Több mint félszáz fideszes politikus nem tanult az előző évi jutalomstopból, és az év végén is jutalmat szavaztatott meg magának az önkormányzatával – tudta meg a Blikk.

Most év végén 59-en feledkeztek el a pártvezetés által elrendelt jutalomstopról és szavazott meg jutalmat az önkormányzata év végén. De nem sokáig örülhettek a néhány havi fizetésnek megfelelő extra pénzüknek, mert a pártvezetés december végi levelének hatására valamennyien jótékony célokra ajánlották fel a pénzüket.

A lap kérdezte a Fidesz vezérkarát, hogy összesen mekkora jutalmat szavaztak meg a polgármestereknek az önkormányzataik, és miként ellenőrzik, hogy valóban jótékony célokra fordítják a felvett pénzeket, de egyelőre nem kaptak választ, mivel zajlik az adatok összegzése.

Tessely Zoltán bicskei polgármesternek és parlamenti képviselőnek hathavi jutalmat, vagyis 3 millió forintot javasolt megszavazni a város képviselő-testülete november végén. Ő azonban egyből azt kérte, hogy az összeget csoportosítsák át a szociálpolitikai juttatások közé – olvasható a lapban.

41 hozzászólásarrow_drop_down_circle

Szvetlana
Itt és most csak a városvezetők jutalmáról értesülünk. De mellette nem tudjuk, hogy az az önkormányzati képviselő, akinek az önkormányzati munkában a részvételi arányszáma 18%, milyen alapon vette fel az 1 millió 429 ezer ft.-os fizetését?
Ez itt nem minden hozzászólás, csak az utolsó néhány. Kattintson, ha mindet olvasná!
modera
@bukfenc: Na igen, az erőszakos baloldal...Szánalmasak vagytok, és egyben vesztesek is. Gyilkolni akartok? Ez igen. Dolgozni kellene inkább, de az nem megy. Könnyű másokban látni a hibát, meg gyűlölködni. Szar dolog, amikor nem segélyalapú társadalom van, mint a szocik alatt, nem igaz?
bukfenc
@modera: ma, 09:53.

Nem nagyon akarok neked válaszolni, - úgy erőlködsz minden kommentedben, mint akinek szorulása van,
Megártott a fidess zaba?
Mohó vagy?
Dolgoznának az emberek, ha a dicső gazdád nem baxta volna el az egész országot!
Bármit reagálsz bárkinek a komm-re - gyenge!, csak az agyvizedet pazarlod.. :))
modera
@bukfenc: Ne aggódj, az agyam kapacitása végtelen, nem véletlen tartok ott, ahol. Mondjuk téged még takarítónak sem vennélek fel a gyárba...:-)
Desischado
@modera: Nem mondanád meg te nagyeszű, hol hol dolgozzunk, mikor nincsenek munkahelyek? Az alapjövedelem segítene, és akkor - mivel nőne a vásárlóerő - egyik a másikat húzná, és munkahelyek is lennének idővel! Nem az lenne, ami most van, hogy sokaknak nincs munkája, akinek meg van, azt agyondolgoztatják éhbérért! Jó lenne, ha tájékozódnál is egy kicsit! Gondolod, én nem akarok dolgozni? Magamtól mentem el a '80-as évek közepén, és egészen addig ott voltam a munkahelyemen, míg be nem zárták! És képzeld, kemény munkát végeztem, de nagyon hasznosak voltak azok az évek! Hálás vagyok nekik, mert jó helyem volt, és életre szóló útravalót kaptam! Persze te, meg a hozzád hasonló hülyék azt hiszik, hogy élvezet segélyen ülni! Nem írok többet, mert ilyen agyhalott fityiszes nyaloncnak felesleges!
modera
@Desischado: Ne is írj, legalábbis ebben a stílusban. Csak magadat járatod le vele. Én nagyon komoly bérekért dolgoztatok, és én magam fejlesztek, adom meg a lehetőséget arra ezeknek az embereknek, hogy gond nélkül élhessenek. Csináld utánam, és utána majd lesz miről beszélnünk, de addig ha megkérhetlek, ne sértegess, mert az soha nem vezet jóra.
nezelodo
"Brother Louie
@Szvetlana: ezeknek az "önkormányzatoknak" a felét már rég fel kellett volna számolni. Pártállástól függetlenül."

Ebben nem nagyon akarja a hatalom követni a fejlett nyugatot, (nem tudom, lehet, hogy újra rothadó kapitalizmus a neve a szabadságharcoséknál). Miért csökkentené a felesleges gittegyletek számát, hiszen az önkormányzatok emlőin hízik és pénzel pártunk és kormányunk, annyira eggyé váltak.

Új hozzászólás

Hozzászólás írásához regisztráció szükséges. Regisztráljon vagy használja a belépést!


Még karakter írhatElolvastam és elfogadom a moderálási elveket.