Megrongálta egy férfi csütörtökökre virradóra a Blaha Lujza téren a hanukára felállított nagy gyertyatartón lévő tájékoztató táblát – tájékoztatta a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) sajtószóvivője az MTI-t.

Bognár Kinga közölte, a józsefvárosi rendőrök a férfit a helyszínen elfogták, és kezdeményezték bíróság elé állítását gyorsított eljárás keretében.

A gyanúsított csütörtökön hajnal három óra körül beleütött a tájékoztató táblába, amely leszakadt a helyéről. A rendőrök azonnal elfogták, és előállították a VIII. kerületi rendőrkapitányságra.

A férfi beismerő vallomást tett. Azt mondta, hogy részeg volt, józanul nem tett volna ilyet.

A BRFK a 22 éves fővárosi fiatalembert őrizetbe vette, és "vallási tisztelet tárgyának megrongálásával elkövetett rongálás" megalapozott gyanúja miatt indított eljárást ellene.

Időközben a Tett és Védelem Alapítvány, amelyet az elkövetőkkel szemben alkalmazandó további jogi lépések kezdeményezésével bízott meg az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, az alapítvány jogi szakértőinek meggyőződése, hogy a vallási kegytárgyak ellen elkövetett, feltehetőleg antiszemita indíttatású cselekményeknek súlyos jogi következményei lesznek.

Korábban már rendőrkézre került három fiatal, aki a gyanú szerint még november 30-án rongált meg hanukai gyertyatartókat, illetve hozzájuk tartozó táblákat Budapesten, a Blaha Lujza téren, a Nyugati téren és a Városház parknál.

Ugyancsak megrongáltak egy hanukai gyertyatartót november 29-én az Örs vezér terén – az ottani elkövetőt még keresi a rendőrség.

A hanuka, a zsidó vallás egyik legnagyobb ünnepe november 28-án vette kezdetét, akkor gyújtották meg az első gyertyát a gyertyatartókon.

4 hozzászólásarrow_drop_down_circle

jancsipapa
Megrugdosták ,összeégették és összefirkálták az Újpesten felállított kettős keresztet . A köré elhelyezett mécseseket széttaposták . Vajon itt is nyilvánosságra hozzák -e a térfigyelő kamerák felvételeit ? Vajon a menóra-rongálókhoz hasonló vehemenciával ugrik a rendőrség az ügyre és hasonló büntetést szab-e ki a bíróság ? Mert hát eddig még hír sem lett belőle...
Kala Majka
A kettős kereszt felállítását viszont már nem is engedélyezték egyes helytartók, úgy, hogy azok megrongálása nem számíthat bűnténynek, csupán a menora, olykor a vörös csillag jelképével gyarmatosító, szép idegeneké.

Miénk a kereszt, övék a félhold, meg a többi.

Érdekes, de 2000 éve, még mindig Barrabást kiáltanak a római birodalom polgárai, akárhová fújta is őket a szél.
sbl
A dolog most már több mint gyanús!
Amikor közreadták a videofelvételt az állítólagos elkövetőket, azon három fiatal srácot lehetett látni, amint az aluljáróban békésen lépdelnek, majd várakoznak a Nyugati pu. előtti villamos megállóban.
Ennek képsornak az alapján lényegében gyanúsítottá volt tehető az ország ilyen korú lakossága.
Utána jött a csavar a történetben: Feladta magát a három elkövetőből kettő!
Csak úgy...
Ugyanis újra meg újra megnézve a videó - amit közreadtak - bűnügyi szempontból kiértékelhetetlen.
(Lehetséges hogy a kamerák felvétele "lebutított" állapotban került közreadásra - gondolok itt a képélességre és arra, hogy az eleje hiányzik - mert a képsorból egyáltalán nem derül ki, hogy az ominózus sokágú alakzat felől jöttek-e.)
Talány hogy miért adták fel magukat az elkövetők?

1. Megszólalt a lelkiismeretük?
2. Kijózanodtak és beijedtek a következményektől?
3. Műbalhé az egész amit valamelyik hitközség egyik kissé túlfűtött fantáziájú megélhetési rettegő ötlete alapján valósítottak meg - esetleg megfelelő díjazással?

A másik eset a teret sárga színnel megvilágító nátriumlámpák fényénél is világosabb:
Valamelyik környékbeli (Éppen elég található 100m-es körzetben...)gégeügyeleten "alakizott" egy nagyot az elkövető és szűk volt neki a Blaha Lujza tér. Van ilyen... Ezt a munkavédelmi szakirodalom a "súlyos alkoholos befolyásoltság" szakkifejezéssel értékeli...
Nos az erőteljesen túl-meleg motorú "elkövető" belebotlott a téren meredező sokágú alakzatba és mivel ez kellemetlen volt neki részeg mérgében beleöklözött.
Az eset gyakorlatilag igen hasonló a nemrégiben Radnóti szobor összetöréssel, amelyet szintén - egy ittas - autós követett el, miután elvesztette az uralmát a kocsija felett.
(Más kérdés. hogy az illető a saját kontójára rúgott be, vagy valamelyik hitközségére...)

Várhatjuk a szokásos hívatlan "vendéget" a svéd televízió stábját...

Így Adventban a keresztény-keresztyén-mohamedán vallásúaktól, valamint az ateistáktól eltérő...
sbl
folyt.: eltérő dolgokban hívőknek legalább van miről ajvékolni...

Ha valóban bebizonyosodik az ittas állapot elkövetéskori fennforgása akkor - egyesek felvethetik - hogy a hivatalosan is hungaricumnak nyilvánított jóféle (Nem kóser!) pálinkának ilyen is lehet a mellékhatása...

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.