A Fidesz szóvivője szerint Gyurcsány Ferenc ma is "az idősek szemébe hazudik", a nyugdíjasoknak szóló programja pedig még veszélyesebb, mint a 2010 előtti kormányzása.

Még meg sem száradt a tinta "az új Gyurcsány-koalíción", a volt kormányfő, a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke már szerdán megkezdi "az új Gyurcsány-korszakra való felkészülést", és ma "ugyanúgy az idősek szemébe hazudik" – fogalmazott Selmeczi Gabriella szerdai budapesti sajtótájékoztatóján, utalva arra, hogy a DK délután Nyugdíj- és időspolitika címmel tartja programkonferencia-sorozatának első állomását.

A Fidesz szóvivője szerint a 2010 előtti Gyurcsány-korszak létbizonytalanságra ítélte az időseket, hiszen 2009-ben nyugdíjat sem tudtak volna fizetni a valutaalaptól felvett hitel nélkül, miután "elherdálták" a magyarok nyugdíjmegtakarításait, a befizetések egy részét pedig külföldi kézben lévő magánnyugdíjpénztárakba "játszották át". Emellett egyik napról a másikra kihúztak egyhavi nyugdíjat a nyugdíjasok zsebéből, és hagyták, hogy az ellátások elértéktelenedjenek, sőt ha rajtuk múlik, és a Fidesz nem helyezi hatályon kívül, ma nyugdíjadó is lenne, amellyel akár 20-25 ezer forinttal csökkenhettek volna a nyugdíjak – mondta.

Selmeczi Gabriella értékelése szerint a DK elnökének programja ma még ennél is veszélyesebb, hiszen egyenesen eltörölné az állami nyugdíjakat. "Az új Gyurcsány-korszakban" mindenki csak annyi nyugdíjra számíthatna, amennyit saját maga megtakarít – jelentette ki, hozzátéve, hogy az érintettek többsége így semmilyen állami gondoskodásra nem számíthatna, a kiskeresetűekre teljes létbizonytalanság várna.

Mindezzel szemben a Fidesz rendbe tette a nyugdíjkasszát, nyugdíjat emelt, az ellátások vásárlóértéke pedig folyamatosan nőtt – közölte. Szólt arról is, hogy az idős emberek szociális biztonságát tovább erősíti a rezsicsökkentés, valamint az alacsony infláció, amely a friss statisztikai adatok szerint decemberben mindössze 0,4 százalékos volt. A nyugdíjak az 1970-es évek óta nem tartották ilyen stabilan az értéküket – emelte ki a kormánypárt szóvivője, aki szavait azzal zárta: "nem fogjuk engedni, hogy a Gyurcsány-kormány visszajöjjön".

90 hozzászólásarrow_drop_down_circle

dr. prédikátor
te szerencsétlen hülye kuszafogú!!Ha a cocik elvették a 13. havit ,ti miért nem adtátok vissza???A 3 ezer milliárd nyugdíjvagyont vajon ki tapsolta el??Novemberben hol maradt a nyugdíjkorrekció??Hány ezer milliárdot basztatok el a stadionyokra???A simlicska cégébe hány milliárdot toltatok ki kamionszámra???Takarodj te is a jó...anyádba!!!
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
nehogymá
utálom a fideszt,de nyerniük kell és kormányon bukni,különben nem lesz változás.a kormányváltás annyit érne mint az edzö csere a foci válogatottnál. a legjobban azt rühellem a "jobb" oldalban,hogy nem vesz tudomást alap dolgokról. ha mindenki atomfizikus lenne kis hazánkban akkor igencsak nagy lenne a hajlandóság köztük a távozásra,mert alacsony lenne a jövedelmük.ha egyáltalán lenne munkájuk.(ezt emnotdeerroa nak szántam)nincs azzal baj,ha a jó szakembereket megfizetik,keressen többet mint egy szakmunkás ha már egyszer agysebész.de ez nem igy van.az orvosok sincsenek tulfizetve, a tanárok szintugy az érettségizett szakmunkások szart se nagyon érnek. már ha van munkájuk.megdrágitották, a szegények részére szinte már elérhetetlen az egyetem vagy a föiskola. ehhez pedig nem rendszerváltás kellett,hanem egy fidesz kormány .pedig a diplomások között kevesebb a munkanélküli,vagy nem?,olyan eszement különbségek vannak országon belül,mintha nem is lennénk ilyen kicsik.5o km t elég utazni ahhoz,hogy ugy érezze az ember ,hogy már a kontinens balkáni részére ért .a munkanélküliség,az elszegényedés tényleg nem uj,de ilyen aljasul cinikusan még senki nem merte kezelni (?)ezt a problémát. bünözö arcu közmunkások?me,milyen legyen?annyira szeretem,hogy igy rendezik ezt a dolgot.minden rokkant csal,vagy legalábbis akiket ö ismer.volt itt olyan aki azt irta szándékosan csonkolta a kezét az egyik,hogy az legyen.akkor viszont nagyon nyomi a szerencsétlen,szóval mindenképpen jár neki a rokkantsági.van itt szó cigiröl ivásról ha közmunkásról vagy munkanélküliröl van szó.mert csak igy lehet,ugye?az ki van zárva ,hogy szenvedélybetegség mentesen legyen valaki ilyen helyzetben.olvastam már olyan hozzászólásokat is,amikor kettesek sérelmezték,ha egy munkanélküli nön elöfordult némi smink,körömlakk,ne adj isten láthatóan fodrász is volt a multjában.(segijjjbül)megkérdezném,ha munkára jelentkezik valaki nem az elsö benyomás számit?inkább venne föl egy hosszú vegyesen ösz haju karikás...
Január
Hogy, hogy nem engedik, micsoda öntelt bagázs. Már nem tud mit mondani kiflicsücsök asszony - ki kéri az engedélyüket?
modera
@jancsik68: Gondolom, az is A Fidesz hibája, hogy egyetlen mondatod nem volt még leírva helyesen, pedig nem használsz túl bonyolult szavakat...
jancsik68
@modera:Nincsennek bonyolult szavak,csak értelmi csökkent emberek,ami nem az én hibám!Van,aki elvégzi a 8 osztályt ,mert van róla papirja,csa fogalmazás gátlót szed s értelmezési problémái vannak,mint pl neked is!!
modera
@jancsik68: Ebben a hozzászólásodban 5 hiba van ismét, javaslom, iratkozz be valamilyen esti iskolába, soha nem késő elkezdeni. Ameddig valaki képtelen helyesírási hibák nélkül leírni egyetlen mondatot, addig ne nagyon kritizáljon másokat. Miből gondolod, hogy nem értem a zagyvaságaidat? Eddig is értettem, mosolyogtam is jókat rajtuk, engem csak az idegesít fel, hogy képtelen voltál megtanulni helyesen írni az életed folyamán, holott a 8 általános végén ezt azért már illik elsajátítani, vagy még hamarabb, habár van, akiből tudós lesz, van, aki csak ennyire lesz képes, mint te is...:-))

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.