A kormány minden élethelyzetben a nők mellett áll, a gyed extra bevezetésével támogatja az édesanyákat, a gyermekszületést. A parlamentben elfogadott családtámogatási rendszernek foglalkoztatást ösztönző hatása is lesz – jelentette be Vigh László országgyűlési képviselő (Fidesz) csütörtökön, a Zalaegerszegen tartott sajtótájékoztatón.

Az gyed extra bevezetésével az édesanyák a gyermekük megszületése után ha akarnak, dolgozhatnak, és továbbra is megkapják a juttatásokat, jogosultak maradnak a gyed és a gyes összegére. Az új támogatási rendszernek kedvező hatása lesz a foglalkoztatásra is – hangzott el. Az anyák döntésük szerint akár rész –, akár teljes munkaidőben is elhelyezkedhetnek, így nem kell hosszú időre kiesniük a foglalkoztatásból. Az egészségügyben például óriási segítséget jelent, ha az édesanyák hetente legalább egy napot dolgoznak – hangsúlyozta a fideszes országgyűlési képviselő.

Hozzáfűzte: a családtámogatási rendszer, a kedvezmények azt a célt szolgálják, hogy megállítsák a lakosságszám csökkenését, amely egyébként egész Európára jellemző. Ösztönözni kell az első gyermek megszületésének „előbbre hozását" is; tavaly az édesanyák 54 százaléka 30 éves kor felett, vagy később vállalta az első gyermeket. Ha a családokban későbbi életkorban születik meg az első gyermek, a szülők nehezebben vállalják a második, vagy éppen a harmadik gyermeket – magyarázta.

Rigó Csaba kormánymegbízott a „diplomás gyed-re" hívta fel a figyelmet, amelynek értelmében az édesanya, aki a szülést megelőző két évben felsőfokú képzés nappali tagozatán két félévet teljesített, a gyermek egyéves koráig jogosult a gyedre. Később tovább folytathatja a tanulmányait, gyermeke hároméves koráig gyest kap, amely a minimálbér 70 százalékát jelenti.

Beszélt arról is, hogy a munkahelyvédelmi akciótervre mintegy 3 milliárd forintot fordított a kormány. Az év első felében nőtt a 25 év alattiak és a szakképzetlenek foglalkoztatása, valamint bővült a gyeden lévő kismamák – akár rész-, akár teljes munkaidős foglalkoztatása is. A munkahelyvédelmi akcióterv keretében nyújtott kedvezmények 30 ezer kisgyermekes szülő foglalkoztatását, ezen keresztül megélhetését tudta a kormány segíteni, a jövőben pedig az eddiginél nagyobb adókedvezményt kapnak a kisgyermekes édesanyákat foglalkoztató munkaadók – fűzte hozzá a kormánymegbízott.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.