Visszafizettethetik a tanfolyam árát azokkal a közfoglalkoztatottakkal, akik képzésre jelentkeztek, ám nem járnak iskolába vagy nem vizsgáznak le – ismerteti a szombati Magyar Nemzet.

A Magyar Nemzet cikke szerint jelenleg több mint százezer közmunkás tanul. A Nemzetgazdasági Minisztériumnál közlése szerint, a képzésre mindenki önként jelentkezett, és kérelmet nyújtott be a területileg illetékes munkaügyi kirendeltségre.

Aki azonban ezt megtette, az írásban kötelezettséget vállalt a tanfolyamon való részvételre és a végbizonyítvány megszerzéséhez szükséges feltételek teljesítésére is. Ha az álláskereső megszegi a kötelezettségét, és önhibájából nem jár be a tanfolyamra, esetleg nem vizsgázik le, akár a tanfolyam árának megtérítését is elrendelheti vele szemben a hatóság.

Kivétel ez alól, ha a közfoglalkoztatott a képzés idején munkaviszonyt létesít a munkaerőpiacon. Ilyen esetben a képzés elhagyása nem jár szankcióval, hiszen a tanfolyam is a későbbi elhelyezkedés elősegítésére irányul – olvasható a Magyar Nemzetben.

34 hozzászólásarrow_drop_down_circle

kedwes
Szóval, az Alapkompetencia programban – ha kell, ha nem – részt kell venni, mert különben nem kapsz ellátás!
Az Alapkompetencia program arra tanítja meg, a résztvevőt hogyan kerekítse a számokat, a betűket, de általa munkához nem juthatsz!
Az Alapkompetencia programban, ha nem veszel részt, mert lealacsonyító, akkor fizesd vissza a „tandíjat”. Abból, amiből meg kéne élned!
Nagyon ésszerű az elképzelés. Az Unió fizeti, támogatja az Alapkompetencia programot - bár nem tudják mi is az – ami így nem állami pénz, de jól mutat, hogy nem költik bodorságra. Ha nem végzed el, vissza kell fizetned, - már az államnak - amit arra költ, amire akar! Na, ez a magyarközgazdaságtan!
Az Alapkompetencia programban részvevők beleszámítanak a foglalkoztatottak statisztikájába!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nemzeti_nyugdíjas
@Vizual: Igazad van. A száraz statisztikába ritkán néz az ember. De genetikailag, és a kialakult szokásaik alapján a cigányok bűnözésre való hajlama sokkal nagyobb, mint az átlag emberé. Generációkon keresztül csak a henyélést és lopást látták a családban. Mit is tanulhatott volna a gyermek, mikor szüleit sem látta reggel munkába menni. Mégis megéltek. Az tény, hogy az így kialakult életmódhoz a társadalom szoktatta őket hozzá. Régen nem hallottunk "öregezésről". Ma egyre sűrűbben el is követik ezt a fajta bűnözést. A fehér ember még ezt a bűnözési formát (még) nem műveli. Akkor miről is beszélünk?
nemzeti_nyugdíjas
@Vizual: Ja. Mire megírtam a kommentet olvasom, hogy az igazságszolgáltatás is dolgozik. Pedig már az ő lazaságukra is akartam hivatkozni a bűnözés alakulása miatt. A személyiségi jogaikat védve nem lehet látni milyen etnikumból valók az elkövetők, de nem hiszem, hogy előkelő család sarjai. :)
Vizual
@nemzeti_nyugdíjas: Úgy beszélsz mint egy törzsgyökeres jobbikos. Mit nem lehet megérteni a bűnözésen. vannak csoportok melyek mind más más bűncselekményt követnek el. A BTK is felsorolja. Állam ellenes, élet és testi épség, gazdasági és sorolhatnám. Mindegyik a kriminalisztika szerint más és más csoportok privilégiuma. De nem zár ki semmilyen átfedést. Súlya is hasonlóan alakul és ennek alapján van a csoportos elkövetés, bűnszervezetben és sorolhatnám. Most Te is az újságban azt olvasod, hogy a "romák" mert erre utal az újság.
De nyugodj meg, nem csak a romák ölik az embereket, mert a börtönökben is arányosan képviselik magukat, a létszámukhoz viszonyítva. te meg beszartál és nem látod, hogy nem a romáktól kell rettegni, mert ha valaki éhes az mindenre képes. Meg azért van a kulcsi eset, van az Oktogonon lövöldöző gyerek és van még amit az újság is hozott, nem is egy.
De tud, ez a rendszer kitermeli a bűnözést, nagyobb arányban mint más államberendezkedés, mert elveszik az emberek lehetőségét. A vizét, a létéhez szükséges alapvető ellátásokat melyet az államnak kell biztosítania polgárainak. Mindenkinek, egyenlően. A többit csak a tájékozatlanoknak nyomják. Az, hogy a "fehér" ember nem műveli az egyszerűen hülyeség. Volt, van és lesz. Még akkor is ha Te nem veszel tudomást róla. Vigasztald magad.
És látszik rajtad, hogy miért tudják a társadalmat megvezetni. Elhiszed a romákat, elhiszed, hogy bajaidért a bal oldal felel és elhiszel mindent amiről nem tájékozódsz, de osztod itt a hazugságokat. Megleptél.
Vizual
@nemzeti_nyugdíjas: Persze ha genetikailag...mert abba belenéztél. :)
Everest
EMBEREK! Szerencsétlen emberek akik sohasem fognak olyan filozófiai kérdéseken vitatkozni, h pl. "Mi végre is vagyunk mi ezen a világon?", vagy "Egyik ember annyit ér-e mint a másik?" "Mi az erkölcs?" Szánjuk-e vagy sajnáljuk embertársainkat? Mit tegyünk azokkal, akik sem tanulni, sem tisztességet elsajátítani nem hajlandóak? Igen! - a szükség nagy úr! Azonban nem magyarázat a bűnözésre! Nem felmentés a bűnre, h a gazdag is lop, csal, hazudik. Azért hoznak utódot erre a világra, h majd neki is olyan sanyarú élete legyen? A felelősséget is tanulni kell? Élni, de hogyan?!
Vizual
@Everest: És mit tegyünk azokkal akik tanulatlanságuk vagy tájékozatlanságuk okán hülyeségeket terjesztenek ? Te is a genetikára hivatkozol.
Tudod Goebbelsz egy kiáltványában, majdnem ugyan ezt mondja ? "...nehogy a seggüket csiklandozza a fű !..." DDDDDD

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.