultak közül az állami vezetőknek járó kiemelt egészségügyi ellátást, és kérte, hogy tüntessék fel a szolgáltatás/kezelés/ellátás pontos nevét is.

A KIM egészségügyi ellátásra jogosultakról vezetett nyilvántartásában 2013. augusztus 8.-án 321 fő kinevezett vezető szerepelt, melyből az állami vezetők száma 135 fő, a jogszabály alapján állami vezetői juttatásra jogosultak száma 179 fő, a miniszteri kabinetet vezető kabinetfőnökök száma 7 fő. A minisztérium tájékoztatott arról is, hogy ők az ellátás körülményeit javító szolgáltatást fizetik – 10 millió forint/év –, nem magát az egészségügyi ellátást, így az igénybevételről nem rendelkeznek információkkal.

A "legnépszerűbb" osztály az állami vezetői juttatásra jogosultak körében minden évben a fogászat volt, de sokszor látogatták a labort, a füll-orr-gégészetet, a sürgősségit, a sebészetet, a röntgent, a belgyógyászatot és a szájsebészeti szakambulanciát is. 2009-ben 5, azóta minden évben 4 ellátás volt a plasztikai sebészeti szakambulancián, 3-3 a pszichiátriai szakrendelőben, és 2012 kivételével (akkor 9) évi 5 a klinikai pszichológia szakambulancián. 2009-ben 9, majd 5-5, tavaly 4, idén augusztusig pedig 3 ellátás volt az andrológia – férfigyógyászat – osztályon, amely elsősorban a férfimeddőséggel és a férfiak szexuális problémáival (libidógondok, merevedési zavarok) foglalkozik – írja az Átlátszó.

30 hozzászólásarrow_drop_down_circle

nyanya001
Még vastagabb bőrt rakatnak a képükre ?
Ez itt az összes hozzászólás. Kattintson, ha csak a legfrissebbeket olvasná!
nyanya001
Még vastagabb bőrt rakatnak a képükre ?
Hellcat
@nyanya001: Hő és tűzálló réteget rakattak az arcukra.
Január
Az a két plasztikai sebészeti beavatkozás már se nem oszt , se nem szoroz az ország és a szegény társadalombiztosításunk helyzetén.
Más kérdés az, hogy a szépészeti beavatkozásokat fizesse mindenki a saját zsebéből, s ha a többit is fizetné sem szegényedne el. Annyi minden juttatás jár már a húsos fazék mellett lévőknek, hogy szépen megélnének mindenfajta tiszteletdíj, fizetés nélkül is. Nem véletlen a képviselő helyekért való nagy tülekedés.
Nem is lenne ezzel semmi gond, ha az illusztris társaság teljesítene is, de míg a rendszerváltáskor a szocialista országok között az elsők között volt az ország, addig sikerült a díszes elitünk segítségével az utolsó helyekre leküzdeni magunkat.
Így aztán kis teljesítmény után a kis juttatás, kis elismerés lenne az igazi, ezt a szinkronítást kellene bevezetni!
nyanya001
Egy ismerősöm másfél hetet feküdt az egyik Bp-i kórházban
a szokásos gyógyszereit bevitették a hozzátartozókkal
mert a kórháznak nincs pénze a gyógyszerekre
ezek meg ezeknek meg ingyen plasztikázás jár !
Hogy hűlne rájuk a bőr !
Yeromos
@dr. prédikátor: Én már régóta tudom, hogy impotens az egész kormány.
Mobil123
ja:-))) akkor már tudom miért néz ki úgy a vezír:-))))
martinpalermo
Nehogy felismerjék őket, választások után:-))
varrólány
@martinpalermo: Új jelölt, új arc, régi pofátlansággal? Hűen magukhoz!
coyote3
A felszolgáló szenátorasszony biztos többször is igénybe vette...
csa-csa
@Yeromos: ha csak az lenne, de szemét!
csa-csa
amúgy remélem beledöglik mind!
a temetést meg saját költségen!
Desischado
Megáll az eszem, mennyi minden jár ezeknek, a mezei polgár meg elhalálozik, mire sorra kerül! Valószínűleg igaza lehet nyanyának, gondolom, azbeztet plasztikáztattak a képükre, az már csak elég vastag tán, hogy elbírják a sok hazudozást! Vagy netalántán az orrukból faragtattak, mert nagyon hosszúra nyúlt a hazudozástól? És ami az impotenciájukat illeti, egy műtéteT ezer örömmel fizetnék, illetve kettőt: Az impotenssé tételt, mert már így is elég léhűtőnk van, nem kell még több, a másik műtét a nyakukra vonatkozik, egy kötél nagyon jól állna rajtuk!
Vasárnapiiskolás
@coyote3: Én ebben nem vagyok biztos.Vagy ha mégis,elég szar munkát végeztek rajta.
Miért olyan a búrája mint a 8-dik utasnak?
lenhardtibolya
Fogászati kezelések? Nagyon szép. Ilyenekért mi, átlagos polgárok meglehetősen sokat fizetünk, akik pedig a legmagasabb jövedelmet élvezik, még ezt is ingyen kapják...

Az pedig, hogy a merevedési problémáikat a mi pénzünkön kezeljék, egyenesen felháborító! Menjenek a nyavalyáikkal magánklinikákra, meg tudják fizetni!
bukfenc
@csa-csa: temetés??

Dögkútba kell dozerolni mindet!!
gabrella
@bukfenc: Persze, százszor annyiért mint téged, mi temettetjük őket,díszpolgársággal együtt.
bukfenc
Plasztika helyett elektrosokkot adtam volna nekik, azt is csak azért:: -szokják a villamosszéket!
Ezek miatt nemcsak a halálbüntetést, de a gázkamrákat is (mint USÁ-ba) bevezetném...
A fidess bagázst 10-vel ültetném be..(mert a gázkamra jól teljesít!)
szablyafűrész
A megélhetési harács-politikusokat csak motorfűrésszel és 380 volttal lehet gyógyítani...
joopapa
@coyote3: Lehet, de akkor elég trehány munkát végeztek.
amaramaistanna
Nem csoda,túl vastag a bőrük.Ezt vissza kell fizettetni velük a kasszába!
Vizual
Nem vagyok biztos benne, de mintha a FIDESZ vezetők ágáltak volna leginkább a Kútvölgyi bezárásáért. Most jön még Őszöd is, bár mintha nem szűnt volna meg. Nemrégen olvastam a "kormány " üdülőkről. Nos hölgyek és urak ! Miért is harcoltak 89 előtt ? (Én nem voltam itthon !) :)
De egyet tudok. A szakszervezeti üdülőket bezárták, eladták, megvették, lebontották stb.
Meg a HM., BM, MÁV, és egyéb gyári kis és nagy üdülőket is. Kinél vannak ?
kamazuka
Hát igen,a köpönyeg forgatás kiment a divatból.
Most az új arc,az arcátlanság,dívik.
Már csak aza kérdés a bőrt honnan pótólják.
Mert ha seggről végről?
bretagne
Most jön majd a farsang. Arra kell a plasztika! De lehet, hogy busójárásra is jó lesz!

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.