Mivel a korábbi vezetés működését, az ügyészséggel együttműködve, a feltárt esetek alapján indított koncepciósbüntetőeljárások előkészítése is a feladatuk lesz. A kommunizmus bűneinek feltárása érdekében. Ellentétben azzal, hogy a magyar történelem számos diktatúrát ismert. Például a Horthy-korszakra sem a túltengő demokrácia volt jellemző. Azonban ezek szerint erre a korszakra nem akar emlékezni a kormányzat. Ahogy a nemzet emlékezete tulajdonképpen még régebbre éppen úgy visszanyúlhatna, ahogy a rendszerváltás utáni történelmi szakasz is. Az tényleg csak a szelektív emlékezetet táplálhatja, ha a folyamatból kiragadnak egy szakaszt.

Feltöltő: GeoCravker
Felhasználói tartalom, A Propeller.hu felhasználók által feltöltött tartalmakkal pörög. A felhasználók által feltöltött tartalmak nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját, ezek valóságtartalmát nem áll módunkban ellenőrizni.