A Világbank statisztikája szerint az adókedvezmények levonása után fizetendő vállalati adók és kötelező befizetések a kereskedelmi profit 50 százalékát teszik ki – írja az Atv.hu.

A lap megnézte, hogy állunk más országokhoz képest.  

Európában Svédország és Norvégia vezet: mindkét országban 4 adófajtát kell fizetniük a vállalkozásoknak. Viszonylag kevés számú adót kell fizetni Marokkóban (6), Mexikóban (6) vagy Oroszországban (7), ahogy a grúzoknál is csak öt adónem keseríti a vállalkozók életét – írja az Atv.hu.

Magyarországon a Világbank statisztikái szerint 12 adóval küzdenek a cégek, aminek köszönhetően a régióból megelőzzük a bolgárokat (13), a lengyeleket (18), a horvátokat (19), a szlovákokat (20), az ukránokat (28), a románokat (39) és a 40 adóval dolgozó bosnyákokat is, azonban elmaradunk például a csehektől (8), szlovénoktól (11), vagy éppen a görögöktől (8). Valójában azonban ezek csak a fontosabb adók, hiszen Magyarországon mintegy 55 különféle adót és adó jellegű elvonást ismer az adó- és könyvelői szakma.

6 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Kala Majka
Pedig az ÁFA-t állítólag arra találták fel hogy ne legyen annyi adó.

Aztán szép csendesen vissza is csempészték valamennyit, meg még ki is találtak hozzájuk más adókat is.

Az ÁFA tehát teljesen okafogyott adó! És teljesen értelmetlen is, hiszen minden vásárló adózott terméket vásárol a saját adózott jövedelméből.

Miért is kell az adók után is adóznunk? Méghozzá ekkora százalékot?
gabrella
A legszebb az, mikor a közmunkabérből is levonják az egyharmadát.
Kala Majka
Pedig az ÁFA-t állítólag arra találták fel hogy ne legyen annyi adó.

Aztán szép csendesen vissza is csempészték valamennyit, meg még ki is találtak hozzájuk más adókat is.

Az ÁFA tehát teljesen okafogyott adó! És teljesen értelmetlen is, hiszen minden vásárló adózott terméket vásárol a saját adózott jövedelméből.

Miért is kell az adók után is adóznunk? Méghozzá ekkora százalékot?
Dr. Felipe
Ja kérem a szabadságharc sok pénzbe kerül.
Kala Majka
@Dr. Felipe: !

Node az egész világon? Ki ellen is szabadságharcolunk akkor??

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.