Újabb, a harmadik rezsicsökkentésen dolgozik a Fidesz – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök pénteken.

"Két sikeres rezsicsökkentés után érdemes meglépnünk a harmadikat is, a frakcióvezető már dolgozik is rajta" – fogalmazott a pártelnök-kormányfő a Polgári Magyarországért Díj átadási ünnepségén, a budapesti Erkel Színházban, ahol az idei dunai árvízi védekezésben részt vevők közül ismertek el többeket is a kitüntetéssel.

Orbán Viktor beszédében azt mondta, hogy éppen az árvízi védekezésben megmutatkozó példátlan összefogás pillanata volt az, ahonnan "újra hinni kezdtünk abban, hogy mi, magyarok lehetünk erősek és sikeresek". Ez az összefogás és győzelem szerinte "felbátorította a fáradófélben lévő Magyarországot". Előtte ugyanis kezdett úgy tűnni, hogy "túl sok, túl nehéz, (...) hogy nem fogjuk bírni, és nem fog menni. Mintha minden és mindenki összefogott volna ellenünk. (...) Felütötte fejét a kétség: lesz-e egyáltalán ennek a sok küzdelemnek valaha is vége" – idézte fel.

Amikor pedig az Európai Unió egy újabb igazságtalan támadásra készült a rezsicsökkentés miatt Magyarország ellen – folytatta –, betört az országba az évszázad dunai árhulláma, és a magyarok két heti szakadatlan küzdelem során legyőzték a természeti csapást.

"Ma már tisztán látni, hogy ez fordította meg a lelkekben a már feladás felé araszoló érzéseket. Ez hozta meg a lelki fordulatot, ez hozta meg a győzelmet" – értékelte a kormányfő, aki szerint a dunai árvíznél a magyarok megmutathatták, hogy egy kilátástalannak tűnő helyzetet is képesek megfordítani – pusztán az összefogással, ami szerinte az idei év legnagyobb sikere.

Ezután elhittük, hogy "amit eddig elvégeztünk, nem volt hiábavaló. És valóban (...), jönni is kezdtek sorban a látványos gazdasági eredmények", amelyek alapján kijelenthető, hogy Magyarország jobban teljesít – mondta Orbán Viktor.

Elvégezve az idei év számvetését a miniszterelnök kifejtette: sikerült kimenteni Magyarországot a pénzügyi csődből, megindult a növekedés, százezer forint fölé emelték a minimálbért, sikeres a munkahelyvédelmi akcióterv, negyven éve nem volt ilyen alacsony az infláció, 20 százalékkal csökkent a rezsi, és jövőre jön a kiterjesztett családi adókedvezmény, valamint a gyed extra. "Igaza van annak, aki azt mondja, hogy erre még a virtigli szociáldemokraták is csak csettinthetnének" – fogalmazott.

Kiemelte ugyanakkor azt is, hogy a válság éveiben a családoknak küzdeniük is kellett, s küzdelmüknek fontos tanulsága, hogy közülük csak azok tudtak talpon maradni, amelyek a bajra összefogással válaszoltak. Ugyanez a helyzet az országok esetében is: azok tudtak talpon maradni, ahol a baj nem az ellentéteket erősítette fel, hanem az összefogást – tette hozzá, majd Magyarországra kitérve azt mondta: kormányának kötelessége volt használni a kétharmados parlamenti felhatalmazást, és felvette a harcot a szocialistáktól örökölt hatalmas adóssággal, a munkanélküliséggel és a hiánnyal, valamint a bankokkal, az európai baloldallal és a brüsszeli bürokratákkal is.

"Jó érzés, hogy végre annyi év után nyugodtan, kellő mértéktartással, arányérzékünket megőrizve (...) arra gondolhatunk, magunk is elhihetjük, volt értelme a küzdésnek" – zárta szavait Orbán Viktor.

A Polgári Magyarországért Díjat Mádl Dalma, néhai Mádl Ferenc államfő özvegye adta át Szilvágyi Gergelynek, aki kerekesszékből segítette a homokzsákok töltését a dunai árvíz idején, továbbá a védekezésben szintén részt vevő Füsi Csaba és Miletics Andrea katonaházaspárnak, valamint a kárpátaljai Dercen község egyházi önkéntes tűzoltóinak, akik szintén segítették az árvíz idején a munkálatokat.

