775 ezer forintba kerül minden magyar családnak a következő évtizedek grandiózus projektje, a paksi atomerőmű két új blokkja – írja az Index.

A pénz nagy részét hitelbe kapjuk majd az oroszoktól, ők építik az erőművet is. Azt, hogy ha valaki, akkor az orosz Roszatom épít majd, sokan tényként kezelték már évek óta – írja az Index.

Megemlítik, hogy ami furcsa, hogy a kormány éveket csúszott a tender kiírásával, végül pedig tender nélkül döntöttek a beruházóról. A kormány talán azt mérlegelte, hogy ha így is, úgy is támadják majd őket az oroszok miatt, jobb, ha inkább gyorsan döntenek, mint hagyják tovább húzódni a dolgot. Tény, korábban a Roszatom jelezte is, szívesen venné, ha tender helyett megbízást kapva állapodna meg.

A nemzetközi tapasztalat alapján azzal biztosan nem érdemes számolni, hogy az új blokkok majd csökkentik az áram árát. Inkább abban bízhatunk, hogy hosszabb távon olcsóbb lesz, mint más megoldások.

Hogy mennyibe kerül, arról a lap szerint leginkább csak találgatni lehet. Annyi biztos, ez lesz minden idők legnagyobb beruházása. Most minimum 3000 milliárdról beszélnek, ami a mostani GDP 10 százaléka. Csak hogy érzékeltessük: minden magyar családnak 775 ezer forintot kellene bedobnia, hogy összejöjjön ennyi pénz. Ráadásul a költségek akár 5-600 milliárddal is megszaladhatnak.

18 hozzászólásarrow_drop_down_circle

A Tündik bündije
Nem értitek a lényeget. Magyarországra nem kell 7 újabb metróvonal, úgyhogy Simicska-Talicskalajosnak nem volna több megrendelése, és kénytelen volna eltengődni abból a 2-300 milliárdból, ami most van neki.
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
F_Viktor
@tavaszi: Oszt' "az általad elismert volt erőmű igazgató barátod" nem beszélt neked a biztonságról? Pl. miért kellett egy törésvonal mellé építeni egy atomerőművet? Konkrétan a Zágráb-Miskolc törésvonal mellé?
Laikusként a Duna medrét megnézve is látszik, hogy ott valami nem OK.
Csizmás Kond
..még egy metró...és azt mivel üzemeltetnék, lovakkal ?
A Tündik bündije
Atombiztos rezsicsökkentés, gondolta Viktor.

Kéne valami mozgalmi induló is, ha már az urán országa leszünk...

Sugárzó örömmel hasad az atommag,
keressünk még több pénzt közgép lajosnak...
Desischado
Ebből még nagy baj lesz! Elsősorban azt kellene tudnunk, miben állapodtak meg ezek a szemetek! Az atom veszélyes, nemhiába záratják be sorban! És tessék, megint eladósították az országot, kb. 20-30 évre! Mi lesz még ebből?! Mert jólét biztosan nem, legfeljebb orbáncéknak! Tényleg gigamutyi a javából, és még rohadt veszélyes is!
Yoda69
A csutitaho orosz rabigaba hajtja az orszagot. Mi ez ha nem haza es nemzetarulas?
szablyafűrész
A FIFA-gálán Orbán Viktor magyar miniszterelnök megint képtelen volt kontrollálni a szájmosgását és a nyelvöltögetését. A kígyókra jellemző nyelvöltögetés a skizofrénia elleni gyógyszerek mellékhatása. A tüneteket a gyógyszeradag csökkentésével lehet mérsékelni, vagy más gyógyszert kell alkalmazni, de figyelembe kell venni, hogy ez miképpen befolyásolja az alapbetegséget. Az egész világ látta a mi büszkeségünket, amint gyógyszere túladagolásával küzd, miközben esetlenül mozog a számára idegen közegben.
Azt már megírta a sajtó, hogy Orbán maga tolakodott a FIFA-gála színpadára, leszorítva onnan Puskás Bözsi nénit, hogy a férjéről elnevezett díjat átadja, és magát tolva előtérbe. A FIFA nem fog nemet mondani egy miniszterelnöknek. Az is kínos pillanatokat szerzett minden magyarnak, amikor láthatta, milyen esetlenül mozgott a nemzet miniszterelnöke egy olyan gálán, ahol mindenki oldott és laza, mint a hanyatló Nyugaton általában. Orbán éppen úgy mozgott a színpadon, mint a magyar válogatott a hollandok elleni elleni 1:8-nál. Orbánról sütött a kisebbrendűségi érzés, ugyanakkor önmaga jelentőségének tudata, ahogyan bevonult, és ahogy meg akarta tisztelni Ibrahimovicot az elismerő szavaival. Sajnálatosan megsértették megint Magyarországot, mert úgy néztek át Orbánon, mintha ott sem lenne. De lehet, hogy csak a pocakos miniszterelnök a haláluk.
(amerikai népszava )

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.