Balog Zoltán, a  Polgári Magyarországért Alapítvány kuratóriumának elnöke, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében azt mondta, hogy az idei dunai árvíz idején az összefogás rámutatott arra, közös erővel még a rekordot döntő áradás is legyőzhető.

A díjazottak nevében a derceni önkéntes tűzoltók egyike, Zsukovszky Miklós esperes nagy megtiszteltetésnek nevezte a kitüntetést. "Azt tettük Tahitótfaluban, amit tennünk kellett a magyar testvéreinkért, barátainkért, úgy éreztük, itt a helyünk" – mondta, felidézve a dunai árvizet.

A Fidesz pártalapítványa, a Polgári Magyarországért Alapítvány 2005-ben hozta létre a polgári oldal életműdíjának is tekinthető Polgári Magyarországért Díjat. Az alapítvány minden évben egy olyan embernek vagy közösségnek adományozza az elismerést, aki vagy amely tudományos, közéleti, művészeti, karitatív tevékenységével maradandó szellemi, emberi értékeket hozott létre. Olyan értéket, amellyel Magyarországot, a magyarságot, annak valamely közösségét gazdagította, megerősödését az európai közösségen belül hitelesen, szakszerűen és hatásosan elősegítette, valamint tevékenysége jól jellemzi a polgári-keresztény-nemzeti értékközösséget.

37 hozzászólásarrow_drop_down_circle

hallgatag
Tényleg addig csökkentik a rezsit, mig a szolgáltatók
fognak fizetni, hogy használjuk a gázt, villanyt.
Már a gázmüvek kitalálta a " vezetékhasználati dijat "
a kiesett profit pótlására...
Az áramszolgáltatók meg kitalálják a villanydrót-használati
dijat !!! Kiváncsian várom, hogy a Vizmüvek mit számol fel
...ceglédi kanna dijat ???
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
1951
A nagyon fontos rezsicsökkentés mellett lehet, hogy sokkal hatékonyabban kellene és illenék foglalkozni a bankok által tönkretett, fizetésképtelenné tett, a devizát hírből sem látott banki devizahitelesek súlyos és önhibán kívüli probléma mielőbbi és végleges megoldása tárgyában! Nem kellene tesze-tosza módon, látványtervezés szintjén nyilatkozgatni és semmit nem tenni! Szemmel látható, hogy szándékos időhúzásról van szó, Rogán úr nyilatkozata is ezt tükrözi, hiszen elmondta, hogy bármilyen határozatot is hoz 2013. december 16.-án a T.Kúria, az semmilyen hatással nem lesz a "devizahitelesek" problémáira!Honnan is tudja ezt Dr. Rogán Antal úr, csak nem tán "irányított" az egész banki "devizahiteles"katyvasz?! Ha a Kúriának további 31 szakértőre van szüksége, akkor egy ennél kuszább, bonyolultabb ügyben miként történik határozathirdetés ennyi szakértő további bevonása nélkül?! Nem meri kimondani a korábbi közgazdászok és jogászok szakmai megállapításai után már a Kúria sem, hogy a bankok trükköztek a devizát hírből sem látott hiteleik nyújtásával?! Ki akadályozza ezt meg tulajdonképp, és miért kell elviselni közel másfél millió embernek ezt a nyilvánvaló banki trükközéseket, csalássorozatokat a Kormány és az igazság, valamint a jogszolgáltató szervek határozatlansága miatt?!
Nil
Ne a rezsit csökkentse hanem a bérekre rakodó terheket!
Álszentek
bakegya
-szerintem meg harmadik kampányt kampányol -vagy újraálasztjuk,vagy készíti a harmadik világháborút!
Istvannyugdijas
@magyarbakancs: Ja kérem aki nem fogyaszt annak miből legyen meg takarítása?Nekem a gáz ,villany,9000-ft.a kémény díját előtte tényleg fel emelték, nagyon.4 kéményre keményen fizetk,ugyan arra is adtak-1000-t,Majd vissza vásárolják az összes szolgáltatót,remélem.
jancsik68
Az un rezsicsökkentés,nem más mint a tölünk ellopott pénz egy csekély részének vissza csöpögtetése.Ennek örül a sok barom
.Mikorra tervezi a vajda a 14.havi nyugdij folyositását,a 13.-t már novemberben visszavette.Januártó pedig folyositja a kis rakás szart,amit emelésnek mer a FideSS banda nevezni

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.